After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

39. fejezet: Üzenet

A pár nap helyett hetekig voltunk még a bázis területén. Pontosabban csak én, ugyanis Sam-nek többször is el kellett mennie valahova. Tisztában voltam vele, hogy ő már régen elment volna, de időt hagyott nekem, és talán Bucky-nak esélyt, hogy visszajöjjön.
Mikor az utolsó napot töltöttük itt, félrehívott, hogy elmondjon valamit, amivel elmondása szerint nem akart terhelni eddig.

- Mi a baj, Sam? - nevettem fel, mikor ide-oda tipródva próbált belekezdeni.

- Figyelj Olivia, tudom, hogy nem igazán akarsz Steve-ről beszélni, viszont van itt valami, amit eddig nem mondtam el.

- Jesszus... - tettem csípőre a kezeimet - Azt ne mondd, hogy te is tudtad, hogy el fog menni.

- Nem. Én inkább az utána történt eseményekről szeretnék mesélni.

- Okééé. - vártam a továbbiakat.

- Steve nekem adta a pajzsot. - bökte ki nagy nehezen. Először csak bámultam rá, hiszen még magam sem tudtam, hogy pontosan mit is akar ezzel mondani. Beismerem, kicsit rosszul érintett a dolog, hogy ilyenekről kell beszélnünk, de Sam igazán jó ember, aki megérdemli ezt a címet.

- Sam... - kezdtem bele a válaszba, amit szemmel láthatóan nagyon várt - Ha úgy vesszük, akkor nekem ehhez igazából semmi közöm nincs, de ha a véleményemre vagy kíváncsi, akkor nálad jobb embert el sem tudok képzelni erre a szerepre. De nem igazán értem, hogy mitől vagy így betojva.

- Nem fogom viselni a pajzsot. - bökte ki végül.

- Miért nem? - nem értettem, hogy miért akar így dönteni.

- Mert én nem lehetek Amerika Kapitány, Olivia. - hajtotta le a fejét - Az emberek nem fogadnának el. Nincs szőke hajam, kék szemem, és ami a legfőbb indok, nincs fehér bőröm.

- Értem. - bólintottam megértően. Hiába gondoltam úgy, hogy Sam lenne a legjobb, tisztában voltam vele, hogy ez mekkora nyomás lenne a számára. - Ez a te döntésed, Sam. Nem kell tőlem engedélyt kérned, csak azért, mert az exemé volt az a pajzs előtte.

- Oké. - bólintott - Kösz, hogy megérted.

- Hát persze. - mosolyogtam rá - És mihez kezdesz vele?

- Odaadom a kormánynak. Kiállítják a múzeumban.

- Jól van. Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor csináld.

- Köszi, Olivia. Igazán sokat jelent, hogy támogatsz a döntésemben.

- Még szép. - bólintottam, majd megöleltük egymást.

- Ha gondolod, akkor ma elindulhatnánk hozzám. - vetette fel az ötletet újra, amit hetekkel ezelőtt javasolt - Hogy döntöttél?

- Veled megyek. - sóhajtottam egy nagyot - Nem várhatom örökké azt, hogy visszajöjjön. Ha akart volna, már megtette volna.

- Előbb-utóbb elő fog kerülni. Nem hinném, hogy huzamosabb ideig kibírná, hogy ne lásson téged.

- Nem érdekel. - rántottam meg a vállamat - Azt csinál, amit akar.

Dühös voltam. Bármennyire is szerettem volna, ha itt van velem, és rettenetes, kínzó módon hiányzott, belül dühöngtem. El sem akartam hinni, hogy azok után, amin keresztülmentünk együtt, egy ilyen szóváltás miatt képes volt elmenni, és itthagyni engem. Úgy, hogy tudta nagyon jól, mennyire szükségem van a támogatásra. Mennyire szükségem lett volna rá. Nem másra, csakis rá.

*****

Délután már úton voltunk Sam családjához. Bármennyire is haragudtam Bucky-ra, a szívem meg akart szakadni, mikor elhagytuk a várost. Az utolsó pillanatig reménykedtem abban, hogy egyszercsak felbukkan. Ha még indulás előtt visszajött volna, esküszöm, hogy nem érdekelt volna az, hogy hol volt eddig, vagy hogy miért ment el. Nem vontam volna kérdőre, csak örültem volna annak, hogy újra velem van.
De nem jött. Semmi nyoma nem volt.