Lìrai lélek

Mókuskerèk

A hajnal fénye a mozdulatlan házakra tapad
Tapsol az óra: kapd már össze magad!
Leràngatjàk rólam a vattatakaròt
Belèm folyatjàk a keserű kakaót,
S az ajtóhoz lökdösnek, még várják a mosolyt!
A ház kiköp engem; a szabad fogolyt
Rohanok - a cipőm mint az írógèp kopog,
Összefolynak szemem előtt a sakktàbla - napok
A bokám sikít, de megyek, hív a bàlnahàtú busz
Köröttem krumpliszag, és friss hal - olajos,
Èhsègem összegyűr, de az ajtók zörögnek
A buszban az utasok már bent ücsörögnek
Mint vak robotok, s nyùzzàk az ülés huzatàt
Indulunk - én csak bámulom a galambok hadàt
Ezüstszàrnyak karcoljàk a makulàtlan eget
Èn pedig leàsìtok a kèkről egy felleget
Lehunynàm a szemem, mint a megnyugvó halott
De a hűvös vègtől én még igen messze vagyok
És villog a folyòpart maszat - szemem előtt
Nem szabadulhatok - a borostyán benőtt
Leszàllok, azt se tudom merre, mit hogyan
Kis falatnyi libàk táncolnak gyomromban
Bemegyek egy szűk sikàtor testébe
Hiába kortyolna lelkem az estébe
Nem állok meg - most már én is robot vagyok
Egy zsebkendőt, egy tollat véletlen elhagyok
És csak futok, mint az, ki orvosságèrt siet
De az én bajomon gyógyszer amúgysem segíthet
És kidülleszti mellét a kovácsoltvas kapu
Belépek - odabent minden munka - szagu'
Csontjaimban kása, fejemben por folyik
Lerogyok a szèkre - Itt leszek holnapig...
Fölèm tornyosul egy csúnya papírköteg
Mindjárt összetörök, akár az üveg
De csak olvasok, írok, s dolgozom ezerrel
Majd hirtelen eltűnik minden egyes ember
Máris eltelt az idő? Fel se tűnt, jó isten...
Eladtam magamat pár hideg, sárga fèmen
Pedig csak most kezdtem, nem haladt az óra...
Gyilkosan meredek a piciny mutatókra
És eszembe jut közben, hogy nem ittam, nem ettem
Begörcsölt az ujjam is: mindent elfeledtem?
Aztán rájövök, hogy még a dolgom jó sok
Mit kapok, ha még mindig robotolok?
Semmit. A világ csak lustàn forog tovább
Elintèzek ezt-azt, veszek egy kocsonyàt
Futtàban kapom be, zselés mint az élet
Lelkesedèsem és kedvem lassan semmivé lesz
Lerakòdott a kosz is már színes ìriszemre
Lábam így akárhová nem tehetem be...
De még beugrok pár helyre, azt se tudom, hova
Rázkòdik a szívem, mint egy rossz zongora
Esni kezd az eső, és egy nagy esernyő
Majd'felszùr engem - létem mily esendő!
Megàzom, de kit érdekel? Mindjárt hazaérek
Azonban otthon se várnak szebb remények
Még ott is, akkor is van pár fontos dolog
Még élek - suttogom. - A szívem még dobog!
Mosoly lesz most körete a silány vacsorànak
Csak reménykedem, hogy az ágyban nem rémálmok várnak
Az asztalon rám kacsint egy nagy papírtorony
Nekikezdek, de közben azt gondolom: "hagyom!"
Még àtnèzek pár sort, még írok egy ideig
Szólnak, hogy éjfél van, de nem jut el fülemig
Csak a fele van meg. Mindegy, lefekszem
Fáradt vagyok nagyon - hová is siettem?
Nem is fürödtem, nem is vacsoràztam
Csak arcot mostam,a hùsban turkàltam
S most itt vagyok az ágyban, roncsolódott kedvvel
Könnyeket hullatok - a csend mèlyül minden cseppel
Hideg a párna, a takaró is kemény
De elaltat a függönyt harapdàlò holdfény
S most egy kicsit végre nyugalomra lelhetek...
De hiába, mert holnap újrakezdem a mòkuskereket.