A Bébiszitter

3.

*Jungkook pov.*

Délután négy körül ébredtem, mert a telefonom már megint üvöltve csörgött. Ránéztem, a kijelzőmön pedig a főnököm nevét láttam. Halántékomat kicsit megmasszírozva felültem, és felvettem a telefont.

- Jó napot. - kicsit rekedt volt a hangom, ezért megköszörültem.

- Üdv! - szólt bele egy csilingelő női hang. - Lenne számára egy új feladatom.

- Még egy?

- Jaj, ne nyavalyogjon! Tetszeni fog magának!

- Erősen kétlem, de rendben. Mi lenne az?

- Egy-másfél hónapig kellene vigyázni egy 17 éves autista fiúra. - jelentette ki a feladatot a főnököm, amire csak nagyra nyíltak a szemeim.

- Öhm... Kérek egy percet, nem jut eszembe, mit jelent, hogy autista. - kezdtem el hangosan gondolkodni, de mielőtt bármire jutottam, a főnököm megelőzött.

- Azt jelenti, hogy a fiú szinte egyáltalán nem beszél senkivel, csak azzal, akiben teljesen megbízik.

- Egy óra múlva bemegyek, akkor ráér elmagyarázni.

- Rendben, akkor várom. Visz hall! - ezzel letette.

Szemeimet kicsit megdörzsölve mentem be a fürdőbe. Ruháimat levéve beálltam a zuhany alá. Szemeimet lehunyva élveztem a forró vizet, közben szokásosan az álmomon gondolkodtam. Még mindig nem tudtam eldönteni, ki szerepel benne. Az álmomban igaz, nem érdekelt, hogy néz ki valójában, de a való életben nagyon is érdekelt! Kissé felzaklatott, hogy nem tudtam, fiú vagy lány a szerelmem. Azóta van ez az álmom, amióta bébiszitter vagyok. Nagyjából azóta vagyok együtt Jiával is. Durva, hogy három éve nem voltam randizni, és három éve álmodom ugyanazt.

Hirtelen viszont más jutott eszembe, az új munkám. Vigyáztam már nagyobb gyerekre, de majdnem felnőttre még sosem. Főleg nem autistára! Ha jól emlékszem, a főnök szerint senkivel nem beszél, csak akiben megbízik. Egy hónap nem lesz elég arra, hogy a fiú bizalmába férkőzzek, és tudjak vele beszélgetni. Bár teljesen értelmetlen ezen gondolkodnom, hisz fél óra múlva megtudom. De ha már fél óra... Haladnom kéne, mert nem érek be.

Lassan kiszálltam a zuhany alól, megtörölköztem, majd egy törölközőbe csavarva kerestem magamnak ruhát. Felöltöztem, aztán mivel vizes volt a hajam, visszamentem a fürdőbe megszárítani azt. Hogy ne legyen akkora csend, kapcsoltam zenét, és úgy kezdtem a hajamat szárítani. Pár perc alatt végeztem is vele. Gyorsan fogat mostam, és beállítottam a fejemen lévő gubancot, hogy ne úgy nézek ki, mint egy hajléktalan. 

Összeszedtem a cuccomat, és kocsiba ülve elindultam. Nagyjából 10-15 percre volt tőlem a munkahelyem. Nem szoktam autóval menni, mert spórolok, de most semmi kedvem nem volt negyedórát gyalogolni, a vezetés pedig sokszor megnyugtat. Odaérve kiszálltam, és megszaporázva lépteimet elindultam befele, mert csak egy-két percem volt az egy órából, a főnököm irodája meg az épület végében van. Épphogy odaértem, már kopogtam is, és benyitottam hozzá.

- Jó napot. Ideértem egy óra alatt? - közben beengedtem magam, és leültem az asztala elé.

- Még lett volna öt perce.

- Öt? - órámra néztem, amin már rég letelt az általam számolt egy óra. - Vagy én nem tudok számolni, vagy rossz az órám. Szóval mi a munka? Nem sokat jegyeztem meg, mert aludtam előtte...

- Ha felkeltettem, elnézést. Szóval, mint mondtam, egy 17 éves autista fiúra kell vigyázna egy-másfél hónapig.

- Bonyolultnak érzem. Nem lesz sok beszédtémánk, főleg, ha egyáltalán nem beszél.

- Mivel maga itt a legjobb, gondoltam, elvállalja. De ha nem, akkor odaadom a feladatot másnak. - az ilyen mondataival mindig a frászt hozta rám, és folyton elvállaltam miatta a munkát. De szerintem ezt tudta is, mert mindig elvetemülten rám mosolygott.

- Elvállalom, persze! - szinte azonnal rávágtam. - Talán bonyolult, de megoldom.

- Akkor ha nincs kérdése, mehet is haza. Holnap elküldöm a pontosabb adatokat.

- Rendben, viszlát. - rá sem nézve felálltam, és kimentem a kocsihoz. Beülni még be tudtam, de elindítani az autót már nem ment. 

Olyan fájdalom nyilallt a fejembe, hogy azt hittem, elájulok. Reakcióként gyorsan bevettem egy gyógyszert, csak hogy kicsit jobb legyen. Tudtam, hogy nem fog hatni, de legalább nem halok bele. Finoman hátrahajtottam a fejem, és vártam, hogy hasson kicsit a gyógyszer. Ha hétfőre nem múlik el a fejfájásom, akkor a fiú agyára fogok menni. Vagy ő az enyémre. Próbáltam kikapcsolni az agyam, hátha jobb lesz, de csak a fiú és az előttem álló másfél hónap járt a fejemben. Tudtam, hogy meg kell oldanom, fejfájás ide vagy oda.

Hamarosan viszont javult a fejem annyira, hogy meg tudjak mozdulni. Beindítottam az autót, és hazahajtottam. Esedezve kiszálltam, és elvánszorogtam az ajtóhoz. Megszoktam már, hogy több napig fáj a fejem, és hogy nem hat a gyógyszer, bármennyit is veszek be. Szoktam annyira bírni, hogy mások előtt ne szenvedjek. Bementem, és ledőltem a kanapéra, mert tovább nem jutottam. Behunytam a szememet, és - amennyire tudtam - kikapcsoltam az agyam. 

Elegem volt már, hogy folyton gondolkodok, ez pedig csak erősítette a fejfájásomat. Elegem volt Jiából, az álmomból, mindenből is! Nem fogok vele szakítani, mert szép, meg minden. Csak nincs most erőm a nyafogásaira, a féltékenységére, és hogy folyton szexelni akar. Meg a hülye álmom is. Teljesen megértem, hogy nem Jia szerepel benne, hisz őt nem szeretem. De a legrosszabb, hogy beleszerettem abba a személybe, pedig nem tudom, hogy néz ki!

Egy darabig még gondolkodtam ezeken és más hülyeségeken, aztán lassan elaludtam. Szokásos álmom jelent meg újra, de most nem is foglalkoztam vele. Úgy döntöttem, nem érdekel. Nincs értelme ezen agyalnom, ha úgysem jövök rá, ki az.