A Bébiszitter

7.

*Jimin pov.*

Már majdnem elaludtam, mikor csengettek. Tovább ültem a kanapén, gondoltam, majd Jungkook kinyitja. De nem jött le, ezért én nyitottam ki. Adtam borravalót a futárnak, és bevittem a konyhába a pizzát. Már kezdtem volna enni, mikor eszembe jutott a fent alvó férfi. Sóhajtva felmentem a szobájába, és finoman megráztam. Halkan nyöszörögve a hátára fordult, és rám nézett.

- Mi történt, Jimin? - idegesített, hogy folyton kimondta a nevemet. Már most utáltam őt, pedig egy napja sincs itt. - Hahó? Itt van a pizza, vagy mi? - bólintottam egyet, és lementem.

Most  már nekiállhatok enni. Belekóstoltam. Legalább a pizza, amit Jungkook rendelt, az finom. Pár percen belül leült velem szembe, és szintén enni kezdett. Gondoltam, hogy megkérdezem hogy van a feje, de szokás szerint nem tudtam kinyögni semmit sem. Utálom, mikor így járok! Mivel nem tudtam mit mondani, így csak felé fordultam, és a homlokomra mutattam, remélve hogy érti mit akarok.

- Már jobban, köszi. Hatott kicsit a gyógyszer meg az alvás. - ha folyton ki fogja jelenteni a nyilvánvalót, akkor agybajt kapok ebben a másfél hónapban. De így is jobban szeretem őt, mint anyámat. Viszont nem vettem észre, hogy tovább bámultam őt a kelleténél, amit észre is vett. - Mi az? - kérdésére gyorsan megráztam a fejemet, és ettem tovább. - Fura vagy. - a lehető leggyilkosabb nézésemet vettem fel erre a mondatra.

- Bocs, hogy el kell viselned. - szokásos pszichopata mosolyommal néztem rá, ami láthatóan megijesztette kicsit.

- Miért nézel így rám? - csak megrántottam a vállam. Tudtam volna beszélni, de most nem akartam. Ezzel már az első nap az agyára mentem, és ezt nagyon élveztem. - Jimin? - kicsit már dadogta a nevemet. - Miért nézel így?

- Csak mert. - más mosolyt felvéve ettem tovább.

*Jungkook pov.*

Jimin nagyon fura volt. Az a mosoly. Mintha pszichopata lenne. Van egy sejtésem, hogy talán így is van. Megkérdezni viszont nem mertem. Nem akartam magamra haragítani már az első napon. Bár úgy érzem, már utál engem. Továbbra is pszichopataként nézett rám, ezért fogtam egy utolsó szelet pizzát, és átültem a kanapéra. Bekapcsoltam a tévét, és próbáltam nem a szőkére figyelni. Azt hittem ő fog félni tőlem, de úgy látom tévedtem, és én félek tőle. Pár percen belül viszont mellém ült a kanapéra a fiú. Befejeztem a vacsorám, és tovább néztük a tévét. A nap végén már csak filmet néztünk. Este nagy nehezen elzavartam Jimint aludni, majd én is lefeküdtem.

Reggel megint rázásra ébredtem. Nem akartam reagálni, de egy apróbb ütést is kaptam, így muszáj voltam. Mily' meglepő, hogy Jimin ült mellettem az ágyon. Egy picit megijedtem, mert csak alsó volt rajtam. Feljebb húztam kicsit a takarómat.

- Mit szeretnél? - láttam, hogy nagyobb levegőt vett. Talán, mert nem volt rajtam szinte semmi vagy mert most keltem, és mélyebb volt a hangom a szokásosnál. - Jimin? Csináljak neked reggelit is, vagy mi? - nem kaptam semmilyen választ. Sem egy mozdulatot, sem egy szót nem kaptam. Talán akart tőlem valamit, csak nem tudott reagálni. - Baj van?

- Nem. - ennyit kaptam válaszként összesen.

- Biztos? Furán viselkedsz. Ha kell, veszek fel valamit. - csak megrázta a fejét. - Szóval mit szeretnél?

- Nem tudom már. - gyorsan kiment a szobából.

Gondolkodva kicsit felültem az ágyon, és pár perc múlva lementem a konyhába reggelizni. Meglepve láttam, hogy már ki volt készítve egy tál reggeli. Meglepve a tévéző Jimin felé fordultam.

- Ezt te csináltad? - nem kaptam választ. Gondoltam, hogy ő volt, hisz nem én voltam, más pedig nem volt a házban. Kinyitottam a hűtőt, remélve, hogy van egy kis banános tej. Nem kellett csalódnom, volt a hűtőben legalább tíz dobozzal. Egyet kivettem, és odafordultam Jiminhez. - Kérsz? - kaptam egy nemleges választ egy kis fintorgással. Gondolom nem szereti. 

