A Bébiszitter

41.

*Jungkook pov.*

Pár órával később már az ebédünket vártuk, miközben filmeztünk. Közben vagy hússzor rámásztam Jiminre, de mindig eltolt. Persze megértem, nem azért maradt ki az iskolából, hogy az én vágyaimat kielégítse.

- Kook, ne már! Engem a film érdekel. - tolta el nevetve a fejemet a nyakától.

- Engem te érdekelsz. - hajoltam közel a nyakához, de persze csak szórakoztam, amit ő is észrevett.

- A film nálad érdekesebb. - eltolt magától. - Az sokkal jobb.

- Méghogy jobb? - akadtam ki viccből. - Voltál te már velem?

- Voltam. De nem változtatom meg a véleményem. - nyomott egy cuppanós puszit a számra, majd kiment a most megérkezett ebédünkért. Ám mikor visszafordult, én már előtte álltam. Úgy megijesztettem, hogy elejtette a pizzás dobozt.

- Szia, szépfiú. - dörmögtem mély hangomon.

- Kook, ne már. - felvette a pizzás dobozt, majd kikerülve engem bevitte a konyhába. - Nem ezért maradtam itthon.

- Tudom, de akkoris szép vagy. - beálltam mögé, és szorosan átöleltem, fejemet pedig a nyakába fúrtam. - Szeretlek.

- Én is szeretlek. - megfordult ölelésemben, és szorosan karolt át. - És, ha valamikor úgy érzed, szétesnél, akkor merj segítséget kérni, és ne tartsd magadban.

- Rendben, megígérem. - mosolyogtam rá, bár nem túl őszintén.

- Akkor együnk. - mondta egy fura tekintet után, majd a pult felé fordult. Elosztotta a pizzánkat egy-egy tányéron, amiket kivitt a nappaliba.

Utánasétáltam, és ledobtam magam a kanapéra, a szőke mellé. Kezembe vettem az egyik tányért, és a film mellett enni kezdtem. Miután befejeztem, kivittem a tányéromat a konyhába, aztán visszaültem a kanapéra. Ezt a szőke is elismételte. 

Egyikünk sem szólt semmit. Jiminnek nem tetszett a hamis mosolyom, én pedig tudtam róla, csak nem tettem szóvá. Néha én pillantottam rá, néha ő rám, de soha nem egyszerre. Mintha mindketten szólni akartunk volna, csak nem tudtuk mit kellene. Legalábbis én így voltam vele.

- Anyám egy hét múlva jön. - szólalt meg hirtelen a szőke, mire odakaptam a fejem.

- Tessék? - kérdeztem vissza, hátha rosszul hallok.

- Anyám egy hét múlva hazajön. - fordult felém megismételve a mondatot.

- Ezzel most mire célzol? - értetlenkedtem továbbra is.

- Nem akarok itt lenni, mikor hazaér. Bántani fog, és ez nekem nem kell. - nézett rám kifejezéstelen arccal. - Nem akarok itt lenni, ha te nem vagy itt.

- Most azt akarod, hogy ideköltözzek, vagy te akarsz hozzám költözni? - néztem rá összeráncolt szemöldökkel.

- Egyiket sem. Csak nem vagyok hajlandó itthon lenni, ha egyedül vagyok.

- Maradjak itt, amíg anyáddal vagy, utána meg jössz hozzám? - kérdeztem, mire bólintott. - Ennyi erővel hozzám is költözhetnél. Nem érzed ezt soknak?

- Ne akadj ki, kérlek! - emelte fel maga elé a kezeit. - Tudom, hogy sok. De nem tudok mást. Vagy te is azt akarod, hogy megverjenek?

- Dehogy akarom! - vágtam rá azonnal. - De szerintem van ennél jobb megoldás is.

- Tudom... Felejtsd el inkább. - újra a film felé fordult.

Magamhoz húztam. - Majd megoldjuk. - kezdtem suttogni. - De amíg nem találunk valami megoldást, addig lehet az amit mondtál. Rendben? - fúrtam tekintetem az övébe.