After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

21. fejezet: Csend

Másnap reggel Bucky már odakint volt, mikor felébredtem. Még csak akkor bújtak elő a nap első sugarai, de ő már a tóparton üldögélt. Alig láttam a fáradtságtól, mikor leültem mellé az egyik farönkre.

- Jó reggelt. - köszöntem neki félig csukott szemekkel.

- Jó reggelt. - mondta halkan, rám sem nézve. Csak a vizet bámulta.

- Hogy vagy? Készen állsz a mai napra?

- Nem igazán. - rázta a fejét - És, ahogy látom, te sem.

- Csak nehezen indul a reggel, de amúgy minden oké. - legyintettem.

- Mi lenne, ha beköltöznél a palotába?

- Be akarsz költözni? - nem értettem a hirtelen változást.

- Csak te mennél.

- Tessék? - meghökkenve bámultam rá, mire végre rám emelte a tekintetét - Miért?

- Mert egyedül akarok lenni. - hajtotta le a fejét, én pedig úgy éreztem magam, mintha a szívembe szúrtak volna egy kést.

- Egyedül akarsz lenni? - kérdeztem vissza elfúló hangon.

- Igen. Szóval az lesz a legjobb, ha összepakolod a dolgaidat, és ma este már nem jössz vissza ide.

- Nem tudom, hogy mi a franc történt veled, James... De nem fogok elköltözni innen.

- Pedig én nem akarok veled élni. - mondta közömbösen.

- Mi bajod? - fordultam felé, hogy rendesen tudjak olvasni az arcáról.

- Semmi. Csak...

- Csak? - vártam idegesen a válaszát.

- Minden reggel egyre fáradtabban jössz ki a szobádból. Tudom, hogy miattam van. Hallom, hogy szinte egész éjjel fent vagy, miután nekem köszönhetően felébredsz. Minden egyes nap.

- És azért menjek el, hogy ki tudjam magam aludni? - nevettem hisztérikusan - Tegnap este megmondtam, hogy itt vagyok neked, ha szükséged van a segítségemre. Az, hogy te olyan makacs vagy, hogy nem kérsz belőle, az a te bajod.

- Nem akarok még több gondot neked.

- Persze... Mert annyi dolgom van ezen a helyen, hogy nem lenne időm semmi másra, ugye? Azért vagyunk itt, hogy megoldjuk a problémáinkat, James!

- Tudom, de...

- Annyira el vagy foglalva az önostorozással, hogy arra nem is gondoltál, hogy mi lesz akkor, ha nekem lesz szükségem segítségre? - szorítottam össze a számat - Akkor is menjek el, és legyek egyedül?

- Nem így értettem.

- Nem érdekel, hogy hogyan értetted. Arról volt szó, hogy azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymásnak. Hidd el, hogy nekem is éppen olyan nehéz, mint neked. Hónapok óta itt vagyunk, és rettegek attól, hogy mi lesz, mikor az én gondom kerül sorra. Mi lesz akkor, ha valaki megsérül miattam, vagy esetleg meghal. Vagy én halok meg. Hidd el, hogy tudom, mit érzel. Csak veled ellentétben én beismerem, hogy rettegek. Mert nem biztos, hogy le tudok majd állni időben, ha elkezdem használni az erőmet. És beismerem, hogy nem biztos, hogy egyedül végig tudom majd csinálni. De csak tessék... Szabad a pálya, James! Pakolj össze, és költözz be a palotába te, ha annyira akarsz, mert én nem megyek sehova. - fejeztem be a szónoklást, ami a vége felé már majdnem kiabálásba fordult át. Idegesen néztem a szemébe, majd pont akkor, mikor szólásra nyitotta a száját, felpattantam, és visszamentem a házba. Mév hallottam, ahogy a nevemen szólított, de eszem ágában sem volt megfordulni. Most kellett egy kis idő, hogy lenyugodjak.