A Bébiszitter

45.

*Jungkook pov.*

Üzenetben elég idegesnek tűnt a főnököm, muszáj voltam azonnal bemenni. Nagy nehezen lehámoztam magamról a szőkét. Megmagyaráztam neki mindent, majd felmentem a szobámba rendbe tenni magam. Minél hamarabb be akartam érni a főnök irodájába, sosem szerettem ha ideges valamiért.

Felkaptam egy inget, meg egy farmert, mostam fogat, és már indulhattam is. Adtam egy gyors búcsúcsókot a szőkének, majd bepattantam a kocsiba. Nagyjából 5 percen belül odaértem. Kiugrottam az autóból, lezártam azt, és sietni kezdtem befelé. Kissé féltem, attól tartottam, hogy kiderült a kapcsolatom Jiminnel. Ha ez megtörtént, akkor esküszöm kinyírom Taehyungot.

Az iroda előtt megálltam, és vettem egy mély levegőt. Már most kezdett eluralkodni rajtam a pánik. Bekopogtam az ajtón, a szabad szó után pedig beléptem. Mély levegőket véve sétáltam az asztala elé. Kértem engedélyt, hogy leülhessek, miután megengedte, egy meghajlás kíséretében leültem elé.

- Miért hívott be? - kérdeztem aggódva.

- Maga együtt van egy kiskorúval? - tért rá egyből a lényegre, amitől a pulzusom kilencvenről száznyolcvanra ugrott. Gondolkodtam egy darabig a válaszon, mert hihetőnek kellett lennie.

- Nem. - válaszoltam halál nyugodtan, pedig nagyon féltem. - Miből gondolja? - tettem keresztbe a lábam, és hajoltam előre.

- Egy barátja bejött pár nappal ezelőtt, és mindent elárult.

Ökölbe szorult a kezem az asztal alatt. - Ő nem a barátom.

- Normális választ akarok. - csapott az asztalra, amitől összerándultam. - És ha hazudni merészel, azonnal repül innen.

- Rendben, nem fogok hazudni. - vettem mély levegőt. - Együtt vagyok Jiminnel.

- Tisztában van azzal, hogy most ki kellene rúgnom? - könyökölt az asztalra.

- Tisztában vagyok vele. De én szeretem Jimint, és tudomásom szerint ő is engem. Ha kell, emiatt ki is rúghat, engem nem izgat. - nagy vallomásom közepette csörögni kezdett a telefonom. Ránéztem a kijelzőre, amin a Jimin név villogott. - Mindjárt visszajövök, egy pillanat. - szóltam a főnöknek, majd felálltam, és kisétáltam az ajtón. Fogadtam a hívást, de bele sem tudtam szólni.

- Jungkook, azonnal gyere haza! - hangzott egy remegő hang a vonaltúloldaláról.

- Miért, mi történt? - kezdtem most emiatt aggodalmaskodni.

- Anyám most állított be a házba, és nagyon ideges. Jelenleg bezárkóztam a szobába, de csak percekbe telik, mire bejut. Gyere haza, kérlek. - kezdett el pityeregni.

- Figyelj, előbb nyugodj meg. - próbáltam nyugodtnak hangzani, de ezzel két dolog szakadt a nyakamba. - Jelenleg az állásomért küzdök, de nagyon sietek. Addig csak tarts ki, rendben?

- Rendben. Te pedig ügyes legyél.

- Rendben. Szeretlek. - próbáltam a végső nyugtatást.

- Én is szeretlek. - ezzel bontotta a vonalat.

Eltettem  telefont, és visszasiettem a főnök irodájába. - Na jó, gyorsan fejezzük be a beszélgetést, egy nagyon fontos dolgot kell elintéznem.

- Mégis mit?

- Most nem ez a lényeg! - rátámaszkodtam az asztalra. - Figyeljen, engem nem érdekel, ha most kirúg. Felőlem tegye nyugodtan, találok más munkát. De most segítenem kell Jiminnek, szóval én mentem. Hívjon, hogy kirúg-e vagy sem. - ezzel kiléptem az ajtón.