After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

20. fejezet: Személyes tér

A nap háralévő része úgy telt, hogy Bucky egy árva szót sem szólt hozzánk. Olyan csendben volt végig a kis incidens után, hogy Shuri jobbnak látta, ha mára befejezzük a próbálkozást. Az út, vissza a házunkig szintén csendesen telt. Mikor visszaértünk, Bucky egyből bevágtatott a házba, és mikor követtem, inkább a szobájába vonult.
Órákig ki sem mozdult onnan. Már esteledett, mikor kilépett a nappaliba, ahol én üldögéltem, és egy könyvet lapozgattam. Persze fogalmam sem volt, hogy miről szólt, mert annyira nem tudtam koncentrálni, hogy az lemúlt húsz percben, ugyan azt az oldalt olvastam újra és újra. Mikor megláttam Bucky-t, egyből becsuktam a könyvet. Lehajtott fejjel közelített felém, és leült mellém a kanapéra. Nem szóltam semmit, csak vártam, hogy mit fog lépni. Egy ideig csak a padlót bámulta, aztán lassan felém fordult.

- Gondolkodtam, és nem akarom többet ezt csinálni. - mondta halkan.

- Miért?

- Mert majdnem megöltem Shuri-t.

- De nem ölted meg. És ő is nagyon jól tudja, hogy az nem te voltál.

- És ha téged kaptalak volna el? Akkor is ezt mondanád?

- Igen. - bólintottam, és szerettem volna, ha tényleg elhiszi, mert ez volt az igazság.

- Láttam az arcodat.

- Tessék? - nem értettem, hogy mire célzott.

- Láttam, hogyan néztél rám, mikor majdnem megöltem őt.

- Hogyan néztem? - nevettem fel hisztérikusan, mert tényleg fogalmam sem volt, hogy mire célzott.

- Nem akarom, hogy többé úgy nézz rám. Az a nézés volt, amit minden áldozaton láttam, pont mielőtt... Mielőtt megöltem őket.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, Bucky. És nem szeretném, ha még egyszer úgy utalnál magadra, mintha gyilkos lennél. Mert nem vagy az.

- Hogyan csináltad? - bukott ki belőle a kérdés, és úgy tett, mintha meg sem hallotta volna az előző mondataimat.

- Mit?

- Hogyan állítottad le a hangokat a fejemben? - hitetlenkedve nézett rám.

- Nem tudom. - vallottam be.

- Használtad az erődet, igaz? - kérdezte vádlón, ami kezdett egyre jobban dühíteni.

- Nem használtam, James. - morrantam rá idegesen - Megígértem, hogy nem használom, és így is volt. Azért, mert azt mondtad, hogy ha használom, akkor nem folytatod a kezelést.

- Mikor hozzám értél, éreztem valamit. Az rántott vissza.

- Márpedig nem használtam az erőmet, szóval igenis vissza fogsz oda menni, és újra megpróbáljuk. Azért vagyunk itt, hogy szabad lehess.

- Rettenetes volt. - ismerte be - Nem akartam bántani senkit, de az agyam azt parancsolta, hogy muszáj megvédenem magam.

- Senki nem akar téged bántani.

- Tudom. De annyi rossz történt az évek alatt, hogy nem bízom senkiben, csak... Csak benned. - őszinte kijelentése meglepett. Nem gondoltam volna, hogy így érez. Persze én is megbíztam benne, valahogy éreztem, hogy mennyire jó ember, akit sajnos sokáig kihasználtak. Ezért is bizalmatlan.

- Lehet, hogy ezért nem bántottál engem. Mert az agyad tudta, hogy bennem bízhatsz.

- Lehet. És kérlek, többet ne szólíts James-nek.

- Oké. - nevettem fel megkönnyebbülten - Bucky... Lenne egy kérdésem.

- Igen?

- Mikor azt mondtad, hogy láttad az arcomat, azt gondoltad, hogy félek tőled, igaz?