Szinte berugtam az ajtót a rejtekre és a srácok csak figyeltek, hogy velem mi van.
-Hol van Kurokawa?!- kérdeztem igen idegesen.
-Figyelj, ha ilyen ideges vagy, akkor nem engedhetünk a közelébe.
-Nem is kell engednetek, megyek magamtól.
-Nem vagy elég erős ahhoz, hogy legyőzz minket.
-Valóban? Akkor lássuk!- mondtam ledobva cipőmet.
-Ha meghalsz a kölyköd...- kezdte el Mad Dog.
-Nem félsz?- kérdezte Kakucho.
-Nem! A gyerek nem változtat semmin! Győzök és mosollyal megyek haza hozzá! Nem lettem gyengébb!- mondtam majd rájuk rontottam.
Egyiket másik után vittem földre majd valaki elkapott nyakamnál aztán kibuktatott és a földre szorított.
-Nyugodj meg.- mondta szemembe nézve Kurokawa.
-Nem rakhatsz ki! Ez mindenem...
-Csak volt. Két évig nem jöhetsz vissza.
-Ne tedd ezt...
-Jöhetsz ide ha akarsz, de nem hagyom, hogy egy harcban is részt vegyél. Legalább két évet legyél vele.
-Ne... ezzel csak kínzol... te nem tudod milyen az a gyerek...
-Olyan, mint az apja ha jól sejtem.
-Ne küldj hozzá haza...
-Pedig azt teszem. Anya lettél, ez egy olyan dolog, amit nem hagyok figyelmen kívül.
-Ne tedd...
-Menj haza.- húzott fel.- És lehet, hogy fizikailag ugyan olyan vagy, de mentálisan segítségre van szükséged.
-Mintha neked nem kéne! Neheztelsz Mickeyra mert olyan, mint a bátyátok! És azért vagy ennyire ideges mert ő nincs vérrel kötődve hozzád! Anyád ezt a szemedbe mondta kiskorodban és most is ezért vagy dühös! Mindenki elárult téged és most úgy érzed nincs sehol helyed!- mondtam mire csak elfordult.
-Menj haza.
Unokatestvéreim nem sokkal később jöttek és hazavittek engem nagy nehezen majd nagynéném átvett.
-Tudod, a harcot tényleg jobb lenne most hanyagolni és nem azért mert van mostmár egy kisbabád, hanem mert rád fér a pihenés. Ez a sok stressz és érzelem ahhoz vezetne, hogy meggondolatlanul cselekszel és ez akár az életedbe is kerülhet.
-Akkor is! Mit tehetnék ha a harc a mindenem!?
-Na és Baji?- kérdezte mire könnyeim ismét megeredtek.- Azt ígérted felneveled a lányt a barátotok oldalán, ez már nem is számít?
-Mit tegyek!?
-Járj el edző terembe, fókuszálj a tanuláson és a kisbabán, elvégre ezek fontosak most.
-Azt sem tudom, hogy mi akarok lenni!
-Ezért kell tanulnod, hogy ha eszedbe jut valami akkor gond nélkül el tudd érni.
-Rendben...
-Oh és Aoyuri kezd éhes lenni.
-Máris megyek.
-Fel a fejjel, ez nem a világ vége.
-Rendben.
Elkezdtem távol maradni a harctól, mint régen, de most rendesen, és a kislányommal töltöttem az időt tanulás mellett, de persze volt egy személy aki megkeserítette még így is az életem.
-Ismét találkozunk, szépségem.- szólalt meg nem messze tőlem Kisaki mire kislányom magam mögé tereltem.
-Minek vagy itt?
-Újra feltenni a kérdést, mert akár akarod, akár nem, én meg fogom szerezni azt amire vágyom.
-Nem akarlak látni Kisaki! Gyűlöllek és ezen nem változtat semmi!
-Ez sem?- mutatott fel egy gyűrűt.
-Főleg ez nem!
-Csak egy igen és minden gondod megszűnik.
-Előbb a halál.
-Választhatod azt is kedvesem.
-TÜNÉS!- kiáltottam rá mire bólintott és elsétált.
Mindent leírtam, ami Aoyurival történt és ezt mindig odaadtam Kazutorának mikor a hónapok végén meglátogattuk.
-Sziasztok lányok.- mosolygott.
-Szia apu!
-Ahogy látom a hajad kezd visszanőni rendesen.- jegyeztem meg.
-Igen, viszont nagyon lassan.
-Visszanöveszted vagy levágatod, ha kikerülsz?
-Növesztem, hogy Aoyuri tudjon valamibe kapaszkodni ha viszem őt.
-Látogat téged valaki rajtunk kívül?
-Néha Chifuyu.
-Mi? Chifuyu?
-Meglepő, de igen. Jól elbeszélgetünk és főleg Baji a téma, de egyikünk sem bánja.
-Már értem.
-Mi történt veletek ebben a hónapban?
