After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

12. fejezet: Segítség

Sötét volt körülöttem, mikor kinyitottam a szemeim. A fejem szét akart repedni, és az oldalam az eddiginél is jobban fájt. Óvatosan, és lassan keltem fel. A quinjeten voltam, de teljes csend volt körülöttem. Nem járt a motor, és nem hallottam más hangokat sem. A pilótafülkében nem volt senki, ahogy a gép többi részén sem. A fegyverek közül hiányzott pár, és egyet én is magamhoz vettem a biztonság kedvéért. A kijárat felé vettem az irányt, éa mikor kiléptem, egyből tudtam, hogy hol vagyok. Hideg, jeges levegő csapta meg az arcom, testemen futkosott a hideg. Egy sziklákba vájt épület előtt álltam, ahol a quinjeten kívül volt még másik két gép is. Biztos voltam benne, hogy az egyik azé a Helmut Zemo-é, aki után Szibériába jöttünk, a második gépről viszont fogalmam sem volt. Egy egyszemélyes, ismeretlen tervezésű gép volt.

A bejárat felé bicegtem. Hosszú, sötét folyosókon memtem végig, mikor kis idő után a néma csendet lövések zaja oszlatta el.
A hangok irányába siettem, már amennyire tudtam. Nem akartam, hogy Steve, vagy akár Bucky is megsérüljön. Ha ez a Zemo tényleg felélesztette a másik öt katonát, akkor nekik semmi esélyük. Igaz, jelenlegi állapotomban velem sem mennének sokra.

Egy nagyobb terembe értem, ahol aztán megfagyott bennem a levegő. Öt, koporsó szerű tartályt találtam, bennük egy-egy emberrel, akiknek golyót eresztettek a fejébe. Mi a fene történt itt? Ha a katonák halottak, akkor kivel csatázik Steve és Bucky? Ezt a Zemo-t simán lenyomták volna. Nem hallanám folyamatosan a lövéseket, és a csapások hangját.

Aztán bevillant egy kép. Mi van, ha Zemo megint felolvasta a vezényszavakat, amikkel Bucky-t irányíthatja? Mi van, ha ő és Steve csatáznak?

Megszaporáztam a bicegő lépteimet, és ahogy csökkentettem a távolságot, egyre jobban hallottam a hangokat, és egyre jobban izgultam.
Mikor viszont megláttam, hogy kik a hangok forrásai, kétségbe esetem. Bucky ájultan feküdt a földön, és fém karja helyén vezetékek lógtak, és több helyen is vérzett. Minden erőmet összeszedve letérdeltem mellé, és nyugtáztam, hogy szerencsére még életben van.

Pár méterrel tőlünk viszont Steve, Tony fölé magasodva, a pajzsával készült lesújtani rá. Megijedtem, mikor rájöttem, hogy mit akar csinálni. Tony maszkja darabokban volt. Ha Steve a fejére céloz, akár meg is ölheti.

- Ne! - ordítottam el magam, mire Tony rám kapta a tekintetét, Steve kezei pedig megdermedtek a levegőben - Ne csináld... - halkult el a hangom, és könyörgővé vált. A sírás határán álltam. - Kérlek, ne tedd...

Mikor újra mozgásba lendült a keze, szemeimet összeszorítva hallgattam végig, ahogy két fém összecsattan. Mély levegőt véve nyitottam ki a szemem, és megnyugodva láttam, hogy Tony életben volt, viszont a Kapitány akkor szedte ki a pajzsot a mellkasából. A feje helyett, a páncélt működtető reaktorra célzott. Szerencsére.

- Az nem a tiéd. Nem érdemled meg. - morogta Tony.

Steve, odalépve hozzám és Bucky-hoz, eldobta a pajzsot, és nem nézett vissza.

- Gyertek! - suttogta felénk. Ekkor vettem csak észre, hogy Bucky is magához tért. Felsegítettük a földről, és Steve a karja alá bújva elkezdte kifelé támogatni. Egy darabig néztem utánuk, és könnyes szemmel hallgattam Tony zihálását. Lassan fordultam felé, tekintetünk egyszerre összetalálkozott.

-Tony... - kezdtem bele.

- Menj! - szakított félbe dühösen - Menj utánuk, mert most már olyan messzire mentetek, hogy ha akarnék, se tudnék segíteni.

- Segítek. - léptem hozzá közelebb, de felém, pontosabban mellém lőtt a kezével. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, de tudtam, hogy nem akart bántani, csak elijeszteni.