A Bébiszitter

73.

*Jungkook pov.*

Másnap délután felcsaptam magamra a baseballsapkámat, és kivágtattam az utcára. Nem terveztem aznap sehová sem elmenni. De a bennem élő vágy előbb cselekedett, minthogy én belegondoltam volna a következményekbe.

Megint ellátogattam abba a kávézóba. Az ösztöneim szerencsére nem csaltak. Ahogy benéztem az ajtón, megláttam a szőkét a pultnál ücsörögni. Egy pillanatra elmosolyodtam, reméltem, hogy újra láthatom. Aztán levettem az arcomról minden apró érzelmet, és leültem a pulthoz. Elmondtam a pultosnak mit kérek. A mellettem ülő szőke egyből rám kapta a tekintetét, mikor meghallotta a hangomat.

- Te követsz engem? - kérdezett köszönés nélkül.

- Csak jó itt a kávé. - megkaptam a kávémat, így beleittam. - És igen. Tudtam, hogy itt leszel. - egy pillanatra rá mosolyogtam.

Ő is elmosolyodott. - Csak nem vissza akarsz hódítani?

- Nem. - ráztam meg a fejem. - Arról két évvel ezelőtt lemondtam.

- Elmegyünk sétálni? - váltott témát.

- Csak, ha vihetem a kávét. - vicceltem el.

- Hozzad. - kifizette a kávéját, és felállt a székről. - Jössz?

- Persze. - kifizettem a saját kávémat, megfogtam a poharamat, és szinte már mosolyogva mentem Jimin után.

Lassan sétáltunk egymás mellett. Nem néztünk egymásra, de ha mégis, akkor elkaptuk a tekintetünket. Nem is nagyon szóltunk a másikhoz. Lassan kisétáltunk a parkba, szinte beszélgetés nélkül.

- Hogy ment az érettségi? - kérdeztem rá egy idő után.

- Jól. - bólintott rá. - Egész könnyen ment.

- És most már dolgozol, így 20 évesen? - dobtam ki a kávémat. - Ha jól tartom számon.

- Te 25 vagy. - meglökött kicsit. - Te már öreg vagy.

- Nagyon vicces. - elkuncogtam magam. - Szóval dolgozol már?

- Nem.

- Hogyhogy? - értetlenkedtem.

- Anya és Yoongi rábeszéltek az egyetemre. - magyarázott. - Végülis egész jó. Vannak barátaim, és sokaknak tetszem.

- Gondolom van valakid. - próbáltam tettetni, hogy szomorú vagyok.

- Nincs. - rázta meg a fejét. - Nekem nem kell senki. És ahogy tegnap elnéztem, neked sem kell senki.

- Senki. - helyeseltem. Csak te kellesz, senki más.

- Figyelj - szólalt meg a szőke egy perc múlva. -, ne haragudj a tegnapi miatt. És az eltelt két év miatt.

- Miért haragudnék? - mosolyodtam el egy pillanatra. - Te nem tehetsz semmiről.

- Ne áltasd magad. - sóhajtott egy nagyot. - Nem te tehetsz róla. Ott kezdődött minden, hogy nem bíztam benned eléggé. Ezért is szeretnék bocsánatot kérni. Tudhattam volna, hogy magadtól sosem csalnál meg.

- Jimin-ah, ne csináld ezt. - néztem egy pillanatra az égre. - Nem a te hibád. - felé fordultam, és megfogtam pici kezeit. - Te is nagyon jól tudod. Figyelmeztettél, hogy SunMival valami nem kóser. De nem hallgattam rád, mert azt hittem, túlreagálod. Hinnem kellett volna neked.

- Nem érdemlek meg ekkora bizalmat, azok után, amiket veled követtem el. - elhúzta a kezeit.

- Inkább beszéljünk másról. - tovább indultam. - Nem kell felbolygatni a múltat.

- Elmeséled egy átlagos napod? - váltott témát.

- Nem hiszem, hogy érdekelne. - próbáltam kitérni előle. - Nem akarom jobban elrontani a napodat.

- Ezt a napot már nem lehet elrontani. - megint meglökött picit. - Szóval, hadd halljam!

