After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

75. fejezet: Összetartozás

*Bucky szemszöge*

Az első lövés után szó nélkül hagytam ott Walker-t, és rohantam vissza oda, ahol különváltunk a többiekkel. Hiába szólongattam Olivia-t a fülesen keresztül, nem válaszolt. Utoljára annyit mondott a második lövés után, hogy hívjunk mentőt. Tudtam... Éreztem, hogy valami baja esett.
Az első lövés után rögtön jött még egy, aztán kicsivel később másik kettő. Ezeknek köszönhetően pedig meg tudtam állapítani, hogy pontosan honnan jöttek a hangok.
Mikor odaértem, először Sharon-t láttam meg, aki a fal mellett ült, és az oldalára szorította a kezét. Odasiettem hozzá, és láttam, hogy vérzett.

- Jól vagy? - kérdésemre bólintott - Hol van Olivia? - néztem körbe, és még a válasza előtt észrevettem a földön fekvő lányt. A gyomrom a torkomba ugrott, és kiszáradt a szám, mikor odarohantam hozzá. A hasa felett egy hatalmas folt keletkezett, és percről-percre egyre több lett a vér körülötte. Letérdeltem mellé, és próbáltam óvatosan megfogni. A teste élettelen volt. - Hercegnő! Kérlek, nézz rám! Kérlek! - könyörögtem neki, de nem nyitotta ki a szemeit. Csak azt vettem észre, hogy a hangom el volt vékonyodva, és könny hullott a szememből. Először nem értettem, hogy miért homályosodott el a látásom. Aztán rájöttem, hogy sírtam. Úgy kétségbe voltam esve, hogy nem tudtam, mit kell csinálnom. Mi lenne a legjobb?

- Bucky... - tette a kezét a vállamra valaki. Mikor felé néztem, Sam állt mögöttem. - Ki kell vinni innen. Még lélegzik.

- Nem halt meg? - kérdezte Sharon, aki közben már felkelt a földről, és sántikálva közelebb sétált. Összehúzott szemekkel néztem rá, furcsa volt, ahogy feltette a kérdést.

- Hívott egy mentőt, mikor eldördült a második lövés. - bólogattam, és próbáltam olyan gyengéden fogni a lányt, amilyen gyorsan csak tudtam. Sam-re néztem, aki a kezeit nyújtotta felém. Nem akartam elengedni Olivia-t, de muszáj volt megtennem, hiszen Sam gyorsabban kiér vele, mint én. - Annak már ide kellett érnie.

- Vigyázok rá, ígérem! - biztosított Sam, miután átvette tőlem.

Miután bólintottam, egyből elrugaszkodott a földről, és elrepült vele. Ahogy eltűntek a szemem elől, még jobban kétségbe estem. Miattam történt. Nem szabadott volna egyedül hagynom, és azt kérnem tőle, hogy ne használja az erejét. Ha használta volna, akkor nem esett volna baja. A földre pillantottam, ahol ott volt az a rengeteg vér, amit eddig vesztett. Idegesen túrtam a hajamba, és nem tudtam abbahagyni a sírást. Mozgolódás vonta magára a figyelmemet. Walker az ölébe vette Karli-t, és elindult kifelé a halott lánnyal. Míg Sharon ugyan ott állt, ahol az előbb.

- Hogy történt? - kérdeztem, rá sem nézve.

- Karli megtámadott engem. Megpróbált lelőni, de csak súrolt. Olivia segíteni akart, próbált vele beszélni, de nem hallgatott rá. Lelőtte. Aztán, mikor Karli azt hitte, hogy mindkettőnket elrendezett, megleptem, és kapott két golyót.

- Oké. - bólintottam. Még hallgatni is rossz volt, nemhogy belegondolni, hogy hogyan történt.

- Sajnálom, Bucky. - éreztem meg a hátamon a kezét.

- Nem halt meg. - mondtam halkan, de idegesen. Kiakasztott a gondolot, hogy már halottként kezelte. További szó nélkül hagytam faképnél, és próbáltam mielőbb kijitni az alagsorból.

*****

Fél óra múlva már a kórház folyosóján ültem, oldalamon Sam-mel. A lábam idegesen rángatózott, és próbáltam nem a legrosszabbra gondolni, hogy éppen mi történik odabent, a műtőben. Folyamatosan a karkötőt nézegettem, aminek a másik fele Olivia-n volt. Érezném, ha meghal, ugye? Ő azt mondta, hogy furcsán érezte magát, mikor eltűntem a csettintéssel. Muszáj nekem is éreznem őt. Nem veszíthetem el. Most, mikor végre az enyém lett. Nem veszíthetem el az egyetlen embert, akit szeretek.
Egyre idegesebb lettem, és már nem tudtam csak egy helyben ülni. Felpattantam a székről, és fel-le járkáltam a folyosón. Akár hányszor elment valaki előttünk, reménykedni kezdtem, hogy talán Olivia-ról hoztak hírt, de semmi... És ez így ment három órán át.