Párhuzamok

28. rész

A Kviddics Világbajnokság döntőjére sok jelzőt lehetett használni, de a következőket biztosan nem: nyugodt, biztonságos, pihentető, rendezett, érzelmektől mentes.
A hajnali ébredés, kilométeres sétálás és zsupszkulccsal utazás után érkezett meg a Weasley család, Harry, Hermione és Fanny a helyszínre. Az utóbbi ámulva tapasztalta, hogy erre a napra már szinte mindenki, de mindenki eljött, aki tudja, mi az a kviddics. A hangzavar kétszer akkora volt, a szurkolók és a játékosok kétszer olyan izgatottak, az árusok kétszer annyi portékát árultak - kétszer annyiért. Ezt volt alkalmuk tapasztalni a délutáni felfedezőkörút alkalmával, ahova már Benjaminék is csatlakoztak. Ron, Harry és Hermione elől sétáltak, Fanny tőlük egy kicsit lemaradva az ikrekkel. Mögöttük Ginny és a White ikrek lépdeltek.
-Odanézzetek! Viktor Krumos poszter!-hallatszott Ron izgatott kiáltása, amikor az egyik árus strandja előtt sétáltak el.
-Ki az a Viktor Krum?-kérdezte Fanny.
-Szerencséd, hogy Ron nem hallotta-válaszolta Fred nevetve.
-Szerinte a legjobb játékos, bár valójában ez igaz lehet-folytatta George.
-Még nincs tizennyolc éves, és már a bolgár válogatott fogója-fordult hátra Ron, és hevesen gesztikulált magyarázata közben. -Lehet őt nem ismerni?
-Lehet-adott igazat Fannynak Hermione.
-Na de annak, aki heteket töltött a válogatókon...-jegyezte meg Fred, de természetesen viccből tett csak szemrehányást.
-Azt sem tudtam, hogy ilyen fiatalon lehet fogónak lenni.
Ront ez a megjegyzés is szíven ütötte.
-Ő a legfiatalabb játékos!
-Tényleg?-csodálkozott el őszintén Fanny, és kicsit szégyellte magát, amiért ilyen butácskának tűnhet; ám azt is gondolta, nem kell mindenről mindent tudnia. -Akkor nem az az ír hajtó?
-Ő pár hónappal idősebb-válaszolta Ron, aki látszólag mindent tudott a két csapatról.
-Kire gondolsz?-kérdezte George.
Fanny körbenézett, hátha az írek szimbólumait árusító boszorkánynál lát egy képet vagy figurát a fiúról.
-Rá-bökött oda az egyik poszterre, ahonnan magabiztos mosollyal nézett le rájuk a zöld mezes hajtó.
-Dan Murphy-mondta közben Ron a nevét.
-Ha Krumot nem ismered, róla honnan tudsz?
Fanny jogosnak érezte Fred kérdését. Viktor Krum híresebb játékosnak számított, korán kívül azért is, mert fogó volt. Abból pedig csak egy van minden csapatban, míg hajtóból három, így a népszerűség is gyakran harmadolódik.
-Beszéltem vele-vont vállat Fanny.
Fred elképedten nézett rá, majd George-ra, aki egyből észrevette, hogy ikertestvére, ha nem is tudja, hogy ez az és nem is vallaná be, de féltékeny.
-Most mi a baj?-kérdezte a lány.
-Miért beszéltél vele?
Fanny nem értette ezt a számonkérő stílust. Nem érezte, hogy magyarátattal tartozna Frednek akármiért is, pláne egy pár mondatos párbeszéd miatt.
-Mert odajött hozzám?-tárta szét a karját értetlenül.
-Gondolom, Fanny ott lehetetett a csapatok edzésein-vágott közbe George, mielőtt nagy veszekedés tört volna ki.
-Ahogy mi is!-kiáltották a White ikrek.
-Milyen szerencsések vagytok!-adott hangot a kívánságának Ron és Ginny.
-Anyának más dolga volt aznap, és megkért, hogy figyeljek a csapat edzésére. Nem beszéltem vele sok ideig, és az volt az egyetlen alkalom. Így megfelel?-nézett fel a lány Fredre.
A fiú bólintott. Valamennyire megnyugtatta az a tény is, hogy Fanny nem rajongva mesélte a találkozását a kviddicsezővel. Alig gondolt erre, a lány lezárásképpen a következőt mondta:
-Egyébként sem élvezetes egy fiatal Gilderoy Lockharthoz hasonló varázslóval beszélgetni, legyen akármennyire híres vagy tehetséges játékos.
Fred elvigyorodott, aminek láttán Fanny is elmosolyodott.
-Nem vicces-szólt rá a fiúra. -Hallgatni is fárasztó volt.

