A Bébiszitter

65.🔞

*Jungkook pov.*

Abban a néhány órában, amíg Jimin aludt, én halálra untam magam. Végignéztem egy egész sorozatot. És mikor már úgy döntöttem, hogy felkeltem a kékséget, ő magától kelt fel. Hacsak nem álmában adott puszit a nyakamra.

- Jimin? - kérdeztem rá, hogy ébren van-e.

- Mi az? - morogta a nyakamba.

- Érdekelt, ébren vagy-e. - hajába pusziltam. - Van kedved bepótolni a dolgokat?

- Kérek 15 percet. - kicsit elhúzódott tőlem. - Fel kell ébredni, utána megkapod a magadét.

- Érdekes módon ígérgetsz. - tűnődtem el. - De sokallom azt a 15 percet.

- Már kész is vagyok, gyere. - megragadta a kezemet, és felhúzott a szobánkba. Alig tudtam követni. Fent az ágyra lökött, és gondolkodás nélkül lekapta a pólómat, aztán a fiókban kezdett keresgélni.

- Drágám, mit csinálsz? - támaszkodtam meg a két alkaromon.

- Magasabb szintre emeljük a dolgokat. - felmutatott egy bilincset.

- És melyikünket akarod kibilincselni? - kezdtem kicsit aggódni.

- Természetesen téged. - rám mászott, és mielőtt bármit mondhattam volna, ő kikötötte a kezemet az ágy végéhez.

Próbáltam a kékséghez érni. - Ez egyelőre nem tetszik.

- Majd fog, csak élvezd. - ő is levette a pólóját, és úgy hajolt a nyakamra.

Az elején még kicsit feszült voltam. Mindig én voltam felül, és akkor nyúltam Jiminhez, amikor csak akartam. Most meg hozzá voltam kötve az ágyhoz. És hiába mozgattam a kezemet, sehogy nem szabadultam.

- Lazíts. - finoman megharapta a nyakamat. - Tudom, hogy élvezni fogod. - szívni kezdte a nyakamat, mire nekem vissza kellett tartanom a hangomat. - Ereszd ki.

- Én nem olyan vagyok. - eresztettem ki egy halk sóhajt. Ám épphogy befejeztem a mondatot, a kékség erősen megszívta a nyakamat, amitől egy halk nyögés csúszott ki a számon.

- Ezaz. Hangosabban. - lassan levezette a kezét, és erősen megmarkolta a farkamat, mire hangosabban nyögtem fel.

- Jimin, ne már. - próbáltam visszafogni magam. - Még nem élvezem.

- Előbb visszakapod, amiket nekem adtál. - ajkába harapva nézett a szemembe, és lassan kezdett lefelé haladni, mindenemet végigcsókolva, közben végig a szemembe nézett. Én sajnos nem bírtam a tekintetét, így inkább a plafont kezdtem bámulni. A kezemet közben végig próbáltam kiszabadítani, de persze ez képtelenség volt.

- Jimin-ah! - nyögtem egy hangosabbat, mikor a kékség az alsómon keresztül végignyalt tagomon.

- Mit szeretnél, szépfiú? - nézett fel rám, de úgy, hogy én majdnem elélveztem és újraizgultam. - Látom elakadt a szavad, majd én beszélek helyetted. - alsóm korcára harapott, és lassan lehúzta rólam.

- Tetszik ez az oldalad. - lihegtem nehezen.

A kékség erre semmit nem mondott, csak levette magáról is az alsót. Én közben már addig rángattam a kezemet, hogy már ki is sebesedett. A kékség erősen a tagomra markolt, mire nekem mindenem megfeszült. Ám egyből ellazultam, amint megéreztem magamon a kékség száját és nyelvét. Olyan precízséggel dolgozott rajtam, mint még soha senki.

Amíg Jimin rajtam munkálkodott, addig a számba tette három ujját. Még mindig furán éreztem magam, de vettem a célzást, és nyálazni kezdtem Jimin ujjait. Persze, kicsit aggódtam, hogy a kékség engem akar kitágítani. De egyből megnyugodtam, mikor önmagát kezdte előkészíteni. De persze ezzel sem tudtam foglalkozni, főleg, mikor ráengedte nyögéseit a farkamra.

- Jézusom, Jimin. - lihegtem hangosan. - Ki fogsz nyírni.

