Nem az vagy akinek hittelek

78

-Iza a banda-
-Izanami.
-Huh?
-Többet ne hívj így. Izanami vagyok.
-Megint valami lett veled. Rendben. Izanami, a banda szonbaton csatába megy. Számíthatunk rád?
-Egyértelmű.- mosolyogtam.
-Szombaton, délután 1kor a nagy ringben.
-Az abroncs telepen?
-Nem lesz gond, győzni fogunk.
-Ebben biztos vagyok.

A szombat hamarabb elérkezett, mint vártuk.
A banda megérkezett, ott volt Baji és Kazutora akik most ellenségek nekünk.

-Mickey.
-Azt versz szét akit akarsz, csak ne haljon meg senki.
-Rendben.- bólintottam.

A harc elindult és a két banda egymásra rontott.
Amennyi srácot csak tudtam kiütöttem de ekkor Chojival találtam magam szemben.

-Gyere csak.- mondta mire felé rohantam és be akartam neki húzni de oldalra lépett aztán megragadta hajam és pofán térdelt amitől el is estem.- Gyenge vagy.- mondta mire felálltam a földről.
-Az lehet, de nem fekszek ki ennyitől.- mondtam megtörölve orrom majd ismét neki rontottam és most sikerült is bemosnom neki.

Vele verekedtem aztán valamiért csend lett mire elkezdtem körbenézni, de az amit megláttam borzalmas volt.

-KEISUKE!- rohantam keresztül a tömegen és estem mellé.- Ne...- kezdtem el könnyezni.- Hazudtál...
-Muszáj volt.- mosolygott.
-Szemét állat...
-Na? Hogy sikerült a projekt?
-Sikeres.- mondtam egyre jobban sírva.
-Ne aggórj, itt leszek neked, ha nem is fizikálisan, de lélekben igen.
-Keisuke...- öleltem magamhoz mire hajam elmozdította arcomtól és megcsókolt.
-Szeretlek.
-Én is téged...
-Vigyázz Kazutorára helyettem, nagyra becsül téged. Ígéred?
-Igen...- mondtam egyre jobban zokogva.
-Lehet ez baromság volt de-
-Ez biztosan az volt!
-De legalább néhány dolog helyre fog állni.
-Utálom mikor valaki másnak igaza van...
-Majd mesélj neki rólam, és mond el milyen kemény egy apja volt.
-Idióta...- hajtottam homlokom homlokára ahogy könnyeim arcára csordultak.
-Izanami...- fogta meg vállam Mickey
-Nem... nem hagyhat itt... nem teheti ezt velem... azt ígérte nem hagy el...
-Nekozami, mennünk kell, jönnek a zsaruk.
-AKKOR CSUKJANAK LE! NEM MEGYEK EL MELLŐLE!- kiabáltam zokogva.
-Izanami, gyere.- fogta meg vállam Ken de nem mozdultam mire Kazutora letérdelt mellém.
-Majd én vigyázok rá.- mondta mire átadtam.
-Ég veled Keisuke...- álltam fel.- Sok sikert Kazutora.- mondtam mire bólintott aztán én elkezdtem a srácok után rohanni.
-Gyere, erre.- mondta Mickey de én már semmit nem láttam könnyeimtől és fel is buktam.
-Francba!- mondta Draken aztán visszarohant hozzám és felvett a hátára.- Éld túl! Majd menekülés után zokoghatsz!- kezdett el rohanni.

Nem voltam képes beletörődni, hogy meghalt.

KenKen a hátán cipelve rohant ahogy én egyre jobban zokogtam és próbáltam nem kiabálni, pedig legszívesebben azt tettem volna.

Sokat rohantunk aztán végül megálltunk és Ken lerakott, de nem tudtam lábamon megállni és térdre esve elkiáltottam magam.

