After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

27. fejezet: Hála

Rettentő zavarban voltam, mikor este átmentem Bucky szobájába. Tudtam, hogy legkevésbé sem vágyott arra, hogy összebújva aludjon valakivel, de a mai nap után egyszerűen szükségem volt az emberi érintésre. Szükségem volt egy barátra.
Tudtam, hogy Bucky nem az a fajta, aki ölelkezni szokott, és tudtam azt is, hogy ódzkodik attól, hogy valaki hozzáérjen. Látszott ez abból is, hogy teste szinte jéggé fagyott, mikor a fejemet a mellkasára hajtottam.
De hálás voltam, amiért nem mondott nemet, és vele ellentétben én egyáltalán nem éreztem kellemetlennek a dolgot. Sokkal inkább volt megnyugtató, ahogy a kezével átkarolt, és ahogy a szapora szívverését hallgattam. Erre aludtam el.

Reggel pedig ugyan erre ébredtem. Bucky keze ugyan olyan szorosan tartott, ahogy este, de szíve ezúttal egyenletes ütemben vert. Lassan nyitottam ki a szemeimet, és felfelé pillantottam az arcára. Kissé szétnyílt szájjal aludt, hosszú haja a homlokába lógott. Késztetést éreztem arra, hogy kisimítsam onnan a tincset, de végül magamra parancsoltam. Mégsem tapogathatom össze-vissza. Így is elég nyomasztó lehetett neki az érintkezés, főleg, hogy szinte alig volt rajtunk ruha.
Lábaim hozzásimultak az ő lábaihoz, a kezemet pedig a csupasz hasán pihentettem. Megfordult a fejemben, hogy végigsimítok rajta, elvégre mikor fogdozhat az ember lánya egy ilyen testet. Aztán inkább gyorsan magamra parancsoltam, és tudatosítottam magamban, hogy nem lenne normális dolog ilyet csinálni. Elvégre nem is nézünk egymásra úgy. 

Lassan, szinte észrevétlen mozdulatokkal próbáltam odébb csúszni, de ekkor ő is megmozdult. Mikor rá pillantottam, szemei résnyire nyitva voltak.

- Jól vagy? - ült feljebb az ágyon, és úgy vizslatott - Baj van?

- Nem, semmi baj. Csak ki szerettem volna menni. Nem akartalak felébreszteni, bocsi. - húztam el a számat.

- Semmi baj, hercegnő. - mosolyodott el álmosan, szemeit törölgetve - Jobban vagy?

- Aha. Köszi, hogy itt aludhattam.

- Szórakozol? - hitetlenkedve nézett rám - Ha nem alszol velem, én sem alszok. - mikor értetlen arckifejezést vághattam, magyarázkodni kezdett - Ha egyedül vagyok, rémálmaim vannak. Csak akkor nincs, ha itt vagy velem.

- Gondolod, hogy ennek köze lehet ahhoz, hogy hat rád valahogy az erőm?

*Bucky szemszöge*

- Nem tudom. - rántottam meg a vállamat, és próbáltam meggyőző lenni.

- Nem érzel semmi furcsát, mikor veled vagyok? - érdeklődött.

- Nem igazán. - hazudtam, hiszen persze, hogy érzek valami furcsát. Csakhogy az nem az ereje miatt van, hanem saját maga miatt. Ahogy beszél, ahogy ideges lesz, mikor felhúzza magát valamin, vagy ahogy éjszaka csendesen szuszog a mellkasomon, miközben a már órák óta, teljesen elzsibbadt kezemmel átkarolom.

- Semmit?

- Talán egy kis nyugalmat. - ismertem el - Meg biztonságot. Nem igazán bízok meg az emberekben.

- Értem. - mosolyodott el, és végre abbahagyta az érdeklődést arról, hogy mit érzek, mikor mellettem van - Felöltözök.

- Nem akarnál inkább pihenni ma?

- Pihenek, de nem akarok egész nap csak feküdni. Ha már nem megyünk ma a palotába, akkor inkább a szabadban tölteném a napot.

- Jól van. - bólogattam - De ha rosszul érzed magad, azonnal indulunk az ágyba.

- Imdulunk? - nevetett fel hangosan - Szóval ennyire élvezed az ágybabújást velem, öregfiú?

Ahogy feltette a kérdést, a gyomrom a torkomba ugrott, és hirtelen azt sem tudtam, hogy mit reagáljak.