Miután Jimin befejezte rajtam és saját magán is a munkát, újra fölém emelkedett. Egy pillanatra megijedtem, hogy mit akar csinálni velem. Figyelemelterelésként kaptam egy hosszú, vad csókot. Amíg én a csókkal foglalkoztam, addig ő lassan kezdett lefelé ereszkedni. Mikor megéreztem fenekét a farkamon, fel akartam ülni, csakhogy a bilincs nem engedte.

- Meglovagollak kicsit, jó? - súgta Jimin a fülembe. Természetesen én még bólogatni sem tudtam.

Jimin először lassan haladt rajtam lefelé. Pár másodpercen belül viszont felbátorodott, és egyre gyorsabban mozgott rajtam fel-le. Minél gyorsabban "ugrált" rajtam a kékség, és annál erősebben rángattam a kezemet, eltörhettem volna az ágy végét. És nem csak ő, hanem még én is hangosan nyögdécseltem, pedig én nem ilyen típus voltam.

- Jimin-ah, oldozz el. - könyörögtem, szinte kiabálva. - Kérlek.

- Nem megy. - kiáltotta vissza. Lehetett látni rajta, hogy már nagyon fáradt.

- Kérlek! - vetettem oda, kicsit erélyesebben. A kékségnek nagy nehezen sikerült engem eloldoznia. Én abban a pillanatban felültem, és Jimin derekára fogtam, ezzel segítettem neki, hogy tovább bírja a mozgást. Önsegítésként Jimin a vállamba markolt, ezzel is a mozgását segítette.

Már mindketten a végét jártuk a dolognak. Teljesen elfáradtunk mindketten, de én minden percet ki akartam élvezni. Pár percen belül szinte egyszerre mentünk el. Amikor ez megtörtént, Jimin épp a vállamon tartotta a homlokát, így reakcióként a vállamba harapott, ami kicsit fájt. Én eközben kicsit túl erősen martam Jimin derekába. Mindketten pihegtünk még egy darabig, aztán mikor éreztem magamban egy kis életet és a fejemben egy kevés vért, lassan kihúzódtam Jiminből, és elfeküdtünk.

- Ez új volt. - lihegtem Jiminnel párhuzamban.

- Jól... van... a kezed? - próbált beszélni. Először nem értettem, hogy mire céloz, mivel nem volt még elég vér a fejemben a gondolkodáshoz. Aztán rájöttem, hogy neki is feltűnt a kisebesedett csuklóm.

- Kicsit fáj, de alig érezhető. - hátratűrtem Jimin tincseit. - Jól vagy?

- Aha. - nyögte ki még mindig nehezen. - Miért?

- Hallom, hogy semmi levegőd nincs. - megpusziltam a homlokát. - Kifárasztottalak?

- Inkább... én magamat. - nagy nehezen sikerült a mellkasomra feküdnie.

- Akkor pihenj kicsit. - akartam adni neki egy csókot, de elhajolt. Megértem, a semmittevésben sem kapott levegőt. Pár percen belül el is aludt.

Én persze képtelen voltam aludni. Valahogy megszereztem a TV távkapcsolóját, és be is kapcsoltam a készüléket. Természetesen elég halkan, hogy ne keljen fel a kékség, de elég hangosan, hogy halljam a filmet.

Öt film és egy sorozat után, úgy gondoltam aludni kell, és álmos is voltam. Kikapcsoltam a tévét, és Jimin felé fordultam. Ő háttal aludt nekem, így szorosan magamhoz öleltem. Mélyen beszívtam finom illatát, és már majdnem elaludtam, mikor hirtelen megrázkódva fordult felém a kékség.

- Mi történt? - suttogtam neki kissé aggódva.

- Fel kell kelnem. - morogta a párnába, résnyire nyitott szemekkel.

- Hajnali fél kettő van. - néztem meg az órát. - Miért akarsz felkelni?

- Nem akarok, de muszáj. - hátára fordulva túrt a hajába.

- Miért? - csúsztam közelebb hozzá, értetlenül.

- Tanulnom kell. - lassan felült. - Holnap mennem kell suliba.

- Miért akarsz fél kettőkor tanulni? - felültem én is.

- Mert vagy öt dogát fogok írni holnap, öt órán keresztül, és még felelünk is. - megpróbált kimászni az ágyból.

Visszahúztam. - Normális vagy?

- Nem én találtam ki. - kimászott az ágyból, és felöltözött.

- Jimin, feküdj vissza az ágyba. - szólaltam meg utasítóan. - Most!

- Kook, nem lehet. - megpuszilta a számat. - Sajnálom. - lement a konyhába.