After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

54. fejezet: Talán

*Bucky szemszöge*

Hosszú percekig hallgattam a szuszogását, ahogy az ölemben ült, és átkarolta a nyakamat a csók után.

- Bucky... - szólt egy idő után, de nem engedett el.

- Tessék, hercegnő. - válaszoltam, ugyan olyan halkan.

- Sajnálom, hogy szinte kényszerítettelek a csókra.

- Nem kényszerítettél. - mosolyodtam el - Biztos vagyok benne, hogy én sokkal jobban akartam, mint te.

- Hiba volt. Így most úgy tűnik, mintha kihasználtalak volna. Mert tudom, hogy... - akadt el hirtelen a szava.

- Mert tudod, hogy mit érzek? - kérdeztem.

- Aha.

- Nincs semmi baj. - simítottam meg a hátát - Nem éltem bele magam semmibe. Tudom, hogy ennek nem lehet folytatása. Soha nem is gondoltam, hogy bármi is lehet köztünk.

- Nem? - hajolt el tőlem, de csak annyira, hogy lássa az arcomat.

- Persze, hogy nem. - mosolyodtam el halványan - Én mindig csak a legjobb barátod leszek.

- Nem is akarnál más lenni? - ráncolta össze a homlokát kérdőn.

- Már hogyne akarnék, szépségem. - nevettem fel zavartan - De nem kell aggódnod, nem várok el tőled semmit csak azért, mert én azt érzem, amit.

- Értem. - bólintott - Az igazság az, hogy kicsit össze vagyok zavarodva. Sosem gondoltam, hogy így érzel irántam, mindig azt hittem, hogy a legjobb barátom vagy.

- Az vagyok. - biztosítottam - Attól még az vagyok, és bármi történt vagy történjen, az is leszek.

- Tudom. - döntötte a homlokát az enyémnek.

- Ha veszekszünk, ha öljük egymást, ha nem beszélünk egymással, akkor is te leszel a legfontosabb.

- Nem akarom, hogy ne beszélj velem. - sóhajtott egy hatalmasat.

- Én sem akarom, hogy utálj.

- Sosem tudnálak utálni... James. - mosolyodott el, és megsimította az arcomat - Nem utáltalak akkor sem, mikor elhagytál. Inkább csak nem értettem a dolgot, de most már tudom, hogy miért volt.

- Minden percben hiányoztál. - vallottam be - De nem tudtam elviselni, ahogy akkor néztél rám.

- Dühös voltam, de nem rád.

- Tudom. - mosolyodtam el - Olyan jó, hogy meg tudtuk beszélni.

- Köszönd az alkoholnak. - nevetett fel, fejét hátravetve - Nem biztos, hogy ezeket ki mertem volna mondani, ha nincs bennem egy kis pia. - bólogatott, én pedig csak bámultam rá - Mi az? - kérdezte mosolyogva.

- Olyan szép vagy. - mondtam lenyűgözve. Tényleg szép volt, pedig a haja kócos volt, a szemei csillogtak az alkoholtól, és az a kevés kis smink, ami rajta maradt, elkenődött az arcán. Soha senkit, és semmit nem láttam még ilyen szépnek.

- Gondolom... - forgatta a szemét.

- Te vagy a legszebb nő, akit valaha láttam.

- Te pedig... - kezdte, és az ajkába harapott, majd lesütötte a szemét, az arca pedig szépen lassan kipirult - Nem is szabadna ilyeneket mondanom, de... A szívem ki akar ugrani, akár hányszor meglátlak. És ez úgy összezavar.

- Nincs semmi baj, szépségem. Nem kell semmit mondanod, oké? És mégegyszer mondom, hogy nem várok semmit tőled.

- Tényleg hatalmas a kavarodás a fejemben. - sóhajtott mélyet, és újra nekem döntötte a homlokát.