Lìrai lélek

Esti játék

Nyári este van; a szobában kánont dalol magával a csönd.
Odakint fény, színek, hangok és alakok várnak.
Egy huncut árnyék az ablakból rámköszön
És hív, hogy együtt vessünk véget a mának.

Karjába hullok, és határa vesz a szél
S fülemben a természet zenekara zenél
A Holdnak édes íze van az én számon
És fènytündèrek táncolnak rövid szoknyámon.

Az árnyékkal kézenfogva repülünk el messze
Oda, ahol az égboltnak terül el legkèkebb selyme
És körözünk S fénylő csillagok között
Ott, ahol lánc testet még sohasem kötött.

Megérkezünk. Színek cikáznak
És ceruzák hùzzák szélét a mának
Táncoló égitestek zuhannak a mélybe
Az éjszaka legeslegsötètjèbe.

Zene dörömböl, egyesül a szín és a fény
Szárnyakròl lágy tollak hullanak felém
Őrületes játék kergeti el szememről az álmot,
És elém tárnak egy teljesen másik világot.

Tudom, és ők is tudják, hogy hajnalban majd vége
De csak tàncolunk, játszunk bele a sötétbe
Oly magasan, ahova el még a szerelem sem ér
És felàldozzuk valaminket valamiért.