Párhuzamok

18. rész

Dumbledore az irodájába sietett, elintézni néhány dolgot; Fanny azt gyanította, valami olyat, ami Harryéket segíti. Ő addig McGalagony professzor szobájában várakozott nagymamájával együtt, ám hamarosan ismét elnyomta az álom. Arra ébredt fel, hogy Dumbledore professzor jött vissza az aggódó Weasley szülők társaságában.
-Tényleg igaz, amit Percy írt?-szörnyülködött Molly Weasley könnybe lábadt szemekkel, ami miatt Fannynak egyből megesett a szíve az asszonyságon.
Túltéve magát a fáradtságán felállt, és odament hozzá.
-Ó, Fannykám!-ölelte magához a pufók asszonyság a lányt. -Merlinnek hála, hogy te jól vagy.
-Ne féljen, Mrs Weasley-bátorította az anyukát. -Ginnynek nem lesz semmi baja.
Azt nem tette hozzá, hogy "Harry és Ron érte mentek, hogy megmentsék", mert félt, hogy ezzel csak egy újabb nagy adag aggodalmat okoz az asszonynak.
Mr Weasley átkarolta a feleségét, de ő is rémült volt, és inkább nem mondta el, hogy érez ezzel kapcsolatban.
A hosszú várakozás alatt Dumbledore, Arthur Weasley és McGalagony professzor alig szólaltak meg. Az egyetlen párbeszéd Fanny és Molly Weasley között zajlott, ami olykor-olykor egy szörnyülködés, majd egy azt követő nyugtatás volt. Végül Fanny nagy igyekezettel azon volt, hogy másra terelje a szót, ami alkalmanként sikerült is.
Amikor kinyílt az ajtó, és belépett a három diák - Harry, Ron és mindenki legnagyobb megnyugvására Ginny -, illetve Lockhart, akinek az arcán különösen bamba tekintet ült, mindenki feléjük fordult, és hallani akarták a történteket. Harry és Ron felváltva mesélték el, mibe keveredtek. Ginny alig mert megszólalni, könnytől maszatos arccal ült, Gilderoy Lockhart pedig úgy nézett körbe a szobában, mintha először járna ott.
-Lesz dolga a gyógyítóknak-jegyezte meg Fanny Ronnak, miután Dumbledore kiküldte őket onnan, hogy Harryvel beszélhessen.
-Az biztos-bólogatott a fiú. -Ezzel Madam Pomfrey nem fog tudni egyedül megbirkózni. De szerinted baj, hogy nem érzek semmiféle bűntudatot?
-Miatta?-nézett fel a lány az egykori tanárukra, aki úgy bámészkodott, mintha sosem látott volna még mozgó festményeket. -Nem is kell. Magának kereste a bajt, nem?
-Ez igaz-értett egyet Ron, láthatóan megnyugodva, hogy Fanny - aki különösen jólelkű - is így vélekedik erről. -Néha úgy érzem, fura dolog a varázslás, és már szinte félek ettől az erőmtől-jegyezte meg egy rövid szünet beállta után.
-Igen, ebben van valami-bólintott Fanny, majd elhúzott szájú arckifejezését mosoly váltotta fel. -De nem kell félned tőle. Tehetséges varázsló vagy, Ron, csak egy jobb pálcára lesz szükséged, ami végre a sajátod.
-Varázsló?-kapta fel a fejét Gilderoy, mielőtt Ron megköszönhette volna a bíztatást. -Az milyen? Mit tudtok varázsolni?
-Addig nem lesz nyugtunk, amíg nem mutatunk neki valamit, igaz?-motyogta Fanny, inkább magának, mint Ronnak.
Kivette a hajából a piros szalagját, és egy egyszerű levitációs bűbájt alkalmazva reptette meg. Ron jót nevetett Lockhart csodálkozásán, ami egészen addig tartott, amíg el nem érték a gyengélkedőt.

