After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

26. fejezet: Csak barátok

Miután sikerült megnyugodnom, és teljesen leállítottam az erőmet, Shuri javaslatára inkább hazamentünk. Most az egyszer nem gyalogoltunk, hanem hazaszállítottak minket.
Habár eléggé legyengültem a próbálkozásoktól, mire a kis házikó elé értünk, kezdtem visszanyerni az erőmet. Ennek ellenére Bucky ragaszkodott hozzá, hogy minden mozdulatomat segítse.

- Jól vagyok. - bizonygattam, mikor fél kézzel szinte becipelt az ajtón - Nem kell cipelni.

- Csak vigyázok, nehogy bajod legyen.

- Mi bajom lenne?

- Elájulsz, vagy valami.

- Megy egyedül is, James. - fakadtam ki kicsit hangosabban a kelleténél.

- Most felbosszantottalak, ugye? - mosolygott alig láthatóan, mire mogorván néztem rá - James-nek hívtál.

- Igen. Mert nem kell így ugrálnod körülöttem, oké? - vettem vissza kicsit a hangnemből - Felesleges, mert már jól vagyok.

- Jól van. - engedett el végre, mire én egyből a szobámba mentem.

Kibújtam a felsőmből, és a földre dobtam. Éppen a nadrágot kezdtem letolni, mikor Bucky hirtelen elhúzta a függönyt, és belépett az ajtón. Mikor meglátta, hogy egy szál fehérneműben állok előtte, tágra nyíltak a szemei.

- Ez most komoly? - néztem rá lemondó tekintettel.

- Öhm... Bocs. - kezdett dadogni, majd felém nyújtotta a kezében lévő takarómat - Ezt a szobámban hagytad reggel.

- Ne bámulj! - vágtam hozzá a nadrágomat, mire nevetni kezdett, de azért félrenézett.

- Miért? Te mondtad, hogy már kevesebb ruhában is láttalak. - csípkelődött tovább.

- Nagyon vicces. - kaptam ki a kezéből a takarót, és az ágyhoz mentem vele. Mikor újra felé fordultam, elkaptam a leskelődő pillantását, ahogy végigmérte hátulról a fehérneműt viselő testemet. De nem szóltam neki ezért. - Kimennél?

- Persze. - mosolygott még mindig, majd hátrálva indult meg az ajtó felé, miközben újra végigmért, de most jól láthatólag kicsit sem titokban csinálta.

*Bucky szemszöge*

A rohadt életbe. Nem elég, hogy egész nap melltartóban volt előttem, most még azt is látnom kellett, hogy milyen bugyi van rajta. Persze nem is szabadott volna odanéznem, de nem hinném, hogy bármely épeszű férfi kihagyta volna a lehetőséget. És basszus... Nem elég, hogy gyönyörű, erős, okos, és lenyűgöző a személyisége, még a teste is tökéletes. Az összes kis karcolással, és heggel a bőrén.

Megpróbáltam elhessegetni a fejemből a képet, ezért gyorsan lezuhanyoztam. Mire végeztem, a vacsora már az asztalon állt. Szedtem belőle egy keveset, és láttam, hogy már Olivia is evett, habár csak pár falatot. Mondjuk a mai húzós napja után az is csoda, hogy evett egyáltalán.
Tudtam, hogy nagyon megviselte a dolog. Hónapok óta együtt éltünk, és habár nem voltam az a társasági ember, figyeltem minden mozdulatát. Már tudtam nagyon jól, hogy mikor ideges, mikor mérges, mikor van jó kedve, mikor unatkozik, mikor aggódik, vagy éppen mikor gondol Steve-re. Az az arckifejezés volt a legrosszabb. Habár mostanában egyre kevésbé láttam rajta.
Tudtam, hogy rám sosem tudna úgy nézni. Nem vagyok az a tökéletes ember, mint Steve, akit tényleg megérdemelne.
A legjobban az az arca tetszett, mikor felbosszantotta magát valamin. Olyan gyönyörű volt. Legszívesebben csak mosolyogtam volna rajta, de nem akartam tovább bosszantani. Mint ahogy ma is, mikor rám mordult, hogy ne ugráljak körülötte. Tudtam, hogy nem mérges rám, csak nem akarta magát gyengének mutatni, és nem akart a terhemre sem lenni. Pedig egyáltalán nincs a terhemre. Legszívesebben egész nap vigyánék rá. Le sem venném róla a szememet. Nem mintha máskor le tudnám venni.
Éppen a szobája ajtaján lógó függönyt bámultam, mikor kilépett rajta. Egyből észrevett, és szúrós szemekkel nézett rám.