-Elmentünk!- szóltunk vissza aztán rohanni kezdtünk, nehogy elkapjanak és vissza menjen a két srác szobafogságba.
-Megkapod a ruhát aztán húzunk haza!
-Világos!
-Nem vihette volna el őt Koko?
-Családi ebéden van.
-Tényleg, miért volt tegnap veled olyan sokat?
-Tanultam tőle néhány mozdulatot.
-Remélem harcban hasznos tudás.
-Nem a harcban de az életben az.
-Az is hasznos lehet.
Tehát elfutottunk a rejtekre vagy mire és én majdnem egyből kaptam egyet a képembe de elhajoltam.
-Ezt most miért?- néztem a sebes arcúra.
-Teszteltelek.
-Addig vigyorogj még én nem tesztellek téged.
-Nem lenne nehéz.
-Kurokawa?- kérdeztem.
-A konyhában, azt mondta szomjas.
-Te, hogy nem vagy kifulladva?!- kérdezte Rindo lihegve.
-Ő egy futó.- mondta Ran szintén lihegve.
-Jap, egy hosszútáv futó voltam szóval ez meg sem kottyant.
-És a lábad sebes is.- mondta a sebes arcú.
-Semmi komoly, volt már rosszabb is. Ez a kettő is jobban döfte lábamba a kést, mint az a nő.
-Érdekes...
-Ahogy látom ideértetek.
-Csak add oda neki!
-Anya ki fog minket nyírni!
-Húzd az időt amennyire csak szeretnéd.- mosolyogtam.
-Nekozami.- vette fel az asztalról a ruhát.- Ezzel az egyenruhával a csapatunk hivatalos tagja leszel, mint Pokoli királynő. Ha Yokohamában vagy, kötelező viselned és ha valamiért hívunk akkor jönnöd kell amilyen gyorsan csak tudsz. Ezt meg tudod oldani?
-Megteszem amit tudok. Viszont sulit nem hagyok ki egy bunyó miatt.
-Ennyiben megmaradhatunk.- nyújtotta át az öltözéket.
-Köszönöm, hogy megadod nekem ezt az esélyt.
-Jobb ha fel vagyunk készülve a nagy csatákra, és veled több esélyünk van nyerni.
-Próbáld fel.- mondta Ran mire leraktam aztán a felső részét felvettem.- Oké, ez a része jó.- mondta mire a nadrágot is felvettem.- Tökéletesen jó... te végig mérted?
-Csak szemmel.
-Magyarán lecsekkoltad.
-Bocsi, már van valakim.
-Erről egy szót nem mondtál.
-Mert nektek ehhez nincs közötök.- indultam az ajtó fele.- A fiúk legközelebb megadják a számom de most mennünk kell mielőtt nekik leszedik a fejüket.
-ANYA!- kiáltottak egyszerre és már rohantak is.
-Csáo!- intettem aztán utánuk rohantam.
Hazáig rohantunk és a végére már nevezni kezdtem.
Ahogy beértünk a fiúk a szobájukba mentek még én a konyhába.
-Jól átgondoltad ezt?
-Nem igazán volt választásom az elején, de a teszt amin át kellett mennem azt bizonyította, hogy ez az a banda ami nekem kell.
-Most még ezt mondod... de később azért fogsz könyörögni, hogy elhagyhasd a bandát... túl sok lesz, hogy srácok ellen kell küzdened, folyamatosan úgy érzed le vagy kezelve és nem tisztel senki... aztán már arra is kész lennél, hogy meghalj csak azért, hogy vége legyen a folyamatos gyilkolásnak...
-Veled sem kegyezett a sors.
-Általában minden női tag a családban szenved valamilyen módon... te azért mert mindenki meghal körülötted, én azért mert gyilkolnom kellett, az anyám pedig azért mert minden férfi csak használta őt...
-Cserébe a férfiak hülyék.- mondtam mire egy kicsit nevetett.
-Ebben igazad lehet. Elvégre nézz apádra, 2 családja van de mindkettőnél a gyerek felfedezte, csak az egyiknél a gyerek be is köpte az anyjának.
-Akkor ezért jöttünk ide hirtelen.
-Masaruval akarta ezt megbeszélni és ő vígasztalja is, elvégre munkatársak és sógorok. Legalábbis ezt tudom én, lehet teljesen más a helyzet és az egész hazugság.
-Lehet.
-Hogy van anyukád?
-Elvileg már jobban, de nagyon rossz, hogy hol javul, hol rosszabodik az állapota... volt, hogy az orvos azt mondta csak 1% esélye van, hogy a holnapot megélje... de anyám nem adta fel és még most is küzd.
-Rossz kombinációt kaptál családból, a női szenvedés öröklése és a könnyen rákosodás együtt borzalmas, ráadásul vérszomjad van, mint egy igazi Nanami lánynak, mondjuk anyád sem volt egy szent, mikor egy csapatban voltunk mindig ő húzott ki a csávából és simén lemészárolt bárkit.
-Apa...
-Hm?
-Apa valaha benne volt ebben?
-Egyszer... akkor is csak azért, hogy megvédjen engem. Édesapád sosem tudott harcolni és nem is akart megtanulni mert tudta, hogy erős és azt mondta az elég lesz ha egyszer komolyan harcolnia kell majd... könyörögtem a vezetőmnek, hogy had hagyjam el a klánt mert már nem bírtam, de ő nem engedett... apád azt mondta legközelebb velem jön és majd ő lebeszéli vele... a vezető azt mondta ha képes őt a földre küldeni egyszer is akkor én elmehetek... azt mondtam, hogy ez őrültség de ő mégis belement. Nem is emlékszem, hányszor került a földre és hányszor rúgták őt meg a földön... vér folyt az orrából, a szájából és a füléből de nem adta fel még akkor sem és végül sikerült neki. Kibuktatta a vezetőt és az azt kezdte kiabálni, ez csalás volt, mire apád csak annyit mondott, szabályokat nem állítottunk.
-Hű, apa tényleg menő volt akkor.
-Most is tud az lenni sokszor.
-De nem mindig.
-Neked van már valakid?
-Nos...
-Mesélj.
-A neve Hanma és...
