A Bébiszitter

55.

*Jungkook pov.*

Másnap már hajnali 3-kor ébren voltam. Odakint félhomály volt, így nagyjából beláttam a szoba nagy részét. De így is csak a plafont bámultam. Közben azon gondolkodtam, hogy délután hogyan vezessem fel Jiminnek a veszekedés témát. Úgy kellene, hogy ne bántsam meg, és ne is veszekedjünk, de mégis meg tudjuk beszélni. Bonyolultnak ígérkezik.

A másik, ami a fejemben járt, az a munkám. Jól fizetnek, meg minden. De kicsit unalmas, meg fárasztó. És ha már itt tartunk, nekem aludnom kéne. 4 óra múlva fel kell kelnem, és el kell indulnom dolgozni. Nem mintha akarnék, de csak így tudok a kékségnek mindent megadni.

És ha már a kékség. A rózsaszín hajam miatt a titkárnőm eléggé rám szállt. Talán szólnom kéne Jiminnek. De minek izgassam fel? Engem nem érdekel az a csaj. Nem is foglalkozok vele. Bunkóságom miatt hamarosan úgyis leszáll rólam. Vagy hát nagyon remélem, máskülönben megkapja a magáét. Ezalatt persze azt értem, hogy úgy kiosztom, hogy többet a szemembe sem mer majd nézni.

Gondolataim közben oldalra fordultam, már amennyire tudtam. Jimin arcát kezdtem vizslatni. Olyan édes volt. Elnyílt ajkakkal szuszogott eredetileg a nyakamba. Szeme csukva volt, orra aprón mozgott, miközben levegőt vett. Mellkasa egyenletesen emelkedett. Fejét jobb karomon pihentette, az ő jobb keze pedig a derekamon volt. Másik kezével pólója alját szorongatta. Kék tincsei csapzottan hullottak homlokába. Mosolyogva söpörtem el őket onnan, majd Jimin arcára simítottam. Egy kicsit forrónak éreztem, de nem nagyon foglalkoztam vele.

Érintésemse a kékség nyüszíteni kezdett. - Miért nem alszol?

- Felkeltettelek? - suttogtam egy másik kérdést.

- Nem, ébren vagyok egy ideje. - motyogta a párnába. - Szóval miért nem alszol? - nyitotta ki lassan a szemeit.

- Felkeltem, és nem tudtam visszaaludni. - tűrtem tincseit a füle mögé. - Te?

- Fáj a fejem, meg a torkom. Nem tudok aludni. - nyöszörögte.

- Hozok neked lázmérőt és vizet. - adtam egy puszit tűzforró homlokára, majd a fürdő felé vettem az irányt. A fiókból kivettem a lázmérőt, egy pohárba öntöttem vizet, ezekkel mentem vissza Jiminhez. Felkapcsoltam a kis villanyt, és leültem az ágy szélére. - Ülj fel.

A kékség szó nélkül felült. Hóna alá tettem a lázmérőt, és amíg vártunk a csipogására, addig megitattam Jiminnel a vizet. A csipogás után elvettem tőle a lázmérőt, és megnéztem.

- 39,5. Kicsit magas. Hozok neked lázcsillapítót, aztán hagylak aludni. - hoztam a fürdőből egy újabb pohár vizet és egy gyógyszert. Miután Jimin bevette, lefektettem őt, és lekapcsoltam a villanyt. - Próbálj aludni kicsit. - nyomtam egy puszit homlokára.

- Aludj te is. - kérte halkan.

Kérésének eleget téve feküdtem be mellé. Betakartam magunkat, és szorosan öleltem magamhoz a kékséget. Nagyon aggódtam érte, hiába csak kicsit beteg. Meglehet, hogy reggelre rosszabb lesz az állapota. Mindene tűz forró, és eléggé sápadt volt az arca. Ő is megérezte aggodalmamat, mert mosolyogva bújt még jobban hozzám.

- Ne aggódj értem. - súgta mellkasomba.

- De aggódok. - nyomtam puszit vizes hajába. - Remélem, reggelre jobban leszel.

- Jobban leszek.

- Addig is próbálj aludni. - simítottam fejére.

- De te is aludj. - rám emelte fáradt tekintetét. - Te is fáradt vagy. És hamarosan dolgoznod kell.

- Nem megyek el dolgozni. Vigyázni fogok rád. Aludj most már. - visszatoltam fejét a mellkasomba.

