After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

34. fejezet: Öt év múlva

Az ébresztő hangjára riadtam fel. Lassan kinyitottam a szemeimet, de alig láttam az ablakon át beszűrődő napfény miatt. A takarót a fejemre húzva morogtam, majd az ellenkező irányba fordultam.

- Jó reggelt! - hallottam meg a rekedt hangot mellettem, majd egy kéz lehúzta a fejemről a takarót. Mosolyogva néztem a fölém tornyosuló férfira.

- Jó reggelt! - ásítottam, majd gyorsan lenyomott a számra egy puszit, és már ki is pattant az ágyból. Akkor vettem csak észre, hogy már fel volt öltözve. - Hova mész?

- A szokásos gyűlésre. - fordult felém, miközben magára kapta a kabátját - De előtte még el kell intéznem valamit Nat-nek.

- Mennyi idő? - fordultam a telefonom felé - Már tíz óra?

- Aludj még egyet. Éjjel későn feküdtél le. - térdelt mellém az ágyra, aztán adott még egy csókot.

- Persze, mert Nat nem hagyott békén. - forgattam a szemeimet - Meddig fogja ezt csinálni még? Lassan tényleg odanől a feneke a számítógép elé.

- Beszélj vele. - javasolta - Ma úgyis egyedül lesztek itthon.

- Jól van. - dobtam le magamról a takarót, és kimászva az ágyból Steve elé sétáltam. Ő egyből magához húzott, és elmosolyodott.

- Mondtam már, hogy milyen jól áll rajtad a pólóm? - tűrte a fülem mögé a hajamat.

- Nagyjából minden egyes reggel. - nevettem fel, és magamhoz húztam egy hosszú csókra.

- Mennem kell. - tolt el egy kicsit magától.

- Nem érsz rá még egy kicsit? - bújtattam az ujjaimat a pólója nyakához.

- Abból nem csak kicsi lenne. - puszilt homlokon, majd távolabb lépett - Tényleg mennem kell, de este folytatjuk. Oké?

- Szavadon foglak. - ültem vissza az ágyra, miközben ő távozott.

*****

A nap első felét az ágyban töltöttem. Hulla fáradt voltam, ugyanis előző este Nat és én folyamatosan Clint után kutattunk. Úgy látszott, hogy végre volt nyomunk. Hónapok óta rajta voltunk egy emberen, aki sorra írtotta a bűnözőket világszerte. Nat biztos volt benne, hogy ez a Roninnak hívott alak Clint volt.

Az elmúlt öt év rettenetes volt. Az emberek, akik eltűntek, hatalmas veszteséget jelentette világszerte. Elszaporodtak a fosztogatások, a bűnözők száma is megnőtt, ugyan úgy, ahogy a gyilkosságok, és öngyilkosságok is.
Próbáltunk rendet tartani, és valamennyire rendeződött is a helyzet mostanra, de akkor sem lesz már semmi sem a régi.

Steve ebben az öt évben folyamatosan mellettem volt, ahogy ígérte. Mióta először megcsókolt, azóta pedig egy párt is alkottunk. Nem egy szokványosan kialakuló kapcsolat volt. Szerintem valahogy mindketten úgy éreztük, hogy nem kell magyarázkodnunk, nem kell megbeszélnünk semmit, csak együtt kell lennünk, és támogatnunk egymást.
Hét éve nem éppen így képzeltem el azt, hogy együtt leszünk. De most együtt voltunk, és szerettük egymást. Ez pedig mindkettőnknek kellett ahhoz, hogy jól legyünk lelkileg.

Az erőm a mai napig vacakolt, általában éjjel, a folytonos rémálmok után voltam rosszul miatta. Steve próbált segíteni, de néha egyszerűen képtelen voltam visszafogni magam. Egy alkalommal például kivágtam a biztosítékot az egész bázison. Nat dühöngött, de miután meséltem neki az erőről, nem hibáztatott. Meséltem neki Wakandáról, olyanokról, amiket még Steve sem tudott. Például, hogy milyen hatással volt az erőmre Bucky. Persze eszembe sem jutott, hogy meséljek Steve-nek erről, ugyanis nem akartam, hogy rosszul, vagy esetleg haszontalannak érezze magát. Azt meg főképp nem akartam, hogy azt gondolja, Bucky többet jelentett nekem, mint ő.