After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

17. fejezet: Bunyó

Az idő rohamosan telt, és habár senkivel nem találkoztunk azóta a palotából, tudtuk, hogy valami nem volt rendben a királyságban. De ez a város széléig nem jutott el, legalábbis hozzánk nem. A többi lakó más volt, de nem viselkedtek annyira furcsán, hogy aggodalomra adjon okot.

Lassal eltelt egy hónap, és szinte minden egyes napunknak ugyan az volt a forgatókönyve. Minden éjjel felébredtem azokra a hangokra, amik Bucky szobájából jöttek. Én keltem fel korábban, ő pedig napról-napra egyre fáradtabban jelent meg az ajtóban reggelente. Rengeteg segítséget, és sok-sok ételt kaptunk ugyan attól a nőtől, akitől első nap is. A kislányok minden reggel vele tartottak, és Bucky után leskelődtek. Megreggeliztünk, megittuk a csodás kávét, aztán minden nap könyörögtem Bucky-nak egy sort, hogy sétáljon velem. Minden nap lefutottuk ezt a kört, pedig sosem fordult elő eddig, hogy nem egyezett volna bele. Csendes volt a séták alatt, szinte semmit nem szólt, csupán néha megkérdezte, hogy gyógyul-e a sérülésem, vagy hogy éppen hogy érzem magam. Szóval kénytelen voltam én szóval tartani, és annyit beszélni, hogy ne szótlanul sétáljunk egymás mellett. Legtöbb kérdésemre persze esze ágában sem volt válaszolni, és inkább elterelte a témát, de persze nem adtam fel. Szerintem néha teljesen az idegeire mehettem, habár ezt soha nem mutatta ki.

Minden délelőttünket sétával töltöttük, és mire visszaértünk a házikóhoz, meleg étel várt minket. Az első hét után pedig már meg sem próbáltuk kitalálni, hogy vajon mi lehetett a támyérban. Lehet, hogy jobb is volt néha, ha nem tudtuk.

Délutánonként nekiálltam edzeni, hiszen nem akartam, hogy ellustuljak a semmittevésben. Bucky sokszor inkább elvonult a szobájába, vagy a tóparton üldögélt egyedül.
Az első pár nap után valószínűleg megelégelte azt, hogy semmit sem csinál, így nekiállt kitakarítani a közelben lévő állatok karámját. A helyi férfiak először furcsállva néztek rá, de aztán megbékéltek vele, és hagyták, hogy segítsen nekik.

A mai nap is egy ugyan olyan nap volt, mint az eddigiek, azt leszámítva, hogy odakint esett az eső. Homlokomat ráncolva néztem ki az ablakon, és mérgesen fújtam egyet.

- Mi a baj? - kérdezte Bucky, aki a kanapéról figyelt.

- Szakad az eső. - mutattam ki az ablakon.

- Miért baj az? Legalább van valami változatosság a napunkban.

- Háh... - nevettem fel - Szóval ennyire unalmas vagyok?

- Nem. - nevetett fel - De mivel lassan egy hónapja minden nap ugyan azt csináljuk... Kell valami új is.

- Jó válasz. - húztam össze a szemeimet - Nem kell ám itt szobroznod mellettem. Tudom, hogy ilyenkor a csendespihenődet szoktad tartani. - mutattam a szobája felé.

- Nem tartok csendespihenőt. - tekerte a fejét - Csak nem igazán vagyok hozzászokva ahhoz, hogy valakivel együtt éljek. Évekig egyedül voltam, és esetleg akkor szólaltam meg, mikor a boltban megköszöntem a visszajárót.

- Szóval kicsit sok vagyok? - kérdeztem angyali mosollyal, és leültem mellé.

- Nem. Éppen ellenkezőleg. - mosolyodott el zavartan - Örülök, hogy itt vagy. Azért szoktalak egyedül hagyni, hogy ne húzzam le a hangulatodat.

- Szóval azért vonulsz el, mert azt hiszed, hogy elmenne a kedvem? Miattad?

- Mondtam, hogy nem vagyok jó társaság.

- Hát szerintem meg alábecsülöd magad, öregfiú. - ütögettem meg a karját - Nagyonis jó társaság vagy. Te vagy a legjobb sétapartner.

- Te pedig igazán szórakoztató vagy. Legalábbis még sosem találkoztam olyannal, aki ennyit bírt beszélni.