After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

19. fejezet: Leállítás

Rohamosan telt az idő, és mi minden napunkat a palotában töltöttük. Már három hét eltelt azóta, hogy Shuri eljött értünk, és elsőször megpróbálták a kezelést Bucky-n. Azóta semmi előrelépés nem történt. Ugyan olyan álmatlan éjszakái voltak, mint eddig. Néha olyan hangosan kiabált, hogy nem bírtam megállni, hogy ne menjek át hozzá. Viszont a szobája előtt mindig meggondoltam magam. Mégis hogyan tudnék én segíteni neki? Biztos, hogy nem akarná azt, hogy lássam, miket művelnek vele ezek az álmok. A viselkedése semmit sem változott, nem zárkózott el még jobban, de sajnos nem is nyílt meg felém. Olyan volt, mintha távol akarna tartani, mintha félne bárkit is közel engedni magához, mert akkor az a valaki belelátna a lelkébe. És egyértelmű volt az, hogy nem akarta, hogy ez a valaki én legyek.
Kedves volt velem, sosem volt hozzám egyetlen rossz szava sem, de mindig távolságtartóan viselkedett. Még akkor is, mikor esténként együtt edzettünk.
Előfordult, hogy elkezdett velem viccelődni, vagy csípős megjegyzéseket tett rám, de a következő pillanatban teljesen ellentétesen viselkedett. Sosem lehetett kiigazodni rajta.
Még mindig nem neveztem volna magunkat barátnak, inkább csak kollégáknak, sorstársaknak, vagy lakótársaknak.

A palotában minden nap egyből a labor felé vettük az irányt, így sosem volt lehetőségem találkozni a királlyal. Szerettem volna megköszönni neki a vendéglátást, hiszen utoljára Szibériában láttam, ami már elég régen volt. Igaz, velem azóta nem sok dolog történt, de ő állítólag nagyon közel járt a halálhoz is. Reméltem, hogy azért lesz majd lehetőségem rá, hogy beszéljek vele.

- Min gondolkodsz? - kérdezte Bucky, aki eközben már egy ágyon feküdt.

- Semmin. - ráztam meg a fejemet.

- Szörnyen hazudsz. - nevetett fel - Mi a baj?

- Csak T'Challa jutott eszembe. Szerettem volna találkozni vele. Megköszönni neki mindent.

- És megkérdezni, hogy tud-e valamit a többiekről, igaz? - húzta el a száját.

- Tessék? - furcsálltam a kérdését - Nem. Igazából ez eszembe sem jutott.

Tényleg nem gondoltam erre, de most, hogy jobban belegondoltam, talán Steve említett neki valamit, mikor elment innen. Talán megmondta neki, hogy hova készül, vagy mit tervez.

- Nem hinném, hogy Steve bármit is elmondott neki. Nem az a fajta, aki megosztja előre az eszement terveit másokkal. Sőt... Igazából szerintem nem is volt terve, mikor elment innen. - magyarázta Bucky, én pedig kérdőn néztem rá. Mintha olvasott volna a gondolataimban. - Ne nézz így! - nevetett - A hülye is látja rajtad, hogy mikor gondolsz rá.

- Eddig tényleg eszembe sem jutott, oké? - morogtam rá, és megigazítottam egy tapadókorongot a mellkasán. A teljes felsőtestére drótok voltak felragasztva, amik a vizsgálatok alatt mérték az életfunkciókat.

- Három hete itt fekszek előtted félmeztelenül, de te minden nap bámulsz. - állapította meg hangosan, hogy a laborban jelenlévő összes ember hallja.

- Mi van? - tágultak ki a szemeim, és gyorsan körbenéztem, hogy ki figyelt fel ránk.

- Nem szoktad még meg ennyi idő alatt?

- Mit?

- Hát azt, hogy hiányzik az egyik kezem. - bökött az állával a hiányzó testrésze felé. Gyanakodva néztem a szemébe. Tényleg azt gondolja, hogy azért szoktam megnézni, mert a csonka kezét bámulom?

Nevetnem kellett a helyzeten, és nem tudtam eldönteni, hogy mi a jobbik eset. Ha azt hiszi, hogy a keze helyét bámulom, vagy ha azt, hogy a felsőteste többi részét. Mert bizony akaratlanul is, de megakadt azokon az izmokon a szemem. Szinte minden nap.