Amikor a diákok visszamentek újévkor a Roxfortba, az épületet széltében-hosszában az a hír járta be, hogy Hermionéval valami történt. Ez a valami pedig ahány diák, annyi történetet jelentett. Mindenki a saját változatát próbálta bizonygatni, pedig a valóságot egyik sem közelítette meg. Ebben Fanny egészen biztos volt, mivel mindegyik teljes képtelenségnek tűnt. Ő maga sem tudta ugyan, mi történt, nem is faggatózott Harrynél, de sejtette, hogy a "kérdezzük ki Draco Malfoyt a Titkok Kamrájáról" hadművelet miatt kellett a lánynak a gyengélkedőn feküdnie.
Ezzel párhuzamosan Kitty Pucey és - hogy ne maradjon le, pedig a szünetben otthon tartózkodott - Pansy Parkinson felcsaptak magánnyomozóknak, mert számukra gyanús volt a lány hirtelen jött és hosszú ideig tartó rosszulléte, valamint Crack és Monstro különös viselkedése, ami a szünet egyik napján egy óra hosszáig tartott. Minden griffendélest kikérdeztek, akikről úgy gondolták, tudhatnak valamit.
Fanny sem úszta meg a vallatást, amire az ő esetében az egyik lánymosdóban került sor. Nem volt egyedül, Katie-vel együtt ment el. Miután elvégezték a dolgukat, és kiléptek a fülkéből, a két mardekáros már ott is volt. A griffendélesek mit sem sejtve mosták meg a kezeiket, Kittyék viszont eközben csaptak le.
-Mi történt Grangerrel?-kezdte a faggatózást Pansy Parkinson.
Kitty a plafon felé emelte tekintetét: ő nem így akart nekikezdeni, de már nem tudott mit tenni, "barátnője" elrontotta, innen neki kellett kijavítani és eredménnyel zárni.
-Nem tudjuk, ezernyi pletyka kering róla-válaszolta Fanny rájuk sem nézve, miközben megtörölte a kezét.
-Potterék bizonyára tudják-jegyezte meg Kitty, amire egy bólintást kapott a griffendéles lánytól.
-Bizonyára.
-És nektek nem mondták el?-faggatózott.
-Majd elmondják, ha szeretnék-vont vállat Fanny, pedig őt is érdekelte, mi történt igazából.
-Mi ez, valami tárgyalás?-kérdezte Katie félig értetlenül, félig a helyzetet nevetségesnek találva.
-Fogd fel annak, ha szeretnéd. -Kitty hangja szigorúbban csengett, mint a beszélgetés kezdetekor. -Crack és Monstro olyanokat kérdeztek Dracotól, amiken ők sosem gondolkodnának el.
-Gondolkodni sem szoktak-szúrta oda a megjegyzését Pansy.
-Igen, és?-kérdezte egyszerre Katie és Fanny.
-És ez valahogy Potterék műve-jelentette ki Kitty, és látszott, hogy ebben biztos volt.
-Tegyük fel, hogy igen-forgatta meg a szemét Fanny, pedig sejtette, hogy Harryék csináltak valami érdekeset, ami ezt eredményezte. -Mit kezdjünk vele?
-Áruljátok el!-parancsolta a mardekáros.
-Semmiről nem tudunk, itt sem voltunk a szünetben-nevette el magát Katie, aki nem vette komolyan az utasítást.
Elindult ki a mosdóból, Fanny pedig követte, de Kitty egy "Colloportus!"-t kiáltva bezárta a mosdó ajtaját. Fanny unottan nézett vissza rá.
-Nézd, nem tudunk semmiről, és nincs kedvem elkésni óráról, úgyhogy hagyjatok minket, és menjetek ti is a dolgotokra.
-Svk-ról nyugodtan késhetünk-jegyezte meg Katie nevetve.
-Ha rád küldök egy jó kis átkot, nem fogsz így vigyorogni-fenyegetőzött Kitty, Pansy pedig lelkesen bólogatott.
-Ki tudnám védeni-vont vállat Katie, pedig jobban belegondolva sok védekezést még nem tudott, és Lockhartot ismerve nem is fog tudni.
