A Bébiszitter

30.

*Jungkook pov.*

Örülök, hogy el tudtam mondani Jiminnek mindent, ami bennem zajlott. Tudtam, hogy itt lesz velem, és segíteni fog, ha valamitől megijednék vagy elrontanám.

- Jimin, nem kéne suliban lenned? - tettem fel neki a kérdést, ami egy ideje motoszkált bennem.

- De igen. De nem akarok, és nem is fogok visszamenni.

- Miért?

- Liam miatt. Letámadott a mosdóban, és félek visszamenni.

- De van ki átküldje az anyagot, amiről lemaradsz?

A fiú kicsit elmerengett, aztán ezt válaszolta: - Nincs.

- Akkor visszaviszlek. Nem akarom, hogy rossz jegyet vagy hasonlót kapj. Főleg ne miattam.

- De veled akarok lenni. - belefúrta fejét a mellkasomba, ami mosolygásra késztetett.

- Elhiszem. Én is szeretnék veled lenni, főleg ezek után, de nem lehet. Gyere, elviszlek.

- Ne. Majd rámászok valakire, hogy küldje át. Csak ne vigyél vissza. Kérlek, Jungoo.

- Rendben. Csak miattad. - adtam egy apró puszit a hajába, és szorosan magamhoz szorítottam. Hirtelen beugrott a szőkeség utolsó mondata. Nem Jungkookot mondott. - Hogy is hívtál az előbb?

- Jungoo. - rám emelte a tekintetét. - Nem tetszik? Csak mert szerintem aranyos. - kissé felfújta kicsi pofiját, és legörbítette a szája szélét.

- Aranyos vagy. - mosolyogva adtam egy puszit dús ajkaira. Nagyon édesen nézett ki ilyen arccal. Mint egy puszilgatni való puszedli.

- Elmegyünk valahova? - kérdezte Jiminie pár perc után.

- Mondjuk suliba.

- Ezt nem értem.

- Nem viszlek sehova. Vagy itt maradsz, vagy visszaviszlek a suliba. Oké-zsoké?

- Oké-szoké? Vicces. - teljesen hozzám simult. - Sétálhattunk volna a parkban.

- Visszasétálhattál volna a suliba.

- Most miért vagy ilyen?

- Ha el akarsz menni valahova, akkor arra tökéletes az iskola. Eleve ott kellene lenned, örülj, hogy maradhatsz. - finoman eltoltam, és kimentem a konyhába. Nem kéne lógnia a gimiből, főleg hogy ez az utolsó éve az érettségi előtt.

A szőke kijött utánam, és felpattant a pultra. - Egyre furább vagy.

- Hogy értve? Szerintem nem változtam.

- Biztos mindig ilyen voltál?

Elgondolkodtam, hogy ezzel csak kedves vagy ki akar húzni belőlem valamit. - Mire gondolsz?

- Nem is tudom. Mással is így beszélgetsz?

- Jimin, ne köntörfalazz már! Mond meg, mire gondolsz, és haladjunk.

- Bocsánat. - leszállt a konyhapultról, és kiment a nappaliba. Megsajnáltam. Megint bunkó voltam valakivel. És jól tudtam, hogy ha bocsánatot kérek, azzal nem segítek. Helyette inkább főzni kezdtem.

*Jimin pov.*

Végtére is Jungkooknak igaza van. Kerek-perec meg kellett volna mondanom, amit akarok. Bár én sem tudtam. Egyszerűen furán viselkedett. Tudtam róla, hogy rémálmai vannak és, hogy pszichológushoz jár. Talán még gyógyszereket is szed, nem tudom. Arról is tudtam, hogy meg akar halni. De ezek közül egyiknek sem tudom az okát. Jól tudtam, hogy titkol valami lényegeset.