After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

81. fejezet: Beteges vágy

Láttam rajta. Ismertem annyira Bucky-t, hogy tudjam, mennyire bizonytalan lett most kettőnkkel kapcsolatban. Az pedig, hogy Ikarisz itt volt a nyakamon, még jobban összezavarhatta. Viszont másként eszében sem volt hazahozni, vagy akár csak elengedni. Teljesen rámszállt, és volt egy olyan érzésem, hogy nem azért akart velem lenni, mert irántam érzett valamit, hanem az erő iránt, amit akarata ellenére átadott nekem. Inkább megszállottan azt gondolta, hogy én lehetek neki a boldog befejezés.
Csakhogy nekem már volt egy boldog befejezésem. Itt ült előttem az ágy szélén, és bizonytalan tekintettel méregetett hosszú percek óta.

- Bármennyire is utálom a tudatot, hogy az a seggfej mentett meg, hálás vagyok, hogy jól vagy. - mondta egy idő után, mikor már többször pillantott a hasamra, ahol nemrég még lőtt sebek voltak.

- Ugye tudod, hogy nem a te hibád? - mosolyogtam rá kedvesen. Biztos voltam benne, hogy magát hibáztatta, mert akkor különváltunk.

- Veled kellett volna lennem. - hajtotta le a fejét.

- Szerinted akkor nem lőtt volna le? - nevettem fel - Máskor is célozgatott rá, hogy kinyírna, de sosem vettem komolyan. Szerintem egy ideje tervezte már.

- De miért?

- Nem tudom. Engem hibáztat azért, hogy milyen lett az élete. Én kegyelmet kaptam, míg ő haza sem mehet. Szerintem Steve miatt is pipa rám, és van egy olyan érzésem, hogy az sem tetszik neki, ami közted és köztem van.

- Az miért zavarná? - ráncolta össze a homlokát.

- Bucky... - kuncogtam fel - Aki ismer, az tudja, hogy milyen ember vagy. Kedves, nagylelkű, okos. Ahhoz meg nem kell ismerni, hogy lássa valaki, hogy nézel ki. Minden épeszű nő utánad fordul, és nagy részük rögtön elképzel ruha nélkül.

- Mi? - nevetett fel zavartan.

- Szexi és dögös vagy, öregfiú. - bólogattam teljes komolysággal.

- Furcsa lények vagytok, ti nők. - tekerte a fejét, aztán elgondolkodott valamin - Te is elképzeltél ruha nélkül annak idején?

- Nem kellett, hogy elképzeljelek. - lépkedtem hozzá - Minden nap egy szál alsóban feküdtél mellettem.

- Tetszett, hogy úgy feküdtem melletted? - pillantott fel rám, mikor már előtte álltam.

- Naná, hogy tetszett. A baj csak az volt, hogy vissza kellett fognom magam, hogy ne simogassam egész éjjel a csupasz felsőtestedet. - kuncogtam fel.

- Bárcsak ne fogtad volna vissza magad. - nyúlt a lábaim után, amiket azonnal szétnyitottam, és az ölébe ültem - Nem veszítettünk volna el annyi időt.

- Most már van időnk. - simítottam meg az arcát.

- Nehéz ezt elhinni úgy, hogy az a rohadék az ajtó túloldalán várja, hogy mikor vehet el tőlem.

- Nem fog elvenni.

- Nem is hagynám. - puszilta meg a számat.

- Tudod, hogy mennyire szeretlek, ugye? Mindennél jobban. Bármit megtennék, és feláldoznék érted.

- Még az örök életet is?

- Azt főleg. - bólintottam azonnal - Eszemben sincs olyan világban élni, ahol már nem létezik Bucky Barnes. Öt évig is szörnyű volt, meg sem akarom tudni, hogy milyen lenne az öröklét nélküled. Te vagy a mindenem, és ezen senki és semmi nem változtat. Ha azt mondanák, hogy vagy örökké élhetek nélküled, vagy csupán egy hétig, de veled... Egy pillanatig sem gondolkodnék.

- Szeretlek, hercegnő. - húzott magához, és éreztem, hogy szaggatottam vette a levegőt. Biztos voltam benne, hogy a könnyeivel küszködött.

- Én is nagyon szeretlek, öregfiú. Ezt soha nem felejtsd el, oké? És nem akarom, hogy valaha is kételkedj abban, hogy mit érzek irántad. Mert nem érdekel, hogy Ikarisz mit gondol. Engem nem neki teremtettek, hanem neked. Csak neked. - túrtam bele a hajába, és gyengéden elhúztam a fejét, hogy a szemébe nézhessek. Sejtettem, hogy sírt, de látni is... A szívem egyből összeszorult. Akkor láttam őt sírni, mikor megszabadult a HYDRA programjától. - Nem lesz semmi baj. - mosolyogtam rá kedvesen, és letöröltem a könnycseppet, ami éppen akkor buggyant ki a szeméből.