-A kicsit add ide, amég kifújod az orrd addig megtartom őt.
-Köszönöm.- adtam át kislányomat.
-Bemutatod neki ahogy hallom.
-Igen... itt az ideje, elvégre már két hónapos szóval...- fújtam ki az orrom.
-És Hanemiya?
-Tőle most jöttünk.
-Te és ő.
-Megígértem Bajinak, hogy vigyázok rá és ő is tudta, hogy van vele egy történetem, egy történetem amelynek az utolsó lapjai üresek.- néztem a sírt.- Vele is ez volt... de ő inkább kitépte a lapokat, mert ha az egyikre elkezdett írni, akkor egy újabb üres keletkezett, és a történetnek nem lett volna vége.
-Ez szép metafóra.
-A kedvenc könyvéből van. Könyvem utolsó lapjai... emlékszem mikor abból olvasott fel nekem és mindketten hangosan gondolkoztunk, hogy egyes mondatok mit jelenthetnek.- mondtam egyre jobban könnyezve de mostmár mosoly volt arcomon.
-Azt a könyvet nekem is sokat olvasta, de nem értettem mit szeret benne annyira. Túl sok gondolkodást ígényelt a könyv ahhoz, hogy értsd. De mostmár értem miről szól... ez az idióta ugyan azt csinálta, mint a főszereplő. És ezzel becsukta a könyvet egy borzalmas véggel.
-Igen.
-Hazudtam. Valóban sírtam mikor megláttam a kislányt. Hogy ne tettem volna? Baji lánya... már csak ő maradt belőle...
-Figyelj... a segítséged kell.
-Miben?
-Semmi, hagyjuk.
-Ha az én segítségemet kéred akkor nagy gáz van.
-Csak... Kisaki eljött hozzám az utolsó nap és elhívott randira, de mikor nemet mondtam... szerintem fenyegetett.
-Mit mondott?
-Hogy meg fogom magam gondolni, de nem önszántamból...
-Ezt el mondtad Hanemiyának?
-Nem.
-Miért nem?
-Nem akartam elrontani a pillanatot... amég nem engedik ki addig nem tudhat róla.
-Rendben, de erről valakinek szólnod kell.
-A hétvégén az unokatesóimhoz költözök és ott fogok lakni. Aoyuri a nagynéném felügyelete alatt lesz amég én iskolában leszek és ha vége én vigyázok rá.
-Nyári szünet van mindjárt.
-Tudom, ezért kell most költöznöm.
-És mi lesz a bandával?
-Ha bármi van, akkor Mickey vagy Draken hívni fog. Tudom, ők ketten riasztanak.
-Nem fognak. Már volt 3 bunyó és téged egyszer sem hívtak a baba miatt.
-Micsoda? De hisz... nem lehet...
-Jobb ha kiülsz amég a kicsi nagyobb nem lesz, a srácok megértik.
-Remek, gyenge lettem a gyerek miatt...
-Izanami, ne mond ezt.
-Az lettem! De magam miatt! Szeretem a gyereket, de gyenge lettem miatta... ráadásul tisztára olyan, mint ő... nem bírom... hiányzik...
-Lassan egy éve, hogy meghalt. Túl kéne lépned.
-De nem megy... túlságosan fáj...
-Valami biztosan el fogja vonni a figyelmed és nem fog annyjra fájni.
-Reméljük.
-Iza.- hallottam hangját.
-Aoyuri.- vettem vissza kezembe a kislányt.- Ő itt apukád. Az életét adta, hogy boldogan élhessünk. Ő volt a legvagányabb srác akit ismertem. Okos volt, és erős. Rengeteg könyvet olvasott és ha kellett ütött, de fájdalmasat. Ő itt apukád barátja.
-Matsuno Chifuyu vagyok. Öröm megismerni téged.
-Ha baj van ő hozzá tudsz fordulni.
-Ha nincs akkor is. Mindig szívesen foglak látni és esküszöm az életemre, hogy mindig megvédelek amikor tehetem.
-Köszönöm Chifuyu.
Meséltünk Aoyurinak az apjáról és boldog voltam valahogy.
Nem sokkal ez után hazamentünk és anya kérdezte, hogy elpakoltam-e.
-Elkezdtem.
-Kincsem, holnap mész.
-Tudom! De meg kellett valakit látogatnom.
-Tudod, hogy nem muszáj elmenned, igaz?
-Tudom...
-Ha bármi kell hívj fel.
-Rendben.
A szobámba mentem és elkezdtem pakolni.
Ahogy pakoltam egyre több érzelmem kezdett feljönni, de nem hagytam, hogy bármelyik is fetörjön.
Aoyuri elkezdett sírni így kezembe vettem és elkezdtem ringatni de nem hagyta abba.
Semmi ötletem, nem volt, hogy mi baja lehet és ez az egész már sok volt, gyengének és tehetetlennek érezve magam, összeomlottam és én is sírni kezdtem.
