A Bébiszitter

51.

*Jungkook pov.*

Meglepett a kérdés. Sosem gondolkodtam még el ezen. Hogy miért szeretem őt? Erről egy 1000 oldalas könyvet tudnék írni.

- Hát nem is tudom. Mennyi időd van? - kezdtem kuncogni.

- Bármennyi. Holnap is ráérek még. - rántotta meg a vállát.

- Szerintem ezt halasszuk el addig, amíg te suliban nem leszel. Addig én leírom a választ. - vicceltem el.

- Ez most nem vicces. - váltott szomorúbb tekintetre. - Szerintem alszok egy kicsit. - elfordult.

- Jimin-ah. Félreértesz. - öleltem volna magamhoz, de ellökte a kezem.

- Nem értelek félre, csak fáradt vagyok. - rendesen betakarózott, ezzel lezártnak tekintette a témát.

Elrontottam. Megint. Nem egy kapcsolatom szakadt félbe emiatt a kérdés miatt. Tudtam, hogy nem kellett volna elviccelnem a dolgot. Ez egy elég komoly kérdés. És ezt most jóvá kell tennem.

- Jimin-ah. - suttogtam, mert azt mondta, aludni akar. Közel feküdtem hozzá, kezemmel is közelebb húztam, így a fülébe tudtam suttogni. - Nem akartam elviccelni. Amint felébredsz, én mindent elmondok.

Öleltem őt még néhány percig. Mivel nem reagált, bebizonyosodtam róla, hogy alszik. Kimásztam mellőle, felöltöztem, és lementem a földszintre. Kerestem egy darab papírt és egy ceruzát, leültem az asztalhoz, és írni kezdtem. Mindent le akartam írni, és én hülye, még be is akartam magolni. Valahogy ezt jóvá kellett tennem, és abban a pillanatban ezt tűnt a legjobb ötletnek.

Néhány órával később befejeztem. Átnéztem az írásomat gyorsan. Nem lett olyan szörnyű. Letettem a papírt az asztalra, kimentem az előszobába, felvettem a kabátomat és a cipőmet, így léptem ki az utcára. A tervem az volt, hogy elmegyek a virágboltba, Lanahoz. Talán nem volt ez akkora veszekedés, de basztam már el így mindent. Életem legfontosabb és legjobb kapcsolatát viszont nem fogom.

Már hazafele tartottam a virágostól. Nem vittem túlzásba, csak néhány szál rózsát vettem neki. Annyit, ahány hónapja együtt vagyunk. Remélem örülni fog. Már ha megbántottam egyáltalán.

Mikor beléptem a házba, elrejtettem az apró csokrot a hátam mögé, hogy a kékség ne vegye észre. Az említett viszont ott állt az ajtóban, kezében a papírral. Ijedtemben majdnem eldobtam mindent a kezemből. Akartam mondani valamit, de egy hang sem jött ki belőlem.

- Ez mi? - lobogtatta meg a papírlapot a szemem előtt.

- Elolvastad? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre.

- Egy részét. Szóval mi ez? És mi ez a becenév, itt középen? Ez nem az én becenevem! - dobta nekem a lapot. Látszott rajta, hogy nagyon ideges.

- Jimin-ah. Nyugodj meg jó. - letettem a rózsákat a cipőtartóra, amit Jimin észre se vett. - Az a te beceneved, csak neked még nem mondtam.

- Azt várod, hogy ezt elhiggyem?! - lerítt róla, hogy kiborult. - Térjünk a tárgyra: kivel csalsz meg?

- Tessék?

- Látszik rajtad. Válaszolj! - meglökött.

- Jimin-ah, én nem csallak meg senkivel. - csuktam be az ajtót, hogy ne essek ki rajta. - Egyáltalán miből gondolod ezt?

Elsírta magát. - Nem tudom!

- Jimin-ah. - magamhoz szorítottam. Egy darabig ellenkezett, de végül engedett. - Nem csallak meg. Se most, se soha. Csak téged szeretlek, senki mást.