Kinyitottam, és leültem reggelizni. Nagyon finom lett egyébként! Régen ettem ilyen finom reggelit. Meg akartam neki köszönni, de nem láttam értelmét, és olyan finom volt, hogy nem tudtam abbahagyni az evést. Viszont lassan elfogyott, így muszáj voltam felmenni, és felöltözni, mert nem akartam alsóban tévézni Jiminnel. Felöltöztem, és visszamentem Jiminhez. Útközben láttam, hogy hét ágra süt a nap. Leültem a kanapé karfájára, majd pár perc múlva megszólaltam.

- Szép időnk van, nem? - halk hümmögést hallottam. - Nem megyünk ki? - egy rosszalló mordulást is hallottam. - Gyere, mutatok valamit. - felálltam, és a keze után nyúltam, de felpattant, és elhúzta a kezét. - Naa, nem akarlak bántani. - finoman megfogtam a csuklóját, és kihúztam az udvarra. Leültem a fűbe, és Jiminre néztem. - Gyere, ülj le. - kezére fogtam, és magam mellé húztam. Elfeküdtünk a fűben, és felmutattam az égre. - Nézd.

- Miért?

- Csak nézd, hidd el, majd megérted. - mosolyogva néztem a felhőket. Muszáj voltam neki megmutatni, mit szeretek csinálni szabadidőmben. Viszont nagyon sokáig néztem, és megfeledkeztem arról, hogy van velem valaki. És szokásomhoz híven megint kivettem a kezem a fejem alól, és magam mellé nyúltam. Most viszont nem a füvet fogtam meg, hanem Jimin kezét.

*Jimin pov.*

Csendben bámultam a felhőket. Szépek voltak, és fura alakjuk volt. Egyik kezem a fejem alatt volt, a Jk felé eső pedig mellettem. Később viszont éreztem valamit a kezemen. Gondoltam a fű az, de odanéztem, és Jk kezét láttam. Hirtelen rákaptam a tekintetemet, ő pedig visszanézett rám. Egy darabig néztük egymás szemét. Azok a mély, fekete szemek. Sok mindent megtudhatnék belőle. Ő viszont rájött, miért nézem ennyire, és elhúzta a kezét. Gondolom abból jött rá, hogy kicsit ökölbe szorult a kezem.

- Bocsánat. Nem tudom, mi ütött belém. - kicsit furcsán néztem rá, ezért a felhőkre nézett, és beszélni kezdett. - Tudod, van egy elég rossz kapcsolatom egy lánnyal. Együtt vagyunk, de nem nagyon vagyok vele túlságosan jóban. Néha kimegyek a kertbe, és csak nézem a felhőket. Mindig magam mellé nyúlok, hátha ott van valaki, akinek megfoghatom a kezét. Viszont mindig csalódnom kell olyankor. Most pedig elfelejtettem, hogy itt fekszel mellettem, és azért fogtam meg a kezed. Sajnálom.

- Semmi gond. - visszanéztem a felhőkre. Fura volt ez a történet, és nem tudtam eldönteni, igaz-e vagy sem. Viszont mintha kicsit csalódott lettem volna a kijelentés miatt, hogy Jungkooknak barátnője van. Gondoltam, hogy van valakije, hisz nagyon jóképű srác, de első ránézésre azt mondtam volna, meleg. Érdekelt volna a múltja. Nem tudom mennyire illendő a második napon megkérdeznem, de megpróbálom. - Mesélsz magadról? - hirtelen rám nézett egy ijedt tekintettel.

- Ez most honnan jött? - meghúztam a vállam. Nem tudtam volna megmagyarázni neki. - Inkább nem szeretném, bocsánat. Talán máskor. - próbáltam boci szemekkel nézni, hátha rá tudom venni. - Jimin, ne nézz így rám. Nem szeretnék beszélni róla. Elég bonyolult, és nem akarlak terhelni vele. - végignéztem, ahogy felül török ülésbe kicsit lehajtott fejjel.

Felültem én is. Ránéztem, és láttam, hogy egy könnycsepp folyik le az arcán. Nem értettem, miért sír. Finoman átkaroltam a vállát, így szorosan megöleltem. Nem tudom, mi ütött belém, de mindig ezt csináltam. Nem mondtam semmit, tudtam, hogy nincs értelme. Kicsivel később két kart éreztem a derekamon és pár könnycseppet a nyakamon. Akartam mondani valamit, de fogalmam sem volt, mit. Kicsit megsimogattam a hátát, majd eltoltam.

- Csináljak teát? - ajánlottam fel, hátha segít.

- Nem kell, köszönöm. Inkább menjünk be. - felállt, és bement. Nem tudtam, mit csináljak. Végül utána mentem. Láttam, ahogy felmegy az emeletre, és hallottam, hogy bezárkózik. Nem akartam utána menni, csak leültem tévézni. Ő sem zaklatott engem, mikor rossz kedvem volt, én sem zaklatom őt.