Miután Lockhartot szakértő kezekre bízták, elindultak a Nagyterem felé, hogy még néhány falathoz juthassanak. A teremben hatalmas volt a nyüzsgés, a diákoknak minden okuk megvolt a csodálkozásra: a Griffendélnek legalább másfélszer annyi pontja volt, mint az utánuk következő Hollóhátnak. Ezt a mardekárosok sérelmezték leginkább, mivel így ők az egyre szégyenteljesebb harmadik helyre szorultak vissza. Ron és Fanny alig léptek be a Nagyterembe, "kedvenc" mardekárosaik már számon is kérték őket.
-Legalább háromszáz plusz pontot kaptatok-jegyezte meg Draco Malfoy undok hangon, és a szemében csak úgy lángolt az alattomos kis sárga szörny, az irigység. -Nem háromszáz galleont akartak adni, hogy az olyan családok, mint ti, vehessenek rajta legalább egy rendes talárt?-mutatott Ronra.
Pansy Parkinson Kitty Puceyval együtt felvihogott, Crack és Monstro pedig bután elvigyorodtak.
-Ne sértegesd a Weasleyket!-szólt rá Fanny mérgesen, de úgy tűnt, a "sértett" meg sem hallotta a gúnyos kérdést.
-Négyszáz-pontosított Ron. -És nem galleon, hanem pont. Remélem, jövőre felvetted a számmisztika órát, Malfoy, szükséged lesz rá.
-Idióta véráruló!-sziszegte a szőke fiú.
-Egyébként is, mire kaptatok volna négyszáz pontot?-kérdezte Kitty. -Még most is a gyengélkedőn fekszik az az okoskodó Granger.
-A Griffendél nem csak Hermione jó válaszaiból szerzett pontokat eddig sem-védte meg Fanny a házat. -És őt se sértegessétek. Egyébként szerintem még négyszáz pont és egy Önzetlenül Az Iskoláért díj is kevés azért, hogy Ron és Harry megmentették az iskolát és Ginnyt.
-Lehetetlen!-képedt el Pansy Parkinson, és eddig sem okos ábrázata most még butábbnak tűnt a tátott szája és kikerekedett szemei miatt.
-Pedig igaz-nézett Fanny Ronra, aki nem tudta eldönteni, szerényen vagy büszkén mosolyogjon.
-Csaltak-állapította meg Draco Malfoy, aki láthatóan egyre irigyebb lett.
-Akkor azt is nagyon jól csinálták-válaszolt neki is Fanny.
-Biztos kaptak valami segítséget-morgott Kitty.
-Akik kérnek, és akiknek jár, mindig kapnak-vont vállat Fanny.
-Weasley, te meg sem szólalsz?-nézett Draco Ronra egy lenéző pillantás kíséretében. -A végén még azt hiszem, nem is igaz, amiket a védőügyvédedet játszó kis senki mond.
-Nem mintha számítana, miket hiszel el rólam, Malfoy-kezdte Ron-, de ilyeneket ne merj mondani se Fannyról, se akármelyik másik barátomról.
-Különben?-húzta fel a szemöldökét a fiú egy gúnyos mosollyal az arcán.
Kitty és Pansy arca is ilyenre változott, mivel csak ők hárman látták a bejáratnál feltűnő Piton professzort.
‐Tudod, mit érdemelne Grangerrel és Potterral együtt?-kérdezte halkan, ami miatt Ronnak közelebb kellett lépnie, hogy hallhassa. -Mardekár igazi bosszúját.
Ron keze ökölbe szorult, és még egy lépést tett Malfoy felé. A mardekárosok terve afelé, hogy pontlevonást érjenek el a Griffendéltől fél percen belül, szépen haladt, és ha Fanny nem veszi észre a kígyós ház asztalnál ülő Lydiát és annak apró fejrázását, talán sikerült is volna. Kitty követte Fanny pillantását, és bosszúsan sóhajtott.
-Ron, nem tudom, te hogy vagy vele, de én éhes vagyok-húzta arrébb Fanny a fiút, amit ő a lány szerencséjére kénytelen-kelletlen, de hagyott. -Az, hogy miket mondanak egyébként sem számít. Már legyőztétek a szörnyet, ez a lényeg.
-Siess-súgta Pansy Draconak. -Mondj nekik még valami ilyet.
-Esélytelen-húzta el a száját Kitty Pucey. -Rájöttek.
-Hogyan?-kérdezték mindketten egyszerre.
