Várjatok, ti korhadtan ràngò faàgak
Szédülő fénycsìkok,ò, még várjatok
Várjatok, míg kezeteket kezem egy rajzra vonja
És tapintani tudtok egy lélekvàzlatot.
Rajta lesznek szívem domborulatai
Kendőzetlen aforizmàim, minden más egyéb
Halljàtok, ugye? Ezt a narancsos zümmogèst
A futni vágyó, lombon kúszó zenét?
Mondjátok, felhők! Itt vagytok - e
még?
Birokra a csillagokkal miért akartok kelni?
A bánat az örömnèl árnyaltabb érzés
De nem mindig tudja a szíveket elnyelni.
Hatalom, te nekem nem vagy több, csupán
Egy a pénzzel. Mindketten részeg tanok
Képviselői vagytok, és behàlòztok
Még engem is, pedig én - talán - tiszta vagyok.
Megérint - e téged, kék ajkù patak
Hogy hátadon sebesült arcok ringanak?
Hallod e szavam? A néma hallgatásnàl
Szentebb a cselekvő, beszédes pillanat.
Kérges kezemmel sosem vágytam ásni
Nem rám bízták a lét nagy titkait
Próbáltam inkább a lelkekben halászni
De vágyam túl sötét tengerekre vitt.
Tagadnom a változást szabad, de nem lehet
Látom, hogy már csak magamnak beszélek
S egyszer majd szavam hirtelen elakad
Rám simulnak a rojtos koporsó - szegélyek.
Addig is itt vagyok, s szónokolni nem bűn
Mondanám, hogy a szeretet a legtörèkenyebb
Àmde egyetlen ebben az életben
Miből táplálkozni örökké lehet.
Mondhatnám azt is, hogy sok rossz történik
Főleg, ha az igazság fúrja koponyànkat
De nem ázhat el más a sós könnyeinkben
S nem vìvhatja meg helyettünk csatànkat.
Lám, itt állok most, talpig hamuban
S a koraszülött csend sejteti már az ítéletet
De legvégső szavam a lombok fölé küldöm
Hogy ítél az, ki nem érti az életet?
Így nyel el a mindenség. A haragot eldobom
Ítélj felettem, Istenem, bíróságodon
És valamikor bennem újra nyár lesz talán
Félre intermezzo - belépek egy új kor ajtaján.
أنت تقرأ
Lìrai lélek
شِعرHasonló témájú versek, egy álmodozó lány tollàbòl, aki még hisz a csodákban
