Nem akarok útban lenni,
Így inkább kaviccsà változom.
Hagyom, hogy sodorjon a folyó,
Miközben lassanként tàvozom.Csak a lelkem marad,
Vékony selyemfonàl
Miközben törékeny testem
Darabokra hulldogàl.Ha elveszítem a helyem, elkòborolok
Talán valaki helyettesít engem
Miközben színlelt tudatlansággal
A jövőt elkèpzelem.Örök, nyílt sebeket akarok
Látni a csalódások helyét,
Hogy aztán mély őszinteséggel
Nevessem ki a veszélyt.Esernyőt tartok a fejem fölé,
Hogy könnyeim ne àztassanak el
Mert nyomorúságos álmaim vannak
Kis torzulàsok, melyek lassan falnak fel.Csukott szemhèjamat élénken színezem,
Hogy lássam a láthatatlan perceket
S felitatom egy felhő gyapjàval
Az aprócska lélekcseppeket.Előttem minden összemosòdik,
S a csodák özöne nem elég,
Mert egy hatalmas kéz magasba emel,
S fagyosan fojtogat a büszkeség.
YOU ARE READING
Lìrai lélek
PoetryHasonló témájú versek, egy álmodozó lány tollàbòl, aki még hisz a csodákban