-Tehát anyám legelső férje nem vette el őt mert nem volt rá alkalma.
-Ezt mit jelent?
-Meghalt.
-Oh.
-Anyám teljesen összetört és utána csak a pénzért házasodott, de mikor apámmal került össze akkor rájött, hogy onnan nincs menekvés. Apám megjátszotta az odaadó, kedves srácot akit mindenki imádott, de mikor a házasság meg volt, utána 3 nappal apám megmutatta kicsoda is valójában. Anyámat verte, szidta, ordibált vele, dolgokat tört szét rajta és kínozta is őt. Az egyetlen mikor békén hagyta az az volt mikor terhes lett, de akkor még csak figyelembe sem vette.
-Veled, hogy bánik?
-10 éves voltam mikor először veszekedtem vele. Az óta már csak veszekedni tudunk.
-Nagyon nem jó a családi háttered.
-Megszoktam, lassan már észre sem veszem a kiabálást.
-Ezért szeretsz annyira harcolni? Mert folyton ezt láttad és nélküle unatkozol.
-Bingo...- mondta mire azt éreztem valami a fejemre esik.
-Ez mi volt?- néztem fel.
-Esik.- mondta egyszerűen és csak megálltunk.
-Rég voltam már eső alatt.
-Pedig az az egyik legjobb. Mindenki próbál menekülni pedig az eső csak játszik, táncol, ad egy dallamot.
-Vagy segít elmosni a gondjaid.
-Vagy ad egy esélyt az ismerkedésre, az újra kezdésre, a békére.
-Megnyugtat és ott van neked.
-Szabad egy táncra?- nyújtotta kezét mire nevetni kezdtem.
-Meg sem kell kérdezned.- adtam oda.
Táncoltunk, nem igazán foglalkozva, hogy körülöttünk mi folyik, egy idő után valahonnan zene indult így volt mire táncolnunk.
-Csak ennyit tudsz?- engedtem el kezét és sétáltam kicsit távolabb tőle miközben csípőm mozgattam és forogtam.
-Ne tudd meg mennyi mindent tudnék veled tenni.- rohant hozzám és átkarolt egyik kezével aztán velem együtt mozdult.
Teljesen olyan érzés volt, mintha egy musicalben szerepeltem volna vagy egy mesében, vagy egy romantikus filmben.
Minden mozdulatunkban ott volt a vágy egymás iránt és ott volt az a harag is amit mindketten elzártunk.
A zene hirtelen elhallgatott és mi is megálltunk egymás karjaiban.
Megcsókoltam és ő visszacsókolt mire hangos ujjongást és tapsot hallottunk.
-Úgy látszik közönségünk van.
-A zenéről rájöhettél volna.
-HÉ! TI OTT!
-Franc! Zsaruk!- kaptam el Hanma kezét és kezdtem el vele rohanni.
-Te aztán éled ez!- nevetett fel.
-Naná! Az élet egy hatalmas játék! Csak tudnod kell hol találod az érdekes részeket!- mondta és lefordultam egy zsákutcába.- Át megyünk a fal felett!
-Azt mégis, hogy?
-Ennyire nincs túlélési ösztönöd? A kukáról a fal tetejére ugrunk!
-Képtelenség!
-Menj!- löktem meg mire a kukára ugrott és onnan a fal tetejére, de a kuka feldőlt.- Úgy is csak útban volt.- mondtam majd elindultam de a felkaromnál eltalált valami.- BASZKI!- markoltam rá de így csak a falnak estem.
-Iza!
-MENJ MÁR!- kiáltottam és ő leugrott viszont nem a jó oldalra.- MIT CSINÁLSZ!?
-Nem hagylak magadra.- segített fel.
-Megmondtam, hogy ne lőj!
-De-
-Ezek gyerekek!
-Tachibana úr?
-Nanami?
-Üdv, Hinata hogy van?
-J-jól...
-Ismered?
-Az egyik barátom édesapja.- mondtam a karomat fogva.
-Rettenetesen sajnálom amit az újonc művelt.
-Elvégre törvényt szegtünk, táncoltunk közönségnek engedély nélkül.
-Akkor sem lett volna szabad meglőnie.
-Áh, ne is foglalkozzon vele, rosszabb helyre is kaptam már golyót.
-Comb?- kérdezte Hanma.
-Az a nem vésze, egyszer a kulcscsontomba kaptam egy lövést, az volt a kurva fájdalmas.
-Öhöm.
-Vagyis nagyon fájdalmas.
-Beviszünk a kórházba.
-Ugyan, ezt otthon is el tudom látni, már vagyok annyira tapasztalt.
-Ez a kijelentésed kissé aggasztó.
-Nincs semmi komoly dolog, nem kell aggódni.
-Akkor legalább had vigyünk haza téged és a barátodat.- mondta mire Hanmára néztem.
-Sosem ültem még rendőr autóban.
-Nos, egyszer mindent ki kell próbálni.- mondta az újonc rendőr mire Hanmával egymásra néztünk ugyan arra gondolva.
-A kipróbálást inkább hagyjuk és csak menjünk.- mondtam.
-Rossz első alkalom?- kérdezte Tachibana úr mire elvörösödtem.
-Haladjunk kérem.- mondtam mire a férfi bólintott.
-Egyébként miért kezdtetek támcolni?
-Mert esik.
-És?
-Ez volt az egyetlen ok.
-Ezek a mai fiatalok.
