A Bébiszitter

42.

*Jungkook pov.*

Néhány óra múlva felkeltem. Pontosan ugyan abban a pózban. A TV még ment, de a szőke már aludt. Volt rajtunk egy takaró, gondolom, Jimin rakta ránk. Lenéztem az alvóra. Olyan édes volt. Meg tudtam volna zabálni. Kikapcsoltam a TV-t, hogy ne zavarja a szőkét az alvásban, de mocorogni kezdett.

- Ébren vagy? - kérdeztem tőle suttogva.

- Igen. - válaszolt szintén suttogva. - Már néhány perce.

- Tényleg? - lepődtem meg. - Úgy néztél ki, mint, aki alszik.

- Tudom. Az volt a cél. - elengedett, és felnézett rám. - Ritkán látok ekkora szemeket.

- Mi van? - értetlenkedtem.

- Hatalmasak a szemeid. - bökött az orromra.

- Jaa. - elnevettem magam. - Nagyon vicces. - felálltam, és megigazítottam magamon a pólót. - Gyere, csináljunk valami vacsit. - felrántottam a szőkét a kanapéról, és felvettem menyasszonypózban az ölembe.

- Tegyél le, Kook. - nevetve csapkodta a mellkasomat, közben erősen karolta át a nyakamat.

- És ha nem? - feldobtam őt a levegőbe, mint a kisbabákat, majd elkaptam.

- Fejezd be! - gyengén ellökött magától, és a pult felé fordulva rátámaszkodott arra.

Mögé álltam, és a lehető leggyengébben öleltem át a derekát. - Ne haragudj. - suttogtam a nyakába.

- Én nem haragszom. - kinyitotta a szekrényt, és kivett valamit.

- Elvigyelek valahova? - kérdeztem dörmögve.

- Este hétkor? - felém fordult nevetve. - Ne.

- Ilyenkor is sok mindent lehet csinálni. Mondjuk sétálhatunk a parkban.

- És a vacsi? - kérdezte, miközben a mellkasomnál birizgálta a pólóm nyakát.

- Beülünk valahova. Szóval... - kezdtem simogatni a derekát. - Mit szólsz egy esti randihoz?

- Benne vagyok. - számra puszilt. - Megyek, átöltözök. - elindult, de egy pillanatra visszafordult hozzám. - Te is öltözz át.

- Megyek, megyek. - gyengén a szőke fenekére csapva felmentem az emeletre.

Felöltöztem, rendbe szedtem magam, majd lent vártam a szőkét. Valamilyen oknál fogva ideges voltam, ezért egyik lábamról a másikra álldogáltam. Jobb kezemmel a bal felkaromra fogtam, és azt kezdtem markolászni. Ilyenkor bezzeg nem vehetek be nyugtatót. Miután a szőke lejött, ő is észrevette, hogy ideges vagyok. Elém állt és biztató félmosolyra húzta a száját. Ez arra késztetett, hogy én is mosolyogjak. Kicsit bizonytalanra sikeredett, pedig a legőszintébbet próbáltam előkotorni magamból.

- Ne izgulj. Voltunk már randizni. - húzta le jobb karomat a balról.

- Akkor csak elvittelek ebédelni, nem hívtalak el randizni. - mondtam el az igazságot.

- De most elhívtál, szóval menjünk el. És ne izgulj. Tudom, hogy hiányolod a nyugtatót, de egyenlőre jól viseled. - felvette a cipőjét és a kabátját. - Büszke vagyok rád. - kilépett az utcára.

Utánaléptem. - Érdekes ezt egy 17 évestől hallani.

- Már csak egy hét, és 18. - emelte rám a mutatóujját.

Mosolyogva megfogtam az ujját. - Olyan pici ujjaid vannak!

- Nem is. - elhúzta az ujját, és zsebre vágta a kezét. - És merre megyünk?