A másnap estével elérkezett a döntő. A White és Weasley ikrek, valamint Ginny az írekre emlékeztető zöld színbe, Ron és Harry Krum tiszteletére jobbára pirosba öltöztek. Fannynak és Hermionénak nem sok fogalma volt arról, kinek érné meg, vagy kinek akarnának szurkolni. Végül az előbbi egy zöld szalagot kötött a hajába, az utóbbi egy piros sálat vett fel kiegészítőként.
Mr Weasley és a Minisztérium jóvoltából mindannyian a legjobb helyeket kapták, Chloénak hála pedig a White gyerekek egyenesen Ludo Bumfolt kommentátor mellől nézhették végig az eseményeket, viszont amíg a mérkőzés el nem kezdődött, ők is a Weasleykkel voltak.
-...és ha mégsem lesz helyed, Fred biztosan megengedné, hogy az ölébe ülj-címezte a szavait George Fannynak, aki a székeik mellett álldogált.
Fred elvigyorodott, bár megfojtotta volna ikertestvérét a megjegyzés miatt; nem tudta, Fanny mit gondolna erről.
-Kihagyom, köszönöm-motyogta a lány piros arccal, holott elképzelve a szituációt, nem tűnt a dolog olyan borzalmasnak.
-Á, Mr Malfoy és kedves családja!-hallatszott Cornelius Caramel hangja. -Merlinnek hála, hogy szerencsésen megérkeztek.
Mindenki mással volt elfoglalva: Harryék hármasa valami manóval, a felnőttek az angol és bolgár mágiaügyi miniszterrel beszélgettek, Ginny és Bill már a meccset taglalták, ahogy Florence és Benjamin is, Fanny az ikreket hallgatta nevetve; de mindannyian tökéletes szinkronban pillantottak a Malfoy család felé.
Undorral teli tekintetek, mogorva pillantások, platinaszőke haj jellemezte az érkezőket, és csupán az utóbbi alól volt egy valaki kivétel. Úgy tűnt, Kitty Puceyt érte az a megtiszteltetés, hogy Draconak hála ő is fentről nézhette majd az eseményeket.
Ellenséges pillantások találkoztak egymással és a hangulat egy pillanat alatt fagyossá vált ennek hála.
-Szép kalap-mosolygott Fanny halványan Kittyre.
-Kösz-motyogta a lány, aki nem akarta, hogy Malfoyék esetleg rossz szemmel nézzenek rá, amiért Fanny White-tal szóba állt.
Fanny sejtette ezt, ezért nem mondott semmit. A dicséretet sem provokációnak szánta. Valóban különlegesnek találta a lány fekete, ezüst gyöngyökkel kirakott kalapját, bár úgy gondolta, Narcissa elismerése miatt vette fel ezt a darabot. Abban nem volt biztos, hogy ez lenne a mardekáros évfolyamtársának stílusa; egy másik évfolyamtársához, barátnőjéhez inkább illett volna.
-Fanny, Florence, Benjamin, gyertek!-szólt Chloé a gyermekeinek, és Ludo Bumfolt társaságában vonultak át a bemondó páholyába.
Fanny mosolyogva fordult vissza, hogy integessen az ikreknek.
-Ne hagyj itt velük...!-olvasta le Fred szájáról a néma könyörgést.
A fejét rázva, nevetve fordult el, és egy pár futólépéssel utól is érte a többieket.
-Udvarló a láthatáron?-kérdezte széles mosollyal Ludo Bumfolt.
Fanny piros arccal ellenkezett a kijelentéssel.
-Ugyan, dehogy!
-Az majd elválik-hunyorgott az egykori kviddicsjátékos, és a lány attól tartott, forgat valamit a fejében, amiben ő is szerepet fog kapni.
Fanny igyekezett úgy végignézni a döntő meccset, ahogy illett, de hamar ráunt a hosszú játékra. A Roxfort meccsei sokkal rövidebbek voltak és mindig ott talált valamit, ami izgalmasabbá tette számára a játékot. "Fred Weasley", gondolta, miközben mindez átfutott az agyán, ám azonnal igyekezett megcáfolni saját magát. "Persze ez nem igaz. Harry például sokkal jobban játszik, és főleg őt szoktam nézni, mert kereszttestvérként büszke vagyok rá, ugyanakkor aggódok érte. De Fredet találta fejen a múltkor is a gurkó. És milyen hősiesen tűrte...!" Megrázta a fejét. "A fenébe is, miért gondolok mindig rá?!"
A lány az állát a kezén támasztva figyelte továbbra is a játékot, és tapsolt, amikor végül Krum elkapta a cikeszt. Ennek ellenére az írek nyertek és Murphy szerezte nekik a legtöbb pontot. Fanny elhúzta a száját, amikor Ludo Bumfolt az ünneplő csapatot megzavarva odahívta a fiút.
-Úgy gondolom, a kisasszony szívesen repülne egy kört-mutatott Fannyra, a szemében pedig büszkeség és ravaszság csillant.
Büszkeség, hogy micsoda jó ötlete támadt, ravaszság, hogy a látvánnyal hátha elfeledteti a Weasley ikrek győzelmét a fogadáson. Fanny mindkét csillanást észrevette, értelmezni azonban nem tudta teljesen.
-A kisasszony nem szeret repülni-ellenkezett Chloé, mielőtt lánya szóhoz jutott volna.
-Ugyan, semmi oka félni-nyújtotta a kezét Dan Murphy. -A legjobb játékossal van dolga.
-Bolond vagyok, hogy azt hittem, azért, mert megvéd-morogta Fanny édesanyjának, aki elmosolyodott, és bíztatólag megsimogatta lánya hátát.
A reflektorfények a párosra irányultak, így a lány kénytelen-kelletlen elfogadta a felé nyújtott kezet. A szerencséje az volt, hogy jobbára alig figyeltek már rájuk. Utólag pedig szerencsének tudta be, hogy abba a kevés emberbe Fred Weasley is beletartozott.
-Ennyi elég lesz-mondta Fanny pár kör után. -Vigyél vissza kérlek.
-Ilyen hamar?-hangzott a meglepődött kérdés.
Való igaz, a fiúnak ideje sem maradt önmaga dicsérésére.
-Ilyen hamar-bólintott Fanny, bár ezt Dan Murphy nem láthatta. -A testvéreim már álmosak, vissza kell mennünk a sátrunkhoz-próbálkozott meg a végső érvvel, és remélte, Benjaminék nem most tombolnak a közönség soraiban.
-Legyen-morogta nem túl vidáman a fiú, de annyi figyelmesség volt benne, hogy sokadjára tiszteletben tartotta a lány kérését.