A Bébiszitter

69.

*Jungkook pov.*

Végül gyalog, őrült sebességgel indultam el Taehyunghoz. 10 percen belül odaértem. Szó szerint rátörtem az ajtót, és a pólója nyakánál rántottam magamhoz.

- Normális vagy? - köptem a szavakat az arcába.

- Miről beszélsz? - adta az ártatlant elfúló hangon.

Ledobtam a padlóra. - SunMi mindent elmondott.

- Mármint mit? - lassan felállt.

- Na, idefigyelj - álltam közel hozzá -, nem akarlak megverni, mert csak rontanék a helyzetemen. De ha nem kezdesz azonnal beszélni, akkor hatalmas bajban leszel. - fenyítettem be.

- Miről beszéljek? - tett úgy, mint aki tényleg ártatlan.

- SunMi azt mondta, hogy kitaláltál egy tervet, miszerint SunMi szétszed minket Jiminnel, így én vele fogok összejönni, Jimin pedig Liammal. - próbáltam nem felkapni a vizet. - Hogy voltál erre képes?

- Ez nem is igaz. - húzta meg ellenkezve a vállát. - Nem én találtam ki. SunMi ötlete volt.

Nekilöktem a falnak, és a nyakánál szorítottam oda. - Most azonnal fejezd be a titkolózást. Ha nem vagy hajlandó válaszolni, akkor most azonnal megfojtalak.

- Jó, jó, beszélek. - csuklómra fogott, így próbált lazítani a kezem szorításomon. - Kicsit... engednél a szorításon?

Kicsit lazítottam a kezemen. - Öt perced van vagy neked annyi.

- Oké, oké. - vett egy mély levegőt és belefogott. - SunMi megfenyegetett a haverjaival.

- Hihetőbb mesét találj ki. - szorítottam rá egy pillanatra a nyakára.

- Jó, bocsánat. - kezdett szabadkozni, majd újrakezdte. - Találkoztam SunMival. Elmondta, hogy veled akar lenni. Liam később ezt megtudta, és megfenyegetett. A múltkori beszélgetésnél, amit kihallgattál, akkor is azt mondta az elején, hogy szegyjelek szét titeket. Most azzal fenyegetőzött, hogy megöl téged. Ezt nem akartam, és úgy éreztem - kezdett kicsit fuldokolni, mert egyre szorosabban fogtam -, hogy így mindenkinek jobb. Sajnálom.

Úgy kezdtem szorítani a nyakát, hogy szinte semmi levegője nem maradt. Becsukta a szemét, és elfúló, halk hangon kérlelt, hogy eresszem el. Mikor már láttam, hogy szinte minden élet kiszállt belőle, elengedtem a nyakát, és a földre löktem. Taehyung egyből a nyakára fogott, és mély levegőket vett.

- Miért érezted, hogy jobb lesz? - kérdeztem már halkabban, de még idegesen. - Az én helyzetembe nem gondoltál bele?

- De igen. - lassan felállt, és tett egy lépést hátra. - De úgy gondoltam, hogy te egy szívtipró vagy. Találhatsz mást.

- De nekem nem kell más! - emeltem fel a hangom. - Nekem Jimin kell!

- Most így érzed - kezdett nyugtatni -, de később találsz valakit, akivel ugyan annyira boldog lehetsz, mint Jiminnel. Vagy akár jobban.

Tettem felé egy lépést. - Ha kicsivel is idegesebb lennék, te már halott lennél.

Egyből hátrált. - Oké, csak tisztázni szeretném, hogy én nagyon sajnálom. Csak nem akartalak elveszíteni.

- Már elvesztettél. - ezzel idegesen kimentem a házból.

Jól tudtam, hogy meg kell kell keresnem a kékséget. Sajnos fogalmam sem volt, hogy hol kezdjem a keresést. Végül a legvalószínűbb hely jutott eszembe; Jiminék háza. Egyből elrohantam a házukhoz. A saját házam előtt is elhaladtam, de eszembe sem jutott, hogy beüljek a kocsiba. Szükségem volt a friss levegőre. És 10 percen belül oda is értem. Kicsit lenyugtattam magam, majd bekopogtam. Jimin anyja nyitott ajtót.