After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

25. fejezet: Fájdalom nélkül

Reggel, mikor kinyitottam a szememet, egyből az volt az első gondolatom, hogy hamarosan használnom kell az erőmet.
Bucky békésen aludt mellettem, ugyan úgy, ahogy egész éjszaka. Örültem neki, hogy ez már a második éjjel volt, amit végig tudott aludni anélkül, hogy rémálmokra riadt volna. Halkan kisurrantam a szobájából, most nem bajlódtam a takarómmal, nehogy felébredjen.

Rendbe raktam magam, és magra kaptam valamo ruhát. Olyat, ami kényelmes lesz a mai naphoz. Halkan tettem a dolgom, és éppen a szobámból osontam ki szinte lábujjhegyen, mikor meghallottam Bucky hangját.

- Ugye nem egyedül akartál elindulni? - kérdésére majdnrm kiugrottam a bőrömből, úgy megijedtem.

- Te jó ég! A frászt hoztad rám. - torkolltam le a férfit, aki a szobája ajtajában állt, immár felöltözve.

- Pedig nem én vagyok, aki itt settenkedik. - nevetett fel.

- Nem settenkedek. - húztam fel az orromat.

- Nem? Akkor mégis hova készülsz?

- Öhm... Csak ki akartam menni. - találtam ki gyorsan valamit. Semmi más nem jutott eszembe.

- Már mondtam, hogy rettenetesen hazudsz. - tekerte lemondóan a fejét - Mondtam, hogy veled megyek. Miért indultál el egyedül?

- Mert nem akarom, hogy bajod legyen.

- Nem lesz.

- Azt sem akarom, hogy az én bajom elterelje a figyelmedet.

- A te bajod, az én bajom is. Legalábbis ebben egyeztünk meg. Te ott voltál mellettem, én is ott leszek veled.

- Nem akarom elrontani azt, amit eddig elértél. - ismertem be.

- Mit értem el? - kacagott gúnyosan - Semmit.

- Végre jól alszol, és nem álmodsz. Legalábbis nem olyan intenzíven, ahogy eddig.

*Bucky szemszöge*

Elgondolkodva néztem az előttem álló nő arcát. Erős volt, legalábbis annak mutatta magát. De én láttam rajta, hogy mennyire aggódik, és mennyire szeretné ezt egymaga megoldani. Csak azért, hogy ne ártson senkinek.
Nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki. Ismerjem be, hogy azért alszok olyan jól, mert azzal a tudattal hunyom le a szemem, hogy ő ott van mellettem? Kicsit furcsán hangzana. Főleg azután, hogy már eldöntöttem magamban, nem nézhetek rá másként, csakis barátként. Nem nézhetek rá úgy, ahogy az első találkozásunk óta néztem.
Ő sosem lehet az enyém. Meg sem érdemelném, hiszen én nem Steve vagyok. Nem vagyok olyan jó ember, mint ő. Nem vagyok híres hős, csak egy senki. Egy gyilkos.

*Olivia szemszöge*

- Menjünk, oké? - mondtam végül, miután láttam rajta, hogy nem fog válaszolni. Nem tudtam, hogy min gondolkodott el ennyire, de a homlokát ráncolva meredt először rám, aztán maga elé.

- Oké. - bólintott végül, és miután kiléptem a házból, követett.

A palotáig meg sem szólaltunk. Bucky agya még mindig ugyan azon kattoghatott, én pedig próbáltam lenyugtatni magam, és elfojtani a hányingert, ami egyre jobban kerülgetett.
Mikor odaértünk, egyből a laborba mentünk, ahol most sokkal kevesebb ember volt, mint más napokon. Tényleg magyon tarthattak az erőmtől, ha így kiürítették a helyet.

- Miért voltam benne biztos, hogy nem fogsz otthon maradni? - húzta fel a szemöldökét Shuri, kérdését Bucky felé célozva.

- Nem hagyom egyedül. - bökött felém az állával.