After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

65. fejezet: Randik

A hajó hátsó részébe mentem, és nekiálltam lefeszegetni a szögekkel rögzített burkolatot a korlátról. Minden erőmet beleadtam a dologba, és ez szerencsére segített kicsit lenyugodni. Mert mióta megláttam a hajó fedélzetén Bucky-t, dühöngtem. Rettentő mérges voltam rá, amiért annyira nem volt hajlandó, hogy jelentkezzen. Azt sem tudtam, hogy életben van-e egyáltalán. Az első napokban teljesen magam alatt voltam, mert azt gondoltam, hogy újra elhagyott. Magamat hibáztattam, mert tudtam, hogy akkor este mondanom kellett volna neki valamit. Akármit, hogy ne kételkedjen bennem, vagy abban, ami alakulni kezdett köztünk.
Aztán lassan, Sam segítségével meggyőztem magam, hogy nem az én hibám volt. Azóta pedig a szomorúságom átváltott haraggá.
Persze nem utáltam, eszembe sem jutott volna... Sosem tudnám utálni.

- A rohadt életbe... - mérgelődtem hangosan, mikor az egyik darab burkolattal meggyűlt a bajom. A világért sem mozdult volna meg, ezért a feszítővassal rávágtam dühömben.

- Segítek. - lépett mellém Bucky, és a fém kezével felszabta a darabot.

- Megy a segítséged nélkül is, oké? - válaszoltam, rá sem nézve - Az elmúlt napokban is ment... Amíg te nem voltál sehol.

- Hercegnő... - ült le velem szemben a korlátra - Itt vagyok.

- És nem kellett volna esetleg szólnod arról, hogy le akarsz lépni? - néztem rá dühösen. Ajkán apró mosoly ült, ahogy rámnézett.

- Nem léptem le. Mondtam Sam-nek, hogy van egy kis dolgom, amit el kell intéznem. Átadta az üzenetet, nem?

- Át. De jobban örültem volna, ha tőled hallom.

- Nem akartalak felkelteni, meg nem voltam benne biztos, hogy szívesen látnál azután, ami előtte este történt. - húzta el a száját.

- Miért? Mi történt? - néztem rá gúnyosan - Azon kívül, hogy úgy gondoltad, képes lennék kihasználni az érzéseidet.

- Nem gondoltam ezt. - tekerte a fejét - Csak nem akartam, hogy megbánd, és elrontsuk azt, ami eddig kialakult.

- Miért gondolod azt, hogy megbántam volna?

- Nem tudom... - hajtotta le a fejét - Nem vagyok benne biztos, hogy megérdemelnélek.

- Miért? - szorult el a torkom, ahogy megláttam benne a még mindig sérült férfit.

- Nem hiszem, hogy boldoggá tudnálak tenni.

- Miért mondod ezt? - csaptam le a feszítővasat - Miért csinálod ezt megint? Miért nem látod be, hogy jó ember vagy? Miért nem tudod elfogadni, hogy valaki téged is szerethet?

- Mi? - kapta rám a tekintetét. Habár zavarban kellett volna jönnöm attól, amit mondtam, és ahogy ezután rámnézett, mégis álltam a tekintetét. - Miért mondod ezt?

- Most én kérdezek tőled, és nem fordítva. - mondtam határozottan - Szóval? Miért emészted magad amiatt, hogy mit tettél régen? Az nem is te voltál.

- Úgy érzem, hogy a program egy része még mindig bennem van.

- Érdekel, hogy mit gondolnak mások?

- Nem. Csak te. - mosolygott rám szomorúan - Csak az érdekel, hogy te mit gondolsz.

- Nem volt világos az elmúlt évek alatt, hogy mit gondolok? - nevettem fel kínosan - Jesszus, Bucky... Nem is ismertelek, és már akkor megbíztam benned. Veled maradtam, és kicsit sem bántam meg a dolgot. Az volt életem legjobb döntése, mert rövid időn belül te lettél a legfontosabb ember az életemben. Tudod, hogy mit mondott annak idején Shuri? Mikor kiderült, hogy kapcsolat van köztünk?