A Bébiszitter

40.

*Jungkook pov.*

Az éjszaka közepén ébredtem egy újabb rémálomra. Még sötét volt, csak a hold világított be az ablakon. Lassan felültem, majd benyúltam a fiókba. Mint kiderült, egy éjszaka alatt nem telt meg a fiók gyógyszerekkel. Kimentem a fürdőbe, ott kezdtem nyugtatóért kutakodni. Mikor megtaláltam, kivettem a dobozkából pár pirulát, és be akartam venni, de valami megállított.

- Ne vedd be. - szólalt meg mögöttem egy rekedtes hang, miközben lefogták a kezemet.

Sóhajtottam egy nagyot, és leengedtem a kezem. - Miért nem alszol?

- Felkeltem, mikor a fiókban turkáltál. - visszatette a gyógyszereket a szekrénybe, mire én vágyakozva néztem a tárgyra. - Ne nézz így oda. Nem hagyom, hogy begyógyszerezd magad.

- De... nagyon fura így. - idegesen gyűrögettem a pólóm alját.

- Majd megszokod.

- De nekem kell az a gyógyszer! - kezdtem kicsit hisztis ellenkezésbe.

- Nem, nem kell! A kisgyerekek is álmodnak rosszat, de ők nem szednek rá nyugtatót. Ha ők kibírják, te is kibírod. - nézett rám biztatóan.

- Tudom, de nekem akkor is kell! - hisztiztem még mindig, és ajkamba harapva néztem a szekrény ajtajára.

- Jungkook, nincs szükséged rá! Ki tudod bírni nélküle. Én is álmodok rosszat, mégsem nyugtatózom be magam. - kezdett el kiabálni.

- Tudom, Jimin, de te ezt nem értheted. Nem tudod, mekkora szükségem van arra. - kezdtem pánikrohamot kapni.

- Ne hisztizz már, hallod?! - miután elhallgattam, ő is visszavett a hangjából. - Ki fogod bírni, ha pedig kétségbe esel, akkor itt vagyok és segítek.

Sóhajtottam egy óriásit. - Rendben. Legyen.

- Akkor menjünk vissza. - kilépett az ajtón.

Még utoljára a szekrény felé fordultam. Nagyon kívánta a szervezetem azt a gyógyszert, és nem bírtam ki nélküle. Felemeltem a kezem, hogy kivegyem belőle a gyógyszert, de nem ment. Tudtam, hogy a szőke figyelt, de én meg erre nem figyeltem. Ökölbe szorítottam a kezem, hogy biztos ne akarjam kivenni a gyógyszert. Vettem pár mély levegőt, majd leengedtem a kezem, és elfordultam. Megeresztettem egy mosolyt a szőke felé, közben mellé sétáltam.

- Bírni fogom. - néztem rá őszintén.

- Köszönöm. Gyere, csinálok neked kakaót. - lehúzott a konyhába, és leültetett a pulthoz. Ő besétált a konyhába, és egyből nekilátott a kakaómnak.

- Miért is kapok kakaót? Nem vagyok ötéves. - kezdtem kuncogni.

- Altatónak. Éjfél körül járunk, még rengeteget aludhatnánk. Nekem nélküled nem megy, és nem akarom, hogy a plafont bámuld. - elém rakta a gőzölgő italt.

- Én ilyenkor altatót veszek be. - belekortyoltam a folyadékba, de mikor megláttam a szőke rosszalló tekintetét, elvettem a számtól a bögrét. - Bocsánat.

- Mindegy. De idd meg gyorsan, aztán menjünk fel, mert mindjárt elalszok. - megtámasztotta a fejét.

- Jól van, jól van. Álomszuszék. - megittam a kakaót.

- Elfelejted, hogy nekem reggel iskola. Hiába nincs kedvem. - elindult felfelé, mire követtem.

- Tudom, tudom. Na, szunya. - befektettem az ágyba, és megpróbáltam én is befeküdni mellé, de a szőke magára húzott. - Én nem így terveztem aludni.

- De én igen. - megpuszilta a számat, és szinte azonnal elaludt.

Vártam még egy darabig, majd leszálltam Jiminről, és inkább szorosan magamhoz öleltem. Fejemet a hajába fúrtam, és beszívtam finom illatát. Bármikor újra bele tudnék szeretni ebbe a srácba. Most ő az új támaszpontom. Bármikor, bármit kérhet, én azt megteszem neki. És nem fogom elvárni, hogy ő is ezt tegye. Segítenie sem kell, csak legyen itt. Nekem ennyi éppen elég.