-NEEEEEEEEEEEEEM!
-Izanami.
-MEGHALT! MEGHALT!
-Nekozami.
-HOGY TEHETTE EZT!? OLYAN EGY IDIÓTA FASZFEJ! HOGY TEHETTE

EZT!?
-ELÉG!- ölelt át Takemichi mire néhányat pislogtam.- Tudom milyen érzés az mikor a szerelmed meghal! Én többször éltem át rémálmokkal! Össze voltam törve és úgy éreztem mostmár semminek nincs értelme! De mégis itt vagyok! Az élet nem áll meg! Kérlek... nyugodj meg. Tudom, hogy fáj. De nem kell ezen egyedül átmenned. Itt vagyunk neked.

Egy szót sem tudtam szólni.
Hálás voltam, hogy itt vannak, de kétlem, hogy bármelyikük tudná mit érzek.

-Gyere. Elviszlek Hinához, ő rendbehoz.
-Rendben...
-Gyere.
-Elkísérünk.
-Köszönöm.
-Akkor indulás.
-Izanami, gyere a hátamra.
-Jó.

Hinatánál töltöttem azt a napot és az azt követő hármat.
A szülei és az öccse nem bánták, hogy ott vagyok és ők is ahol tudtak segítettek, hogy jobb kedvem legyen.

-Hina, Izanami még itt van?
-Igen, már kicsivel jobb az állapota, de még mindig nagyon rosszul fest.
-Ide tudnád hívni?
-Igen, máris.
-Köszi.
-Izanami.
-Megyek.
-Jobban vagy most? Kell valami?
-Nem. Most jó.
-Takemichi van itt.
-Szia.
-Szia.
-Jobban vagy?
-Kicsivel... de még mindig tagadom, hogy halott.- mondtam egy keserves mosollyal.
-Gyere, Draken el szeretne vinni téged valahova.
-Hova?
-Nem tudom.
-Gyorsan rendbeszedem őt és utána mehettek.
-Oké.

Tehát öltöztetőt próbáltunk játszani, de nem jött össze.

-Ebbe volt hajlandó csak belebújni.

-Mintha Mitsuya öltöztette volna...
-Kössz.- mondtam kisétálva.
-Mindent köszi Hina.
-Ne legyetek sokáig, szerintem megint megpróbálna meghalni.
-Megint?
-Majdnem leugrott az erkélyről.
-Rómeó és Júlia.
-Csak menj és figyelj rá rendesen.
-Meglesz.

Elsétáltunk a háztól és én egyre rosszabbul éreztem magam.

-Menjünk vissza.
-Mi? Miért?
-Nem megy... menjünk vissza.
-Itt vagyok. Nem lesz baj. De tovább kell mennünk.
-Hova megyünk?
-Nem mondhatom el.
-De tudod.
-Igen, tudom.
-Hazudtál a barátnődnek! Ha ezt elmondom ki leszel nyírva.
-Nem leszek.
-Nagyképű strici.
-Mikor volt utoljára a telefonod bekapcsolva?
-Akkor.
-Mi? De hisz az 4 hete volt! Egy egész hónapig senki nem tudott téged elérni?
-Fogd be.

Egész úton a betont figyeltem mikor megálltunk egy zebránál.

-Iza.- hallottam meg hangját mire felnéztem.- Gyere ide.- mosolygott.
-KEISUKE!- rohantam oda de ekkor ő eltűnt.
-IZANAMI!- rántott vissza a járdára Takemichi ahogy egy kocsi elhaladt mellettünk.
-Láttam...- kezdtem el remegni ahogy könnyeztem.- Ott volt... láttam őt... ott volt aztán eltűnt...
-Nincs baj. Nincs baj.- mondta átölelve.

Egy börtönhöz sétáltunk és KenKen ott várt minket.

-Izanami, jó látni téged.
-Hm.
-Majdnem elütötték mert halucinált.
-Hogy?
-Nincs baja, időben elhúztam onnan.
-Kössz mindent Takemichi.
-Itt kint fogok várni.
-Mindjárt jövök.

KenKen elintézett valami a rendőrökkel aztán megmotoztak engem.

-Van 2órád beszélni.
-Mégis kivel?
-Hanemiyával.