Pipacsok
Vagyunk mind:
Kivetett a sors
Megint. Megint. Megint.
És a szívünk felforrt,
Elfeslett.
Az időn mi sokszor
Át akartunk kelni
Rosszkor. Rosszkor. Rosszkor.
Próbáltunk feledni,
Szárazság
Fojtott meg
Gyilkosnak hittek
Méreg. Méreg. Méreg.
Sötét mákot hintett
Belénk
A nagy tudat
Növekedtünk csendben
Utat. Utat. Utat.
Törtünk egy ligetben,
Szaporodtunk,
És adtuk tovább
Az apró màkszemeknek a
Nyomàt. Nyomàt. Nyomàt.
A sok idegennek
De közben
Valami változott
Együtt. Külön. Bennünk
Nagyot. Nagyot. Nagyot.
Újra reménykedtünk:
Tavasz lett
S sziromruhánkat
Magunkra vettük
A csodákat. Csodákat.
Gyermekkènt szerettük,
Hisz pipacsok
Vagyunk mind:
Kiket a sors gyötör
De virágba borulunk
Leszünk vörös gyönyör,
Újra, újra, újra.
YOU ARE READING
Lìrai lélek
PoetryHasonló témájú versek, egy álmodozó lány tollàbòl, aki még hisz a csodákban