Lìrai lélek

Láthatatlan lélek

Tudja Ő, hogy hogy mire gondolok
S a világot az én szememmel látja.
Érzi, mikor mit érzek
Titkaim az elméjébe vannak zárva.

Nem beszélgetünk, mégis mindent tud rólam
Szemét a szemembe fùrja, úgy vizsgál
De teste láthatatlan, csupán a lelkével üldöz
Koponyám falára emlékeket firkál.

Megijeszt közelsége, de nem menekülök
Mert a bizalmam Őbenne messzire szaladt
Valami belső hang súgja a fülembe,
Hogy építsem újra a határoló falat.

Láthatatlan kezek hűvösen simogatnak,
S a hideg ellenére melegség tölt el
Nem zavar már a mély kísértés
Mert valami túlvilági körülölel.