After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

7. fejezet: Erő

Piros fények villództak, és szirénák szóltak mindenhol. Hirtelen olyan sürgés-forgás támadt, hogy nem lehetett követni az eseményeket.

- Valaki csináljon valamit! - ordította Everett Ross - Látni akarom Barnes-t!

Az összes képernyő sötét volt. Nem csak a kamerák, de a teljes számítógépes rendszer csődöt mondott. Tudtam, hogy ez csak úgy történhetett meg, ha valaki elvágta a kapcsolatot, vagy megszakította az áramellátást. És tudtam azt is, hogy csak percek kérdése, hogy Tony rájöjjön, én meg tudnám oldani a szuper agyammal.
Lassan hátrálni kezdtem, amit Steve is észrevett.

- Mi az? - pillantott rám aggódva.

- El kell tűnnöm... - suttogtam - Mielőtt rájönnek, hogy velem csináltassák meg.

- Meg tudnád csinálni? - halkult el ő is.

- Meg... De... - tétováztam. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet-e, ha elmondom.

- De?

- Mikor használom az erőmet... Az néha... Néha fáj. - vallottam be.

- Fáj? - változott az arca aggódóvá.

- Igen. Nem minden esetben, de ha sok energiát kell hasznosítanom, akkor kész kínzás az egész. Mintha apró tűk szúrkálnák a testemet belülről. És ha itt sincs áram, az azt jelenti, hogy város szintű a kimaradás. Ilyen esetben pedig elég sok erőt és energiát kellene használnom.

Az erőm nem csupán abból állt, hogy okos voltam, és a legnehezebb dolgokat is megoldottam pillanatok alatt. Ha kellett, érintéssel rá tudtam csatlakozni bármilyen rendszerre, bármilyen áramkörre. És ha nagyon akartam, akkor energiát is tudtam átadni bármibe és bárkibe. De ezt nem használtam, mert csak magamnak ártottam vele. Egyedül Tony tudott róla. Vajon ebben az esetben kérne rá, hogy használjam ezt az erőt? Vagy nem tenne ki ilyen fájdalmas és veszélyes dolognak?

- Fáj, mikor gondolkodsz? - húzta össze a szemeit.

- Ez nem igazán így működik, Steve... - tekertem a fejemet - Nem csupán a gondolkodásról van szó. De ezt majd később elmesélem, oké?

- Kijuttatlak. - bólintott meggyőzően - Téged is, és Bucky-t is. - ígérte, majd a szőke nő felé fordult - Sharon...

- Ötödik emelet, keleti szárny. - csak ennyit mondott, de pont ennyi kellett, hogy megtaláljuk Bucky-t.

Steve, Sam és én kirohantunk az irodából, amit szerencsére feltűnés nélkül tudtunk csinálni, hiszen mindenkit lefoglalt az áramszünet. A Sharon által megadott helyre mentünk.

Itt megtaláltuk Bucky-t, aki magán kívül volt, és kiszabadult az őrizetből is. Mikor meglátott minket, egyből nekitámadt Steve-nek. Eközben Sam egy másik, ismeretlen fickót vett üldözőbe, de ők pillanatok alatt eltűntek a szemem elől.

Steve és Bucky közelharcot vívtak, én pedig próbáltam segíteni a Kapitánynak, kisebb nagyobb sikerrel. Pont, mikor egy ütéssel átlökte Steve-t a falon, ráakaszkodtam Bucky hátára, és próbáltam elszorítani a nyakát. Egy darabig tudtam tartani, de aztán a fém kezével olyan könnyedséggel szabott le magáról, mintha egy szöszt söpört volna le a válláról. Újra csillagokat láttam, ahogy a földre zuhantam, és ahogy újra beleszúrt az oldalamba a fájdalom. Bucky egyből fölöttem termett, és fém kezét meglendítve felém célzott. Már láttam, ahogy egyetlen ütéssel bezúzza a fejemet. De helyette csak mellém csapott a földre, majd felpattant, és elfutott.

Fájdalmammal közködve próbáltam feltápászkodni, mikor két erős kar felrántott a földről.

- Jól vagy? - kérdezte Steve. Csak bólintani tudtam, mielőtt újra útnak indultunk.