After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

22. fejezet: Álom

Este volt, és éppen végeztem a zuhanyzással, mikor észrevettem, hogy Bucky a tó mellett üldögélt. Egyetlen szó nélkül mentem el mellette, nem akartam zavarni, elvégre a mai napját már valószínűleg úgy tervezte, hogy egyedül lesz a házban.

- Olivia! - szólított meg, mire megtorpantam - Tényleg nem használod az erődet, hogy magamhoz térjek?

- Nem. - fordultam felé, és közelebb lépkedtem - Legalábbis nem érzem, hogy használnám. Mármint... Nincs fájdalom, vérzés, ájulás.

- Akkor jó. - hajtotta le a fejét.

- Miért kérdezed?

- Nem tudom. Már mondtam, hogy érzek valamit, mielőtt visszajövök. De csak akkor, ha ott vagy.

- Majd talán kiderül ez is, ha engem is elkezdenek vizsgálni. - rántottam meg a vállamat.

- Ne haragudj rám. - nézett fel a szemembe - Nem akarom, hogy elmenj, és nem is akarok egyedül lenni. Csak nem akartam a terhedre lenni. De a reggeli dolgok után volt időm gondolkodni, és habár tudom, hogy ezek után sem tudok megnyílni majd annyira, amennyire szeretnék, de ha neked szükséged lesz rám, én itt leszek. Bármikor.

- Oké. - bólintottam, de más nem jött ki a torkomon. Nem is akartam mondani semmit, hiszen így is elég nagy dolog volt, hogy ezeket beismerte.

- És... Azt hiszem, hogy nekem is szükségem van rád. - tette hozzá halkan.

- Azt hiszed? - húztam fel a szemöldökömet.

- Nem csak hiszem, hanem tudom. - mosolyodott el.

- Ha tényleg így van, ahogy mondod... Akkor legyél velem közvetlenebb. Ne vonulj el, ne fordulj magadba, ne töltsd egyedül a napod háromnegyed részét. Főleg azért ne, mert azt gondolod, hogy a terhemre vagy. Mert nem vagy. Kicsit sem. Megértetted, James? - néztem a szemébe szúrósan.

- Meg, hercegnő. - nevetett fel - És Bucky-nak szólíts, ha kérhetem.

- Majd ha nem leszek rád dühös. - fordultam el, és a ház felé indultam - Én a helyedben amúgy örülnék, hogy James-nek szólítalak, mert hidd el, hogy a mai napon tudtalak volna máshogy is nevezni. És azok nem lettek volna szép szavak. Ja, és csak hogy ne lepődj meg, egy csepp meleg vizet sem hagytam neked.

Még hallottam, ahogy felnevetett, mikor magára hagytam. A házba belépve jóleső érzés fogott el. Egy kis megnyugvást éreztem, hogy nem haraggal kellett elaludnom. Még sokáig olvastam a gyertyafénynél, közben hallottam azt is, hogy Bucky belépett a házba. Halk léptek hallatszottak, és megláttam a függönyön keresztül egy árnyékot az ajtómban. Érdeklődve figyeltem, hogy mit fog tenni, de pár pillanattal később sarkon fordult, és a szobájába ment.

Éppen elfújtam a gyertyát, már későre járhatott, mikor meghallottam a szokásos hangokat. Összeszorított szájjal próbáltam másra gondolni, de egyszerűen nem tudtam kizárni a kiáltásokat. Nem vártam sokáig, felpattantam az ágyból, és csak Bucky szobája előtt torpantam meg. Még mindig álmodott, halk és hangos nyögések, és kiáltások váltogatták egymást.
Mély levegőt véve húztam félre a függönyt, és a szívem meg akart szakadni a látványtól. Az ágy helyett a földön kuporgott.

- Bucky... - suttogtam, és beljebb léptem. Abban a pillanatban kipattantak a szemei, és ijedten ült fel. Egyből észrevette, hogy az ajtóban állok.

- Felébresztettelek. - motyogta halkan, miközben sűrűn vette a levegőt - Bocs.

- Még nem aludtam. - rántottam meg a vállaimat - Bejöhetek?

Késdésemre csak bólintott, aztán odébb húzódva, nekidőlt az ágy végének. Óvatosan lépkedtem mellé, és helyet foglaltam én is.

- Nem fázol? - nézett rajtam végig. Egy egyszerű, kicsit túlméretezett póló volt rajtam, és egy rövidnadrágnak nem, inkább bugyinak mondható alsó. Kicsit zavarba is jöttem, mikor leesett, hogy mi volt rajtam. Fel kellett volna vennem legalább egy nadrágot.