Lìrai lélek

Ecloga

EMBER: Miért vagy te, költő?
Ki vagy te, mondd
Szavakkal zsonglőrködő ostoba bolond
Fákat gyilkoló, tintával megtöltő
Mondd már, a hatalom mi neked, ostoba...?

KÖLTŐ: Költővè nem válhat akárki ember
Költőnek születni kell, nem makrancos kedvvel
Nyirbàlni a papírfecniket, és a gondolatot
Magadra ölteni, ha díszes, ha kopott.

EMBER: Az életről mit tudsz te? Minden szabad hazug
Csak kiszìnezed azt, mi éppen eszembe jut
S hogy az embernek jobb lesz e a kedve?
Azzal te nem törődsz, csak neked jó legyen.

KÖLTŐ: Kést màrtottàl bíbor szirup-szìvembe
Mocskoló szavad súlyos vád, te kerge!
Halott az a költő, kiben nincs tartalom
Mondanivaló, mi nem aggodalom.

EMBER: Akkor hát mit mondasz? Mi hát a válasz?
Miről írsz, és kinek?
Romlott húst kínálgatsz...azt majd ki veszi meg?
Azt hiszed, utadon kinccsel, pénzzel várnak?
Hihetsz akármit, ez lesz a halálod.

KÖLTŐ: Tán jós vagy, ki csontokbòl vagy hínárszàrbòl olvas?
Hiba vagy a művészetben, mint a fa, mely odvas
Én csillaggyöngyöt fűzök oda, ahol nincs
Utat festek a semmibe, mutatom, mi a kincs.

EMBER: Költő! Mi a kincs számodra?
Én akèppen gondolom
A legértékesebb az életben az emberi hatalom
S nincs élő, ki a Földön ezt neked megcàfolja
Csak a közéd valók.

KÖLTŐ: Itt a gond, barátom,
Az érték a szeretet
Az igaz szív ápol,
Az igazabb megetet
"Tudatlanok kezében a hatalom árva
S mégis ily' ember emeli kezét a világra."

EMBER: Rossz világban élünk
Szeretettel itt nem mész semmire
Gyilkolunk és félünk
S nem jut az messzire
Ki a szívét, mint a süteményt, kínálja.

Költő: Az igaz szeretetèrt viszonzàs nem jár
Lebecsülsz, szidsz, fröcsögsz, te véres kezű barbár
Mit számít neked, ha valaki az életet áldozza?
Papírba kötve, s így gondol másokra?

EMBER: Maradj mindig ilyen jó,
Mint most vagy te költő
Hazug jótevő, tehetségtelen, fákat öldöklő
Közben szívét szétosztò szeretetanyò
Mert nincs még egy ilyen, csak költőtársaid.

KÖLTŐ: Igazad van, Ember, a sok rothadt alma között
Én vagyok a szép, kinek lelkébe költözött
A korona, s aranypalàst nélküli jóság
Én pedig mindenkit, ki eltévedt jószág
Kivezetek a csúf játék erdőből
Orvosságot adok, felhabzò erőből
Szomjàt oltom a vágyó toroknak
Èhsègèt magánytòl korgó gyomornak
Egy zsebkendőnyi helyre terítem a világot
A rossz körül kivilàglò szép valóságot
Választ várok, s nem kérek ócska pénzt érte
Mert költő vagyok, nekem már azért megérte
S mondhat bárki bármit, költő maradok
Tintaszìvvel élek - papírmadàrkènt halok.