Lìrai lélek

A szeretethez

Cseresznyeillatú csendeddel
Takarom be magam.
Eltűnök valahova, valakiért,
Mozdíthatatlan függöny lesz hajam,
Testkaréjom olvadt dísszé válik,
Langyos fényedben reszketek
Magába vesz szívem szüntelen,
A végtelen levegővételenként temet,
Majd kócsagízű feledéssel
Újrakötözöm sebeimet; várlak.
Érkezésed egy új dimenzió,
S egy olyan varázslat
Amire magyarázat nincsen,
Csak csodállak, és nyújtózom feléd,
Nem annyira, hogy már fájjon,
Csak annyira, hogy elhiggyem meséd,
S önmagamba merülve
Adni vágyom veled, téged, véled:
Hiszen minden kapcsolódás te vagy.
Te cseresznyeillatú, csókízű csendélet.