After Love [Bucky Barnes Fanfiction] - BEFEJEZETT

77. fejezet: Pár

Mikor kinyitottam a szemem, furcsa, ismeretlen helyen találtam magam. Fogalmam sem volt, hogy mi történt, aztán lassan beugrott a kép, hogy Karli holtan feküdt a földön, aztán Sharon meglőtte magát, majd rámfogta a fegyvert. Ijedten ültem fel, és a hasamhoz kaptam a kezemet. Nem volt ott semmi. Sem lőtt seb, sem fájdalom, sem pedig vér. A ruhám is más volt, nem a sajátom. Egy fekete szövetnadrág, és egy fehér ing volt rajtam. Kezdtem kétségbeeseni, hogy mi történt, és hogy hol vagyok. Egy szinte üres szobában feküdtem az ágyon. Lassan, halk léptekkel keltem fel, és az ajtó felé indultam mezítláb. Szinte lábujjhegyen lopóztam oda, és óvatosan lenyomtam a kilincset. Szerencsére nem volt zárva az ajtó. Kiléptem a szobából, és egy otthonosan berendezett nappalira hajazó helységben találtam magam. Itt sem volt senki rajtam kívül.
Aztán gyenge szellő csapta meg a bőrömet, és akkor vettem észre, hogy nyitva volt egy ajtó, ami kivezetett a házból. Odakint pedig, nekem háttal üldögélt valaki a lépcsőn. A szívem a torkomba ugrott.

- Bucky... - siettem oda hozzá, ám amikor az alak felkelt, és felém fordult, rögtön lefékeztem. A megkönnyebbült érzést, ami akkor járt át, mikor Bucky-nak hittem a férfit, egyből felváltotta a pánik. - Mi... Maga? - ismertem meg, mikor teljesen felém fordult.

- Szia, Olivia! - mosolyodott el, amitől csak még ijesztőbbnek hatott.

- Mit keres maga itt? És én hogy kerültem ide? - böktem ki a szavakat, miközben hátrálni kezdtem.

- Emlékszel rám, ugye? - lépett be a házba.

- Maga volt ott a boltban. - bólintottam - Öhm... Isaac?

- Igen. - nevetett fel - Valójában Ikarisz. A nevem Ikarisz.

- Ikarisz? Mint a fiú, aki túl közel repült a Naphoz? Mint a mitológiai Ikarosz? - gondolkodtam el.

- Tényleg nagyon okos vagy. De ezt valójában csak az egyik barátom, Szipor találta ki. - mosolygott - De igen, rólam szól a történet. - mondta, és széttárva a kezeit, kicsit elemelkedett a földtől. Kikerekedett szemekkel néztem rá, és tettem még egy lépést hátra.

- Mi vagy te?

- Egy Örökkévaló. - szállt vissza a talajra, majd odament az asztalhoz, és leült az székre. A magával szemköztire mutatott, hogy csatlakozzak. Gyanakodva, és továbbra is tartva a távolságot, de leültem.

- Mi az az Örökkévaló?

- Tízen érkeztünk a Földre, egy Arishem nevű bíró parancsára, hogy megvédjük a bolygót a Deviánsoktól. Ezek természetfeletti lények, akik ki akarták írtani az emberiséget.

- Sosem hallottam Deviánsokról.

- Mert 1521-ben elpusztítottuk az utolsót is.

- Mióta vagytok itt? - húztam össze a szemöldökömet.

- Időszámításotok kezdete előtt érkeztünk. Ötezer évvel. - mondta úgy, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb mondata.

- Szóval, több, mint hétezer éves vagy?

- Igen. - mosolyogott.

- És a többiek?

- Az utolsó Deviáns megölése után szétváltunk. Azóta arra várunk, hogy Arishem jelentkezzen, és megmondja, mikor mehetünk haza.

- Ha nem harcoltam volna már űrlényekkel, most biztos, azt hinném, hogy őrült vagy. De azt még mindig nem értem, hogy én mit keresek itt. Hogy kerültem ide?

- Életveszélyesen megsérültél, ezért érted mentem, és idehoztalak. - mutatott körbe - Aiak, aki egy jó barátom, és aki a vezetőnk volt a Deviánsok ellen, meggyógyított. Ez itt az ő háza. Hamarosan megismerheted őt is, nemsokára itt lesz. Ő öltöztetett át, nem én...  Mielőtt azt hinnéd, hogy nem vagyok úriember.