-Semmi érdekes azon kívül, hogy Aoyuri egy új csoportba került az oviban.
-Miért?
-Mert elvileg jobb a többieknél szóval az okosabbik csoportba rakták.
-Elvégre Baji és a te génjeidet hordozza, amik csak okosságot visznek.
-Kisa.- mondta Aoyuri mire egy pillanatra levert a víz.
-Úgy érted Cica?- kérdeztem próbálva kihúzni magam a helyzetből.
-Rossz. Kisa rossz.
-Kisa?- kérdezte Kazutora.
-Biztos a csoporttársa.- mondtam.
-Iza... mikor találkoztál utoljára Kisakival?
-Mikor megszületett Aoyuri.- mondtam de nem voltam képes szemébe néztem.
-Iza ne hazudj!
-Csak összefutottunk...
-Tünés.- nevetett Aoyuri mire Kazutorára pillantottam, aki ekkor hirtelen felállt a székből.
-MIÉRT NEM MONDASZ EL ILYENEK!?- kiabált mire hátraestem a székben és rettegve néztem fel rá.- AZT HITTEM SZERETSZ! AZT HITTEM BÍZOL BENNEM! MIÉRT HAZUDSZ NEKEM!? MIÉRT NEM MONDOD EL HA BAJOD VAN!? MIÉRT TITKOLOD EL AZ IGAZAT!?- kiabált velem mire kislányom sírni kezdett így térdepelni kezdtem és magamhoz öleltem őt.
-328! Ülljön le!- szólt rá a biztonságiőr de ő nem figyelt.
-KISAKI A FÖLDBE FOG TIPORNI TÉGED HA NEM VAGY ELÉG ERŐS! ÉS HIDJ NEKEM NEM VAGY AZ! Ő ADDIG FOG TÉGED OSTOROZNI MÉG MEG NEM ADOD NEKI AMIT AKAR! VAGY HA NEM KAPJA MEG AKKOR MEGÖL!
-Kazutora! Nyugodj meg!- próbáltam nyugtatni, de tudtam, hogy nem segít.
-HAZUDTÁL NEKEM! MINDENT ELTITKOLTÁL! AZT HITTEM NINCS GONDOD! ERRE KIDERÜL, HOGY ÉLETVESZÉLYBEN VAGY!
-Nem vagyok!
-ABBAN VAGY! HA NEM IS MIATTA AKKOR MIATTAM!- kiabált mire egy sokkolót nyomtak a nyakához így eltakartam Aoyuri szemét.
-Nincs semmi baj kicsim...- mondtam ahogy ő próbálta leszedni kezem szeméről.- Nincs baj...- mondtam ahogy Kazutorát elvezették és nekem könnyek hullottak szememből.
Elmentünk egy gyertyát gyújtani Keisukenak és én elmondtam egy imát is, hogy megbocsájtson nekem mindenért amit teszek.
-Anyu! Anyu! Anyu!
-Aoyuri, csendesen, ez egy nyughely.
-Miért vagyunk itt?
-Mert már ideje volt eljönnöm újra...- néztem a síremlékre.
-Ugyan az a vezeték nevünk!- mutatott a kanjikra mire felvettem oldalamra.
-Ő itt az édesapád.
-De apu abban a nagy házban van!
-Igen, ő apu, de nem ő az akitől a szemed örökölted.
-Akkor ő is apu?- mutatott a sírra.
-Igen. Ő az igazi apu.
-Mi történt?
-Butaságot csináltunk mindketten és ő az életével fizetett.
-Akkor drága lehetett a butaság.
-Túlságosan is az volt...
-Milyen volt igazi apu?
-Igazi apu volt a legokosabb és legmenőbb srác akit ismertem. Ő volt az aki igazán tudta, hogy mi jár a fejemben és mindig tudta mikor kell ott lennie... majdnem mindig...
-Hogy nézett ki?
-Fekete hosszú haja volt, barna szeme volt, mint neked és szemüveget viselt olvasáshoz.- mondtam mire Aoyuri nevetni kezdett.
"Tudom, utálta, ha a szemüvegét szóba hoztuk, de nincs itt már, hogy megállítson..."
-Mi olyan vicces?- kérdeztem egy mosollyal.
-A bácsi duzzogni kezdett.
-Bácsi?- kezdtem el körül nézni.
-Ott! Ott ül a sír előtt!- mutatott a síremlékre.
-Hogy... hogy néz ki?
-Úgy ahogy leírtad! Nagyon fiatal! Akkor nem is bácsi, hanem fiú!- mondta mire eltakartam szám ahogy könnyeim lecsordultak.
-Keisuke...- mondtam ki nevét mire kislányom bólintott és én csak térdre rogytam, elengedtem kislányom és sírni kezdtem.
Kislányom elrohant majd valaki letérdelt elém és átölelt.
-Mind hiányoljuk.
-Chifuyu...