- Várd ki a végét. - vettem egy mély levegőt, és belekezdtem. - Egy átlagos napom kb. annyi, hogy fekszek az ágyban, bőgve. Próbálok magamnak minél több külső fájdalmat okozni, hogy ne gondoljak a belsőre. Nem is nagyon kelek ki az ágyból, maximum, hogy gyógyszert vagy alkoholt vegyek magamhoz. Az egy nap alatt kivégzett üvegek egyike biztosan a padlón végzi összetörve. Ahogy azt tegnap említetted, tényleg nem ettem semmit a gyógyszerek kivételével már két éve. Esténként általában el szoktam ugrani egy bárba. Rá szoktam licitálni az otthon szerzett részegségre, és egy árva szóra sem szoktam emlékezni az előző napjaimból.

A szőke sokkoltan bámult maga elé. - Tévedtem, el lehet rontani.

- Én szóltam előre. - tártam szét a karjaimat.

- Bocsánat, hogy ezt műveltem veled. - kért halkan bocsánatot.

- Nem a te hibád, már százszor elmondtam. - korholtam kicsit.

- Rendben értem. - mosolygott kicsit. - De enned kéne valamit. Úgy nézel ki, mint aki kórosan soványodik.

- Kösz a bókot. - finoman meglöktem. - Nem tudsz rávenni az evésre.

- Az nem biztos. - nézett fel rám elszántan. - Próbáljuk ki. - karomra fogott, és elhúzott egy bizonyos helyre.

- Na ne. - már fordultam volna vissza.

- De igen. - maga mellé húzott. Aki nem sejtené, ahhoz a bizonyos kajáldához mentünk, ahol az első és az utolsó randink volt a szőkével. - Itt biztos enni fogsz.

- Ne vegyél rá mérget. - beálltam mögé, és vártam, hogy megvegye a dolgokat. Most hagytam, hogy ő fizessen mindent.

Miután Jimin kifizette a kaját, leültünk egy közeli asztalhoz. Kicsit kezdtem ideges lenni. Két éve nem ettem semmit, már azt sem tudom, milyen íze van az ételnek. Öt percen belül kihoztak mindent. Rengeteg mindent raktak elénk. Egy pillanatra kifolyt a nyál a számból, de le is töröltem.

- Most pedig egyél. - tolt felém mindent a szőke.

- Nem, kösz. - hátradőltem.

- Nem mondhatod, hogy nem vagy éhes. - nézett rám még mindig mosolyogva. - Két év után én már éhen haltam volna.

- Jimin, én nem tudom, hogy kell. - ellenkeztem, de kicsit hülyén éreztem magam ettől a mondattól. - Már elfelejtettem.

- Gyerünk. - felém nyújtotta az első falatot. - Kapd be.

- Nem. - megráztam a fejem. - Nem megy.

- Ne akard, hogy kényszerítselek rá. - fenyegetett meg.

- Nem lehet, Jimin. - eltoltam a kezét. - Ne haragudj, de nem vagyok képes rá.

Letette az ételt.- Miért?

- Figyelj - kezdtem bele -, otthon nincs más csak gyógyszer és alkohol. Ezek segítenek elfelejtenem téged. Minden más rád emlékeztet.

- Jó, tudom, hogy fáj. - ismételte a mindkettőnk számára unalmas mondatot. - De muszáj enned valamit.

- Semmi sem muszáj. - meghúztam a vállam.

- A kedvemért egyél egy keveset. - újra felém nyújtotta. - Kérlek szépen.

Egy-két percig még bámultam a szőke gyönyörű szemeit. Láttam bennük az aggodalmat. Végül sóhajtva előrehajoltam, és elvettem tőle. Még utoljára belenéztem a szőke szemébe, majd kissé szaggatottan beleharaptam. Egyből letettem az ételt, ahogy sikerült lenyelnem a falatot. Egy pillanatra vissza akart jönni, de sikerült visszafojtanom.

- Minden oké? - próbált a szemembe nézni a szőke.

- Aha. - rá néztem. - Csak új az egész.

- Vagy inkább túl régi. - elmosolyodott. - Nem akarok mindent egyszerre rád erőltetni, szóval legalább azt a keveset edd meg.

- És a többi? - néztem rá a többi ételre.

- Igazságosan elosztjuk, és hazavisszük. - válaszolt egyszerűen.

Végül mindketten elkezdtünk enni. Én persze csak azt a keveset ettem, de jó volt látni, hogy Jimin még mindig ilyen jóízűen eszik. Nagyon hiányzott már, hogy láthassam őt.