Lìrai lélek

Esti ihlet

Az éjszaka legsötétebb órája jött el,
Tele nyugalmas, szétterülő
csönddel.
Néma, és sötét minden, csak egy
ablak világít
A tompa, sárga fény mindenkit
elcsàbìt.
Odabent komoly férfi alkot
csöndben,
Elveszve a bonyolult, festői
ködben.
Néma szobájában csak az öreg ìrògép kopog
Nem csak csend van, sötét is: az
ìró hunyorog.
De most van ihlete, azért csatázik
a fáradtsággal,
Eggyé válva egy teljesen másik
világgal.
Kitartóan ír, a szeme sem rebben,
Mert már odafent van lelke, a
fellegekben.