Lìrai lélek

Pantomim

Lépéseim árván konganak:
Egy. Kettő.
Sakktábla - arcodat rózsaszirmokkal rejtem el,
Meddő csended átlényegül - hagyom.
A csillagokat válaszul
Fonott hajamba tűzöd: három.
Érintésedben elidőzök,
Elzárom, őrzöm lényedet.
Minden illatos, de nem
Az a szép fajta, hanem megingott
Megfelelni vágyás illatú, idegen;
Kisiklott lelkek áradnak így.
Négy. Öt. Meggyorsítom lépteim,
Szívem követi az ütemet,
És ott lebegsz előttem megint,
De eltemet aztán a perc.
Már dübörgök, úgy megyek - hat.
Visszhangzol bennem,
Azt hiszem, elárultak, mert
Felednem nem szabad.
Hét. Nyolc. Kilenc,
Túl szép, túl tarka az egész,
A talaj alattam kileng;
A megérkezés közeledik.
Tíz. Lépéseim veled konganak,
Várom, hogy várj a lépcső tetején,
És minden emlékem szalad
Feléd, de a folyosó üres.
A csend árván kong:
Egy. Kettő.
Memorizálok mindent ezerszer,
Hiszen a lépés - percet kár tagadnom:
Az idő a legnagyobb pantomimmester.