Néhány órával később az ébresztőm keltett minket. Vagyis csak engem. Míg én szívrohamot kaptam, addig a kékség tovább szuszogott a mellkasomba. Hátamra fordultam, hogy lekapcsolhassam az üvöltő ébresztőt. Visszafordultam Jiminhez. Még mindig szuszogott. Finoman arcára simítottam, ezzel elérve, hogy kinyissa gyönyörű szemeit. Látszott íriszeiben a fáradság és a betegség.

- Hány óra? - nyögte ki nehezen.

- Reggel hét. - adtam választ.

- Hagyj még aludni. - behunyta a szemét.

- Megmérjük a lázadat, és csinálok neked teát. Utána aludhatsz. - bólintása után kezemet a homlokára tettem, de azonnal el is kaptam onnan. - Forróbb vagy a tűznél is.

- Szerintem nem. - homlokára fogott.

- Gyere, veszel egy hideg fürdőt. - felültem az ágyon.

- Mindjárt megfagyok. - húzta jobban magára a takarót.

- Elhiszem, de muszáj levinni valahogy a lázadat. - kiszálltam az ágyból. - Gyere. - nyújtottam felé a kezemet.

- Rendben. - megfogta a kezemet, ezzel kikászálódott a puha paplan alól. Kifelé menet fagyoskodva bújt hozzám.

A fürdőbe érve engedtem hideg vizet a kádba. Amíg vártam, hogy megteljen a kád, addig levettem Jimin ruháit, az alsója kivételével. Szegény annyira fázott, hogy már remegett. Szorosan megöleltem apró, forró testét. A kád megtelt, ezért elzártam a csapot.

- Gyere, szállj be. - engedtem el a kékséget, és ragadtam meg erősen, de mégis gyengén a kezét. - Kicsit hideg lesz, de majd jót tesz.

Miután bólintott, besegítettem őt a kádba. Mikor a kékség megérezte a hideget, jobban kezdte szorítani a kezemet. Ennek ellenére mégis beült a kádba. Felkarjait dörzsölgetve nyúlt el a kádban, így a feje kivételével víz alá merült. Csak vizes tincseire simítottam, inkább nem szóltam semmit.

Egy 10 perces fürdő után kisegítettem Jimint a kádból, és kiengedtem onnan a vizet. Jól megtöröltem az ázott kékséget, visszaöltöztettem, és a szobába kísértem.

- Nem volt rossz, igaz? - kérdeztem, befektetve őt az ágyba.

- Nem. - válaszolt halkan, szinte nem is volt magánál.

- Megmérem gyorsan a lázadat. Utána aludhatsz.

Felemeltem a kezét, és a már bekapcsolt lázmérőt a hóna alá tettem. Eközben a kékség semmit nem reagált, csak az ágy végét bámulta lesütött szemekkel, mintha az TV lenne.

A lázmérő csipogása után elvettem azt Jimintől, és megnéztem. - 38. Lejjebb ment, sokkal.

- Oké.

- Jól vagy? - simítottam ki csapzott haját a homlokából.

- Aha. - magára húzta a takarót, és szinte már aludt is.

Én egy árva szót sem szóltam. Adtam egy gyors csókot Jimin homlokára, majd telefonomat felvéve mentem le a konyhába. Gondoltam, reggel nyolc körül betelefonálok az irodába, hogy nem tudok bemenni pár napig.

Telefonálás után hirtelen nem is tudtam, mit csináljak. Addig is elkezdtem teát csinálni a fent alvó kékségnek. Láttam rajta, hogy valami nem okés, de betudtam a betegségnek. Ha pedig valóban bántja valami, akkor csak elmondja. Ugye? Vagy rosszul gondolom?

Gondolataim közben majdnem elrontottam a teát, de szerencsére időben észrevettem. A kész italt egy bögrébe öntöttem, azt pedig halkan felvittem a szobánkba. Mikor benyitottam, Jimin ajtónak háttal feküdt az ágyban. Beosontam, és letettem a bögrét az éjjeliszekrényre. Már mentem volna ki, de a kezem után kaptak. A hirtelen, de mégis gyengéd érintéstől bennem akadt a levegő. Lassan az ágy felé néztem. Jimin fogta a kezemet erőtlenül, alig-alig nyitott szemekkel.

- Kook... - suttogta alig hallhatóan.

Leültem mellé, az ágyra. - Mit szeretnél?

- Szerintem meghalok. - csúszott ki kezemből a keze.

- Dehogy fogsz! Ne mondj ilyeneket! - szorítottam meg jéghideg kezét.

- Szeretlek. - nyögte ki nehezen. Feje oldalra bicsaklott, keze szorítása elgyengült, arca pedig falfehér lett. Elájult.