Fanny eközben halkan elmotyogott egy "Alohomora"-t, és kinyitotta az ajtót.
-Hagyjátok abba ezt a magánnyomozósdit, és foglalkozzatok értelmesebb dolgokkal-lépett ki az ajtón, Katie pedig követte.
A mardekárosak még ezután sem adták fel, gyors léptekkel siettek utánuk.
-Beszéljetek!-parancsolta Kitty, miközben a griffendélesek mellett sétált, majd hirtelen eléjük vágott.
Katie-t ez sem ijesztette meg, pedig a mardekáros lány már elég bosszús volt.
-Vagy mi lesz?
-Különben elintézem, hogy ne legyél benne a kviddicscsapatba, Bell.
-Csapatban-javította ki Fanny reflexből a hibás ragozást.
-Te ne okoskodj-szólt rá Parkinson, és a lány csak a további nyafogás veszélye miatt nem mondott erre semmit.
-McGalagony nem hagyná, hogy megtedd-vonta meg a vállát Katie az üres fenyegetőzésre, amivel Fanny egyetértett.
-Akkor ennél is rosszabbat teszek veletek, ha nem beszéltek-esküdözött Kitty.
-Mit teszel velük?-hallatszott a hátuk mögül a kérdés két, első hallásra ugyanolyan, ám mégis kissé különböző hangtól.
Fannyék megfordultak, Kittyék pedig arrébb léptek a takarásukból, így szembekerültek Freddel és George-dzsal. Pansy nem válaszolt, Kitty azonban nem ijedt meg tőlük.
-Nem akarjátok tudni. Veletek is megteszem, ha nem áruljátok el, mi történt Grangerrel.
-De hiszen ezt mindenki tudja-válaszolta Fred egy vállvonás kíséretében. -Megfázott.
-Nem hiszem el-mondta Kitty.
-Pedig ez így igaz. Ráadásul elég súlyos és fertőző a betegsége-tette hozzá George. -Gondolom, Madam Pomfrey nem akarja, hogy az egész iskola végigfertőződjön.
-Pedig lennének emberek, akiket megnéznék betegen, vörös orral, felpuffadt arccal és karikás szemekkel-tette hozzá Fred, és a kikérdező lányokra nézett.
-Fred, ne legyél undok-szólt rá Fanny, mert ilyen betegséget nem akart kívánni senkinek, még Kittyéknek sem.
-Én soha. De ti hagyjátok abba a fenyegetőzést, és inkább siessetek átváltoztatástanra-nézett Kittyékre.
-Úgy van-bólintott az ikertestvére. -McGalagony nem szereti a későket.
A két lány puffogva elsietett az említett tanterem felé. Fannyék hálásan néztek a Weasley ikrekre.
-Köszi fiúk-mondta Katie. -Már azt hittem, sosem szabadulunk meg tőlük.
-Honnan tudtátok, hogy milyen órájuk lesz?-kérdezett rá Fanny arra, ami most a legjobban foglalkoztatta.
-Volt szerencsénk Malfoyjal összefutni a teremnél-vigyorgott Fred.
-Csak összefutottatok?
-Igen-bólogatott George. -És véletlenül elrejtettünk egy időzített trágyagránátot a táskájában.
A lányok elnevették magukat.
-Ti nem vagytok normálisak-mondta Katie, továbbra is nevetve.
-Megérdemli-mondta komolyabban George. -Hallottuk, hogy Hermione halálát kívánta.
Fanny elismerő pillantásokat vetett az ikrekre. A vicceikhez képest komolyan megbosszulták azt, ha valamelyik barátjukat sértegette vagy bántotta valaki, és ezt becsülte bennük. Ezért is voltak igazi griffendélesek.
-Rendesek vagytok-mosolygott rájuk Fanny, majd miután elköszöntek tőlük, sietve indultak az emeleti sötét varázslatok kivédése terembe.

ESTÁS LEYENDO
Párhuzamok
FanfictionMár megismerhettétek Chloé Rouge eddigi életét... Valakinek azonban nagyon hasonló módon alakulnak a dolgok, mint az immár aurorrá vált nőé. Bizony, a lányáról van szó, Fanny White-ról, aki úgy tűnik, csupán házában és szeme színében tér el édesanyj...