-Izanami? Mi a gond?
-Nekem ez nem megy! Nem vagyok képes anya lenni! Csak 15 vagyok! Nekem ez nem fog menni!
-Jaj kincsem.- ült le mellém és ölelt át.- Sosem leszel erre készen akárhány éves is vagy.- mondta majd elengedet és elvette a kislányom.- Ez egy olyan dolog amit sosem fogsz megérteni. Csak csinálod és csinálod, mert nem tudsz mást tenni. Ha nem teszed, akkor a gyermek lehet meghal. Ha azt gondolod, hogy nem állsz erre készen az azt jelenti, hogy bevallod magadnak a bukást. Ez egy olyan dolog amit nem szabad.- mondta miközben kislányom haját elkezdte kezével fésülgetni amitől abbahagyta a sírást.- De meg tudod találni azokat a dolgokat amik úgy működnek, mint egy jó puska a dolgozatnál.
-Mi van ha nem találok egy olyat se?
-Akkor mások segítsége az ami menekvés lehet, de ezt sokan kihasználják és annyit kérnek segítséget, hogy a végén már szinte a gyerek nem is az övék.
-Mit kéne tennem?
-Hagyd a nagynénédet, hogy vigyázzon rá, és éld az életed, de a lányoddal is tölts rendszeresen időt mert ő az elsők között kell legyen.
-Köszi anya.- töröltem meg a szemem.
-Normálisan gyászolni sem volt alkalmad, szóval szerintem az egyik hétvégén csak magaddal foglalkozz.
-Rendben.
A hétvégén unokatestvéreimhez költöztem és Rindo elkísért suliba, mert ő is oda jár.
Végre megismertem az osztályom és a tanáraim, és megnyugodva kezdhettem a tanulást.
-Izanami?
-Jelen.
-Meg tudná nekem mutatni a házifeladatát?
-Persze.- mondtam és előkerestem a füzetemet aztán felálltam, odasétáltam és az asztalra tettem.
-És iskola után kérem a tanári előtt várakozzon.- mondta ahogy kezébe vette a füzetet.
-Miért?
-Nem mondhatom el.
-Értem.
-Leülhetsz.
Órák után a tanári előtt várakoztam mikor kaptam egy hívást.
-Igen?
-Szia Izanami.
-Mit akarsz Hanma?
-Figyi, bocsánat, hogy egy kurva nagy faszfej voltam.
-Oh? Te ilyet is tudsz?
-Figyelj, jóvá akarom tenni a bűnöm, esetleg hétvégén elmehetnénk egy motorozásra vagy ehetnénk valamit.
-Átgondolom, de nagyon kevés az esélyed faszfej.- tettem le.
Vártam még egy kicsit mire az ajtó kinyílt.
-Nanami Izanami?
-Igen, én vagyok.
-Gyere be.
-Bajban vagyok?
-Nem, dehogy is.- mosolygott a nő.
Néhány papírt alá kellett írnom és megkaptam a diákigazolványom és mehettem is.
-Amaya néni! Megjöttem!
-Nem értem mi olyan nehéz neked ebben, egész nap ha egyszer sírt.
-Lehet csak én vagyok rossz ebben...
-Ő az első gyereked, ráadásul 15 éves vagy, ne ostorozd magad.
-Hogy ne tegyem mikor igaz?
-Izanami, kérlek, ne mond ezt.
-Lehetne egy kérésem?
-Figyelek.
-Nem igazán volt alkalmam gyászolni és rám férne egy hétvége Aoyuri nélkül, mintha nem is lenne, esetleg...
-Igen, ne aggódj, az egész hét a tiéd, viszont hétfőtől figyeled te is.
-Te vagy a legjobb!- öleltem át.
-Akkor átviszem őt magamhoz.
-Nagyon köszönöm.
-Legyél jobban, ez a lényeg.
-Hai.
Egész héten ahogy tudtam feltöltődtem és többször mentem el motorozni ami feltöltött életerővel, viszont a sírt is többször meglátogattam.
Apám sírjához is vittem virágot, de neki nem tudtam könnyet hullajtani, sosem volt ott mikor kellett, így ő nem érdemelte meg azokat a sós cseppeket.
Pénteken felhívtam Hanmát, hogy benne vagyok a randiban, de az lesz az egyetlen.
Másnap már a motoromon ültem egy fekete farmer hatású nadrágban és vörös rövid ujjú pólóban, úgy szeltem a városon át.
-Ez aztán motor a javából!- mondta Hanma ahogy megálltam előtte.
-Haladjunk ezzel, még van egy kisebb dolgom ez után.
-Valóban? Micsoda?
-Nem tartozik rád.
-Oh, amúgy gratula a babához.
-Köszi.
-Csak vigyázz, nehogy ellopják.
-Hogy?