-Egy besúgónak hála-biccentett a fejével Lydia felé.
Fanny már az asztaluknál ülve fordult hátra. Tudta, hogy Lydiáért nem kell aggódnia, főleg nem úgy, hogy Piton már a közelükben volt. De Lydiának a lelkét annál inkább féltette.
Amikor a három mardekáros elkezdte a számonkérését, Fanny gyors mérlegelés után felállt.
-Hová mész?-kérdezte tőle Ron, és a már ott lévő Weasley ikrek is kérdő tekintettel néztek rá.
Fannynak azonban nem volt ideje válaszolni. Egyenesen mardekáros barátnőjéhez lépett - pontosabban tudta, hogy nem voltak "hivatalosan" azok, de ő már egy ideje így tekintett rá -, Piton professzor előtt átvágva, aki kis híján felbukott a lányban gyors és lendületes járása miatt, de a lány ebből mit sem vett észre. Piton megállt, de mielőtt stílusosan számon kérhette volna a lányt, ő Dracoékhoz szólt.
-Hagyjátok békén!-parancsolt rá Dracoékra.
Lydia felnézett rá, de nem adta jelét annak, hogy hálás a segítségért.
-Ne szólj bele-nézett rá Kitty is. -Majd ezt mi megbeszéljük az árulóval.
-Attól, mert nem tudtátok kiprovokálni Ronból, hogy olyat tegyen, amitől Pitontó... khm... Piton professzortól levonást kap a házunk, Lydia nem válik árulóvá.
Fanny egy köhintés közben gyorsan kijavította magát, érezve, hogy a férfi hallótávolságon belül tartózkodik.
-Mi igaz ebből, Malfoy?-szólalt meg a bájitalok mestere.
-Semmi-válaszolta Malfoy.
-Minden-nézett a professzorra Lydia.
-Csak azért nem vonok le pontot, mert nem akarom, hogy tovább nőjjön a Griffendél előnye a mi már így is eléggé nevetséges hátrányunk javára-morogta Perselus Piton.
Fanny elmosolyodott.
-Jól szórakozik, White kisasszony? Nem fog elhűlni a teája? Vagy ácsorog még itt, amíg hallgatózásért le nem vonok tizenöt pontot?
-Elnézést-mondta halkan Fanny, és visszasietett az asztalához.
-Miért mentél oda?-kérdezte George.
-Mert igazságtalanul piszkálták Lydiát-válaszolta Fanny, miközben folytatta a megkezdett vajas pirítósának elfogyasztását.
-És?-kérdezte Ron.
-Milyen és?-ráncolta a homlokát a lány.
-Ő mardekáros-mondta a legfiatalabb Weasley fiú.
Most Fannyn volt a sor, hogy Ronhoz hasonlóan kérdezzen.
-És akkor?
-Egy gonosz és végtelenül unalmas mardekáros-folyt bele Fred is a beszélgetésbe.
-Abbahagynátok végre?-nézett végig rajtuk Fanny. -Hála neki nem lett pontlevonásunk, úgyhogy most mindenki maradjon csendben, és egyen.
-Igen, anya-vigyorodott el Ron, mire Fanny komoly ábrázata is felengedett kissé.
-Hagyjátok őt békén, rendben? Ha nem is kedvelitek, legalább ne is piszkáljátok.
A három fiú bólintott, és folytatták a reggelijüket. Alig negyed óra múlva Lydia állt meg mögöttük, és Fanny tányérjára tett egy fánkot.
-Nekünk nem hoztál?-kérdezte Fred felháborodást tettetve, ám amíg mindenki más nevetett a kérdésén, Fanny egy gyilkos pillantással jutalmazta.
-Hozz magadnak-válaszolta neki a mardekáros lány.
-Köszönöm-mosolygott Fanny Lydiára, aki bólintott, majd kisétált a Nagyteremből.
Amikor Fanny visszafordult az asztalhoz, három kérlelő szempár meredt rá. A lány megforgatta a szemét, majd háromba vágta a fánkot.
-Tessék, a tiétek lehet. Jó étvágyat hozzá.
-Biztos?-kérdezte George.
Fanny bólintott, majd felállt, és ő is elhagyta a termet.