A Bébiszitter

66.

*Jungkook pov.*

Fel sem fogtam, hogy Jimin mit mondott az előbb. Hajnali fél kettőkor lent van a konyhában, és tanul. Kb. 4 órával ezelőtt semmi levegője nem volt, és teljesen fáradtan aludt el. Most meg tanul.

Miután felfogtam a dolgokat, én is felöltöztem, és Jimin után mentem. Ő már az asztalnál ült, felkapcsolt kislámpával, töricuccal maga előtt. Én csak leültem mellé, és néztem, ahogy a fejét fogva próbálja megjegyezni az anyagot.

- Megengedsz egy kérdést? - kérdeztem halkan, miközben megfogtam a kezét.

- Persze. - rám sem nézett, csak mozgó szájjal magolta az anyagot.

- Egészen idáig semmit nem tanultál az órákra? - próbáltam úgy feltenni a kérdést, hogy ne bántsam meg.

- De tanultam! - felállt, és a kávéfőzőhöz sétált. - Csak nagyon nehéz, és a biztonság kedvéért újratanulok mindent.

- De, drágám, nem jó, ha ilyen korán itt ülsz és tanulsz. - mögé álltam, és megöleltem hátulról. - Pihenned kéne. Már mindent megtanultál egyszer, menni fog minden. Ha túlerőlteted magad, akkor még baj is lehet. Aggódom érted.

- Jó, tudom, tudom. - eltolt, és a lefőtt kávét kezdte inni. - De muszáj tanulnom. Ha egy percre is megállok, akkor nem végzek nyolcra!

Sóhajtottam egy nagyot, a fejemet rázva. - Segítsek?

- Inkább menj vissza aludni. - leült az asztalhoz.

- Jimin, mi baj van? - leültem mellé.

- Nem akarom ezt csinálni! - csapott rá az asztalra. - Gyűlölök tanulni, mindent utálok, ami köthető az iskolához. Csak azért csinálom, hogy a tanárok kevésbé utáljanak és, hogy ne keljen újrajárnom ezt a rohadt osztályt. - könnyezve kezdett szipogni.

Szorosan megöleltem. - Sajnálom. Ezért ajánlottam fel, hogy segítek tanulni.

- De ne segíts! - ellökött magától. - Meg tudom oldani egyedül is. Menj fel aludni.

- Na jó, drágám, figyelj. - megfogtam kis kezeit, ezzel elérve, hogy a szemembe nézzen. - Szeretnék segíteni neked. Megértem, hogy feszült vagy. De, ha így állsz neki tanulni, akkor összeroppansz a dolgok súlya alatt. Higgy nekem, én tudom.

- Oké. - halkult el, és újra az anyagra kezdett koncentrálni.

Segítettem Jiminnek tanulni. Volt pár apró dolog, amit nem értett, de elmagyaráztam neki. Fél hatra végeztünk is. Amint ez megtörtént, visszapateroltam őt az ágyba. Talán csak másfél órát aludhatott, de az is valami. Én is lefeküdtem aludni, mert a kékséggel ellentétben én összesen fogok másfél órát aludni.

A másfél órás alvás meg is látszott rajtam reggel hétkor. A kékség meg is jegyezte reggel, hogy jobb lenne ha itthon maradnék. Én persze tiltakoztam, de a kékség lágyan énekelni kezdett. Angyali hangjától szinte azonnal visszaaludtam. És még a fáradságom is közrejátszott.

Dél körül ébredtem, valahogy furán. Olyan sebességgel ültem fel az ágyon, mintha rémálmom lett volna, pedig nem volt. Szinte azonnal a kékséget kezdtem keresni, azt remélve, hogy már itthon van. De csalódnom kellett, mert sem a kabátja, sem a cipője nincs itt. Amíg vártam, hogy ideérjen, addig leültem a pulthoz.

Fél órán keresztül bámultam meredten az ajtót. Már kiégett a szemem a pislogáshiány miatt, amikor megcsörrent a telefon. Egyből odakaptam a tekintetem, hátha Jimin hív. De nem ő volt. Sóhajtva nyúltam a készülékért, és felvettem.

- SunMi, most nem a legalkalmasabb. - szóltam bele köszönés nélkül.

- Csak dumálni akartam. - hallottam a lányos hangot a vonal túloldaláról.