Lìrai lélek

Lázadás

A szelíd emberek
Csendben lázadnak,
Nincsen "csupa - szín",
Sem sebhelyek,
Se tétovaság, látszatnak
Behódolás. Csak a kín,

Hogy hallgatni kell,
És a jelekből kiolvasott
Mocorgó árulkodás,
Amire senki sem felel,
Pedig nyitva hagyták az ablakot,
Ott a mosatlan ruha - tornyosulás,

A pohár világító szilánkjai,
A vészes gyorsasággal lengő
Csillár, és a fogkrémfoltos tükör
Elsietett vonásai,
A merengő csend,
Mely szüntelen gyötör.

Nincsen behódolás,
Csak a kín, hogy hallgatni kell
És a jelekből kiolvasott
Mocorgó árulkodás,
Amire senki sem felel,
Pedig a felhők elkergették a Napot,

A fűszálakat összecsomózták,
És koppannak a vadgesztenyék.
A szelíd lázadás egy burkolt jelbeszéd,
Hisz nincs, amiért a csendet felróják;
Ami maradt, annak annyi - vegyék.

A szelíd emberek
Csendben lázadnak.
Legalábbis így gondolom én.
S ahogy öntudatlan remegek,
Mert az érzelmek áthatnak,
Kiesik kezemből vadgesztenyém.

- Koppan. -