Lìrai lélek

Színház

A színház egy más világ nagyon:
Ezer sors gyűrődik egy kis darab lapon
S az álarcok váltakoznak, mint az évszakok
Én mégis egy állandó díszlet vagyok.
Üde festékillat, és langyos por lep el
Suttogàsomra egy kiáltás felel
S a sok monològ szétszed, majd a dallam összerak
A falak fatörzskènt fölém hajlanak
És kizárják a valóságot, nem marad semmi más
Csak a jelmezekbe öltöztetett, őszinte varázs
A sírás buborèkban, és nevetés a táncban
Halál az életben, élet a halálban.
S mikor majd a tapsrend veszi kezdetét
Szívem napfényt pumpàl: èlj!
S a gyönyörsègtől elakad a szavam,
Mert magamból kibújva is megtalálom: Magam.